Szent István-emlékek Rómában – filmbemutató Székesfehérváron

Hazai – 2017. január 26., csütörtök | 9:00

Január 20-án mutatták be Székesfehérváron, a városháza dísztermében a „Szent István-emlékek Rómában” című filmet, és megnyílt a forgatáshoz kapcsolódó fotókiállítás.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Székesfehérvár városa és a Fehérvár Médiacentrum megbízásából, valamint a székesfehérvári püspökség és civil szervezetek támogatásával Vakler Lajos szerkesztő-riporter és Simon Erika fotós Szent István királyhoz kötődő emlékek után kutattak az örök városban.

A megrendelők és az alkotók közös célja volt, hogy Szent István városa, Székesfehérvár is megismerje a szent királynak és családjának Rómában fellelhető emlékeit.

A Szent Istvánhoz kötődő építészeti emlékeket keresve, és felidézve a fennmaradt írásos anyagokat, a Szent István-kultusz egykori és jelenleg is fellelhető értékeit mutatták be, különös tekintettel azokra az intézményekre, amelyek a magyar kultúrát ma is folyamatosan erősítik és közvetítik. A filmben látható a Szent István Ház, a Szent Péter-bazilikában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnához fűződő emlékek, továbbá a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban II. Szilveszter pápa sírdomborműve, mely a Szent Korona ajándékozását ábrázolja.

Ellátogathatunk a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Egyházi Intézet épületébe, rácsodálkozhatunk az Apostoli Palotában Durante freskójára, amely szintén a II. Szilveszter pápa által Szent Istvánnak küldött korona átadását ábrázolja. Körbejárhatjuk a Santo Stefano Rotondót, felfedezhetjük a Szent István király legendájára utaló freskót, Szent László, Szent Imre, Árpád-házi Szent Margit domborművét és Lászai János sírját, máig érvényes üzenetével: „Róma mindannyiunk közös hazája”.


A bemutatón megjelenteket Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy Szent István városában mutatják be a kultúrtörténeti filmet, mégpedig olyan alkotók, akik valóban a városhoz kötődnek. „Aki jól ismeri a város történetét, az pontosan tudhatja, hogy Székesfehérvárt és Szent Istvánt milyen különleges kapcsolat fűzi össze” – fogalmazott.

A vetítés után Smohay András művészettörténész beszélgetett a dokumentumfilmről a szerkesztő-rendezővel, Vakler Lajossal, valamint azokkal, akik Rómában segítséget nyújtottak a film létrejöttéhez: Molnár Antallal, az MTA tudományos főmunkatársával, a Római Magyar Akadémia korábbi igazgatójával, Terdik Sebestyénnel, a Római Magyar Akadémia kulturális referensével és Németh László pápai prelátussal, olaszországi magyar főlelkésszel, a Szent István Ház főigazgatójával.


Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kiss László

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria