„Mint élő kövek” – Szent Márton-találkozót rendeznek októberben Pannonhalmán

2016. június 25. szombat 12:01

A Szent Márton-évben, október 27. és 30. között kerül sor a Pannonhalmi Főapátságban a Szent Márton oltalma alatt álló közösségek, egyházközségek és települések találkozójára. Az esemény alapgondolata a közösségépítés, a kapcsolatteremtés a Kárpát-medence hasonló hitű és kultúrájú közösségei között.


Szent Márton népszerű, és máig nagy hatású szentje az egyháznak. Számos templom és közösség őrzi a nevét. A Kárpát-medencében több híres, Szent Mártonnak szentelt templom található a Márton hegyére épült apátságon és a Márton szülőhelyét is jelölő szombathelyi templomon kívül is. A munkácsi székesegyház, a pozsonyi koronázó templom, a kismartoni dóm a legnagyobbak, de száznál több Szent Mártonnak szentelt templomot, kápolnát találtunk gyűjtésünk során. A sok helyen feléledő mártoni hagyományoknak köszönhetően néhány korábban kiüresedett, neki szentelt kápolna közössége is éledezik. Jó érzés találkozni ezekkel a kezdeményezésekkel, és azokkal az emberekkel is, akik ezeket értékesnek, megőrzendőnek tartják.

A találkozóra élő közösségek képviselőit várják a szervezők, a Pannonhalmi Főapátság és a Háló önkéntesei. A mottó – „Mint élő kövek” – utal a befogadó hegyre, a rajta épült templomra és monostorra, illetve a közösségek szerepére is az egyházban. A Szent Márton-év mottója – „Közösségben vagyunk” – pedig szintén meghatározza a találkozó irányát és alapgondolatát. Akik részt vesznek az eseményen, bekapcsolódhatnak a bencés monostor lakóinak liturgikus életébe, találkozhatnak, beszélgethetnek a többi vendéggel, és jellemzően kisközösségi módon felépített programokon vehetnek részt három tartalmas, élményekkel gazdagító napon, mindeközben természetesen lehetőség adódik a kolostor bejárására is.

A Kárpát-medencei magyar ajkú közösségek szervezésével több, mint húsz éve foglalkozó Háló mozgalom éppen ezért került a szervezők közé: évente számtalan hasonló – bár kisebb merítésű – alkalmat kínál, hogy a közösségek meg tudják szólítani egymást. A bencés szerzetesekkel közös találkozóra is volt már példa, 2000 őszén, szintén Pannonhalmán.

Hitünk, „bőségben” élt életünk, mosolyunk és imánk is a találkozásokból táplálkozik, emiatt tartjuk ezeket az alkalmakat különösen is értékesnek. A program összeállítása és egyedivé tétele mellett most zajlanak a meghívások. Levélben és telefonon, esetleg személyesen keressük fel a Szent Márton oltalma alá helyezett közösségeket, és próbáljuk meggyőzni őket, hogy a találkozás, az egymás felé fordulás akkor is hatalmas kincs, ha csak egyszeri és egyedi alkalom.

Ha van olyan közösség, amelyet a szervezők még nem találtak meg, ők a sztmarton@halo.hu címen is jelentkezhetnek – kéri Bayer Róbert, a találkozó egyik szervezője. A meghívások jelen szakaszában még bizonytalan, hogy a tervezett háromszáz férőhely bőségesnek vagy szűkösnek bizonyul-e, de a találkozóra többször is kért áldás már sok esetben most is érzékelhető.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kelet-kozep-europai-puspokok-budapesti-talalkozojanak-zarokozlemenye
A kelet-közép-európai püspökök budapesti találkozójának záróközleménye

Október 18-án és 19-én Budapesten tartották a kelet-közép-európai püspökök találkozóját, amelynek záróközleményét az alábbiakban közzétesszük.

2017. október 19. csütörtök
imaest-tisztasagert-isten-tervet-keresve
Imaest a tisztaságért – Isten tervét keresve

Októberben belföldi és a határokon túli helyszíneken is tartanak imaestet a tisztaságért. 18-án Budapesten, az Örökimádás-templomban a Nyolc Boldogság Közösség szervezésében tartott estén Bíró László püspök mutatott be koncelebrált szentmisét, a homíliát Roska Péter mondta.

2017. október 19. csütörtök