40 évi tisztelgés a Don kanyarban eltűnt háborús hősök előtt

Legutolsó útján másodmagával vitte el Kapin István máriapócsi kegyhelyigazgató által megáldott és megszentelt máriapócsi Könnyező Szűzanya kegyképmásolatokat Kamenkába, Voronyezsbe, és egy Voronyezshez tartozó szerzetesi közösséghez; Kamenkában Dolgusev Alekszandr Viktorovics pravoszláv atya, Voronyezsben pedig a Szent Miklós templom főpapja, Petr Zahorovics Petrov atya vette át azokat.

Szentelt gyertyákat vittek Voronyezsbe, Kamenkába, Markiba, Boldirevkába, Rudkinóba, és a már említett szerzetesi közösséghez. Petr Zahorovics Petrov atya elkísérte Gyulai Miklósékat Rudkinóba, ahol a szentelt gyertyákat ünnepélyes körülmények között áldotta, és gyújtotta meg. A magyar küldöttség ezenkívül minden, a magyar katonáknak emléket állító emlékműre magyar szalagot kötött. Boldirevkában pedig egy helyi, idős, nyugalmazott katona segítségével, aki Pécsett szolgált, elhelyezték az emlékmű oldalában a tiszabecsi önkormányzat által küldött táblát a „Tiszahát térsége a II. világháborúban a határon túl és innen elhunytak emlékére”. Korábban pedig a Kisnaményi és jánkmajtisi önkormányzat által küldött emléktáblát állították fel.

Missziós szolgálatának elismeréseként Gyulai Miklós még 1996-ban engedélyt kapott a marki önkormányzattól, hogy a marki dombokon édesapja emlékére sírhelyet állíthasson.

Antóni Sándor írja A Don kanyarnál című versében:

„Távol a hazától idegen földben,/ Elvesztettük őket mindörökre./ De emlékük szívünkben örökké él,/ Míg magyar ember él a földtekén./ Nagy árat fizettünk, hol ott semmi dolgunk, / Az értelmetlen halált, mit örök gyászként hordunk./ Emlékezzünk rájuk és soha ne felejtsék,/ Ifjú életüket derékba törték./ Hajtsunk fejet némán és gondoljunk rájuk,/ Egy percnyi csendet mit emlékükre szánunk.”

Kádár Brigitta/Magyar Kurír