„A Szentatya jól leszedett a lábunkról” – Cserháti Ferenc az ad limina látogatásról

2017. december 12. kedd 20:36

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. A küldöttség tagjával, Cserháti Ferenccel, a külföldön élő katolikus magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspökkel Somogyi Viktória beszélgetett.

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai ezen a héten ad limina látogatáson tartózkodnak a Vatikánban. A hét közepén beszélgetünk püspök atyával, már rendelkezik tapasztalattal a látogatás öt napjáról, aminek – mondhatjuk –, hogy a csúcspontja már hétfőn lezajlott, ez volt a Ferenc pápával való találkozás.

– Valóban így van. Amikor beléptünk a Szentatyához, nagy szeretettel fogadott bennünket. El kell mondanom, hogy a püspöki kar fogadása előtt megáldotta azt a keresztet, amelyet az eucharisztikus kongresszus kapcsán körbe fogunk hordani. Már akkor látszott, hogy az atya fogadta a gyermekeit, úgy közeledett felénk. Amikor ez megtörtént, beinvitált bennünket a saját dolgozószobájába, a terembe, ahol a püspöki karral tárgyalt. Azonnal kézbe vette a vezetést, rögtön bejelentette: „Elmondom, hogy fog zajlani…”, és leült középen, de persze ezt nem a pápa autoritásával, tekintélyével tette, hanem nagyon is atyailag és a konferencia titkárát rögtön megbízta azzal, hogy ahol kell, fordítson nekünk, és még a szót is ő adja ki. Persze ez nem nagyon sikerült, mert a Szentatya szuverén módon vezette a beszélgetést, de úgy, mintha egy családapa ülne az asztal körül, ahová nagyon kellemes hangulatban összegyűlnek a gyermekei. Kifejezte: „Beszélgessünk egymással, bármiről lehet kérdezni, beszélgetni.” Ez bennünket nagyon meghatott. De nem ez volt a legmeghatóbb az egész találkozóban, hanem inkább a témák, amelyeket szóvá tettünk, és ezekre a Szentatya nagyon figyelmesen és nagyon atyailag válaszolt.

Engem elsősorban természetesen a külföldi magyarok problémái érintenek. Nagy isteni kegyelemnek tartom, hogy az Egyházban a legmagasabb szinten, a pápa közelében előadhattam a külföldi magyarok gondjait. Elmondtam a Szentatyának azt is, hogy már korábban kapcsolatban voltunk, amikor még Buenos Airesben volt, írtam neki. A Szentatya felidézte, milyen magyar kapcsolatai vannak, nagy szeretettel emlegette különösen az angolkisasszonyokat, akiket mint lelkész gyakran meglátogatott. Ismerte a Mindszentynumot is, a cserkészek központját – elmondtam, hogy miséztem ott. Ezt mind el lehetett mondani a Szentatya előtt. Sőt amikor Miklósházy püspök atyára hivatkoztam, hogy ő bátorított, hogy írjak levelet, a Szentatya érdeklődött, ki az a Miklósházy, az-e, akire ő gondol… Ennyire személyes figyelemmel kísérte, amit mondtam.

A lényeg mégiscsak az volt, hogy a külföldi magyarok helyzetéről beszámolhattam. Elég hosszú időt engedélyezett számomra a Szentatya. Elmondtam neki, hogy nagyon régóta vagyunk migrációban, sok templomunk volt külföldön, amelyek egymás után zártak be. De ma is vannak nagyon szép egyházközségek. Nagy gond, hogy nincs papunk – nem tudunk külföldre küldeni, és a Szentatya beszédeiben az utóbbi időben nem hallottam arról, hogy valamilyen instrukciót adott volna nekünk, hogy hogyan végezzük ezt a lelkipásztori szolgálatot. A Szentatya nagyon figyelt, és megkérdeztem, mitévők legyünk, hogy álljunk a külföldi lelkipásztori szolgálathoz, különösen amikor a helyi püspökök is azon vannak, hogy minél előbb integrálják a külföldre került magyarokat és migránsokat.

A Szentatya rögtön válaszolt, és már amikor beszéltem, lehetett látni rajta, hogy atyailag és örömmel fogadta a kérdést. Szinte az volt a benyomásom, hogy a saját migráns múltjára és családjára gondol. Azzal kezdte a válaszát, hogy a népek között a keveredés elkerülhetetlen – főleg ha migránsok kerülnek külföldre. Viszont nagyon kihangsúlyozta azt, hogy mennyire szükség van a nyelvnek, az anyanyelvnek a megőrzésére: „őrizzétek az anyanyelvet”; valamint hogy mennyire szükség van a gyökereink őrzésére. Mikor a gyökerekről beszélt, arra szólított fel, hogy ápoljuk tovább a hagyományokat a külföldi magyar közösségekben is. Azokban a napokban az öreg Eleázár történetét olvastuk a Makkabeusok könyvéből, és a Szentatya rögtön erre reflektált: a kilencvenéves öreg nem akarta megbotránkoztatni a fiatalokat, akik figyelték őt, hogy valóban kitart-e hűségesen – ezt nagyon szépen összekapcsolta azzal, hogy mi is szólítsuk meg, ne annyira a szülőket, hanem a nagyszülőket. És bátorítsam a fiatalokat, hogy kérdezzék a nagyszülőket, mert válaszolni fognak, és a gyökerekre fogják irányítani a figyelmet. Nekem melengette a lelkemet, amikor ezeket hallottam.

A Szentatya végül azzal fejezte be, hogy arra biztatott, látogassuk tovább a külföldi magyar közösségeket, még akkor is, ha már nincsenek papjaik. „Nagy szükség van arra, hogy felkeressétek és bátorítsátok őket, még akkor is, ha már sokszor idegen nyelven hallgatják a szentmisét; nagy szükségük van az anyanyelvi bátorításra, látogassátok őket!” Meg kell hogy valljam, nem vártam a Szentatyától, és amikor befejezte válaszát, még meg is dicsértem: „Szentatya, én pontosan ezeket akartam hallani.”

– Gondolom, hogy ezt nagyra értékelte.

– Nagyra értékeltem, mert végül is kezdtem bizonytalankodni, mert az volt a benyomásom, hogy már otthonról sem kapok a püspöki kartól támogatást, hiába kérek papokat – értsem meg, nekik sincsenek papjaik, hogy adni tudjanak. Külföldön azt láttam, hogy a magyar egyházközségeket többfelé már idegen nyelvű lelkipásztorok vezetik. Természetesen a magyarok énekelhetnek, olvashatnak magyarul, a szentmisében könyörgéseket végezhetnek, szervezhetik a cserkészetet, a hétvégi magyar iskolát. Tehát az egyházközség működhet, de mégis másabb az, amikor magyarul hallják a szentbeszédet, és egy magyar szív szól hozzájuk. Ezért szoktam mondani, hogy lehet idegen nyelvű pap, viszont legyen magyar szíve. Azon tizenhét plébánián, ahol idegen nyelven végzik a magyar templomokban a kánont, a szentmise központi részét, illetve az evangélium és a szentbeszéd idegen nyelven van, sokszor ez mégis hozzájárul ahhoz, hogy elevenebb legyen a magyar egyházközség. Viszont a lényeg, azt szűrtem le, hogy a szórványmagyarságot se hagyjuk el, ahol csak igény van, látogassuk a közösségeket, még akkor is, ha már egyházközségek sincsenek. És ez nagyon szép a Szentatyától, mert ez hozzájárul ahhoz, hogy az emberek megőrizzék a maguk tartását, mert gyökerek nélkül előbb-utóbb elpusztulnak a növények is. Idősebb fának különösen nehéz új gyökereket hajtani vagy átültetni azt, és ezért szükségük van erre a bátorításra.

Az volt a benyomásom, hogy a Szentatya nagyon is átérezte a külföldi lelkipásztori szolgálat fontosságát, mert a saját családjára is gondolhatott, hogy ott is imádkozhattak olaszul és argentin szentmisére is eljárhattak – valószínűnek tartom, ő erről nem beszélt. Viszont beszélt a rokonságáról, annyira közvetlen volt, hogy még az unokatestvérét és az unoka-unokahúgait is emlegette. Ami számomra nagyon megható volt, hogy arra biztatott, hogy a fiatalok keressék a kapcsolatot a nagyszülőkkel, és őket kérdezzék a múltról, a gyökerekről, mert az így akkor megmarad számukra is, és a gyökereknek az értékét, a magyar nyelv és kultúra értékét becsülni fogják továbbra is.

– Nagy öröm hallani ezt, hogy általános boldogság, vidámság jellemzi a püspöki konferenciát ezen az ad limina látogatáson. Püspök atya, mi az, ami az idei – e nyolc-kilenc év utáni látogatásban jelentősen eltérő az eddigiekhez képest?

– Korábban egy alkalommal vettem részt, Benedek pápa idejében, 2008-ban, más, teljesen más légkörben zajlott az az ad limina látogatás. Akkor egyházmegyénként fogadta Benedek pápa a püspököket, az ordináriusokat. Én segédpüspök vagyok, minket mindig az ordináriussal fogadott. Erdő Péter bíboros úrral hosszan beszélgetett a Szentatya, még mindig emlékszem, hogy körülbelül 40-45 percet beszélgettek, holott tizenöt perc volt előirányozva. Ezt követően hívtak be bennünket, segédpüspököket. A Szentatya szívélyesen fogadott, én félig bajorul, félig németül próbáltam vele beszélni, és annak idején meg is fogalmaztam, maga mellé vett, és azt mondta: „Mi, müncheniek tartsunk össze.” Ezt nem felejtem el részéről.

A jelenlegi Szentatyánál tett látogatás családias hangulatban zajlott, és egy olyan beszélgetési stílus alakult ki ebben a közösségben, ahol az egész püspöki konferencia részt vett, amire nem is gondoltunk volna. Kezdetben a püspökök egymás után szólaltak fel, saját fájdalmukat és örömüket is elmondták, és a Szentatya – nagyon érdekes volt: jegyzetek nélkül – mindig kipécézett egy-két gondolatot a kérdésfeltevő beszédéből, és azokra nagyon bensőségesen, családiasan beszélve válaszolt. Szinte félbe lehetett szakítani, mint ahogy egy családi asztalnál beszélgetni szoktunk… Saját életét is elmondta, na nem az egészet, hanem például felidézte, hogy amikor megválasztották, feltette magának a kérdést, mit fog tenni, és azt válaszolta: „azt, amit eddig is tettem, rábízom magam a Jóistenre, és jól döntöttem”. A stílusát tulajdonképpen most értettem meg, amikor ő erről beszámolt, hogy ő továbbra is az a lelkiatya akar lenni, aki volt korábban is. És bízik továbbra is a Jóisten segítségében. A mi feladatunk az, hogy a magot hintsük, és bízzunk a Szentlélekben, mert Ő működik az emberek lelkében. Rengeteget tudnék ezekről beszélni, csak lelkesedni tudok, de általános vélemény volt, amikor kijöttünk – az egyik püspök atya rögtön meg is jegyezte mellettem: „Na most a Szentatya jól leszedett a lábunkról.”

Leszedett a lábunkról, mert megértette a helyzetünket, és egyáltalán nem azt a Szentatyát találtuk, és nem azzal találkoztunk, akivel sokszor a médiában vagy a közhangulatban találkozhatunk – legyen szó a migránskérdésről vagy bármilyen más kérdésről. Sokkal-sokkal differenciáltabb, megfontoltabb az ő látásmódja, mint ahogy az sokszor elérkezik hozzánk, és meg vagyok győződve, hogy a Szentatya szereti Magyarországot, szereti a magyar népet, és megérti gondjait is. Azon fáradozik, dolgozik, hogy ezt Brüsszelben is megértsék. Mert megvolt a véleménye, és kifejtette, beszélt azokról az értékekről, amelyeket ma Brüsszelben nem vesznek figyelembe: ma mindenkit egyformán akarnak megközelíteni, törvényekkel – nem veszik figyelembe a mi sajátosságainkat. De attól mi még nem vagyunk rosszabb keresztények, ha megfontoltan próbálunk fellépni például a migránskérdésben. Gondoljunk csak arra, Magyarország mennyit tett a migránsokért, a Karitász mennyit fáradozik mind a mai napig, melynek csoportjai majdnem minden plébánián megtalálhatók. Magyarországon a Katolikus Egyház a Karitászt bízta meg az ügy keresztény szellemben való szolgálatával, amely ezt a feladatot remekül és kiválóan ellátja. Magát az igazgatót is ismerem, és az ő beszámolóiból is tudom, sőt már többször tartottam szentmisét a karitászdolgozóknak, és látom, milyen odaadással és szeretettel vannak a magyarok, a magyar nép is az elesettek, a szegények, a vándorlók felé – hogyha azok valóban rászorulnak és tisztességes szándékkal jönnek. A Szentatya gyönyörűen kifejezte azt, hogy bárhonnan érkezik is valaki, tiszteletben kell tartania a helyi szokásokat, törvényeket. És nem lehet annyi idegent befogadni, hogy felborítsák az adott társadalmi rendet. Minden társadalomnak megvan a saját befogadóképessége – ezek az én leszűrt gondolataim, ezeket a Szentatya elvileg mind megfogalmazta. A legutóbbi konferencián, amikor Európáról tárgyaltunk, körülbelül egy hónapja itt, Rómában, a COMECE-ben [az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa – a szerk.], a Vatikán szervezésében, ott is gyönyörűen megfogalmazta ezeket az elveket, gondolatokat a Szentatya, érdemes utánanézni és olvasni.

– Nagyon szépen köszönöm ezt a lelkes beszámolót, és tényleg örüljünk annak, hogy a Szentatya pártolja a határainkon kívül, az óceánon és a tengeren túl élő honfitársaink lelkipásztori ellátását.

– Szereti a külföldi magyarokat, és szereti a magyar népet!

Lejegyezte: Kuzmányi István

Forrás: Vatikáni Rádió – a hangzó anyag ITT érhető el

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ad limina látogatáson részt vett
tizenkilenc tagjával készült interjúk sorozata ezzel véget ért. Hálásan köszönjük a Vatikáni Rádió munkatársainak segítségét, együttműködését és olvasóink figyelmét!

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
a-biblia-uzenete-da-capo-al-fine-ujra-az-elejetol
Da capo al fine – Újra az elejétől

Szentháromság vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 28,16–20)

16:00
ferenc-papa-exkluziv-interjuja-nyugati-keresztenyseg-is-megujulhat
Ferenc pápa exkluzív interjúja: A nyugati kereszténység is megújulhat!

Abból az alkalomból, hogy Szent XXIII. János pápa földi maradványait Rómából Bergamóba szállították, a Szentatya exkluzív interjút adott a „L’Eco di Bergamo” című napilapnak, amelyben több aktuális kérdést is érintett.

2018. május 25. péntek