A Magyar Szentek templomában tartották az egyetemisták Veni Sancte szentmiséjét

Hazai – 2016. szeptember 12., hétfő | 16:10

Szeptember 11-én este tanévnyitóra gyűltek össze a diákok a lágymányosi Magyar Szentek templomában, a Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség Veni Sancte szentmiséjén.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Sokan vannak, és sokfelől érkeztek. A padok mellett itt-ott kerekes bőröndök, annak jeleként, hogy tulajdonosaik a vonattól egyenesen ide jöttek. Az evangéliumot hallgatjuk az elveszett bárányról…


Telitalálat ez az evangéliumi hely mára, és Pákozdi István egyetemi lelkész Egri László állandó diakónussal felváltva érzékeny, kedves prédikációt mond róla. „Jézusnak az volt ezzel a példabeszéddel a célja – mondja Pákozdi atya –, hogy javítson hallgatósága istenképén, kegyesekén és bűnösökén egyaránt. Hallgatóságának Istene ugyanis még túlságosan ószövetségi volt: irgalmatlan, haragvó, büntető. Jézus azonban azt mondja nekik: az Isten olyan, mint a báránykáját vesztő pásztor vagy a drachmája miatt bánkódó asszony: keres, keres, és nyugtalan ebben a keresésben. Szent Ágoston nem véletlenül hangsúlyozza, hogy önmagunk és az Isten megismerése milyen szorosan összefügg.”


„A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak annak láttán, hogy Jézus bűnösökkel vállal sorsközösséget – folytatja Egri László. – Bennünket is könnyen érhet az a kísértés, hogy keresztényekként vagy diákokként elitnek képzeljük magunkat, és lenézzük azokat, akiket nem szólított meg az Isten. Elit vagyunk valóban, de a Ferenc pápa által hangsúlyozott értelemben: kiválasztottak (hiszen eligere azt jelenti: kiválaszt). De ez senkit sem jogosít fel arra, hogy másokat – „drogosokat”, „tetkósokat”, cigány vagy hajléktalan embereket, esetleg az egyetem folyosóján dolgozó takarítót – lenézzen. Nagy hiba van az istenképemmel és az önismeretemmel, ha azt hiszem, hogy magamnak köszönhetem, amim van, hogy magamnak szereztem meg, ami értékessé tesz. Ha többet kaptam, az azért történt, hogy szolgálni tudjam azokat, akiknek kevesebb jutott. Ha mással, többel nem is, legalább azzal, hogy tisztelettel bánok velük. Sienai Szent Katalin megsejtette, hogy mindaz a jó, amit az Istentől kapunk, és mindaz a „rossz, amit megenged az életünkben, azt szolgálja, hogy közelebb kerüljünk hozzá”.


„Az Isten úgy örül, amikor megtalál, mint a pásztor vagy az asszony az elveszett bárányának, drachmájának – mondja Pákozdi atya. – És örömre hív bennünket is. A szórakozás örömére is, de a munka, az erőfeszítés meg- és kiböjtölt örömére is. Ezt kívánom ma mindnyájatoknak, akár elsőévesek, akár szakdolgozatot írók vagytok, vagy valamilyen kutatásban vesztek részt.”

„Váljon az egyház sokak számára otthonná, legyen képes a közösségünk a kallódók befogadására, az evangélium értékeit közvetítővé a csalódottak, közömbösek, életuntak számára” – hangzik el a könyörgésekben. Aztán a hirdetések következnek, amelyeknek a szeptember 24–25-ei országos egyetemistazarándoklat a leghangsúlyosabb pontja.


A mise után a negyedéves Bárkovics Gergő, az egyetemi lelkészségi tanács tagja elmondja: „Közvetlen embereket, családias hangulatot talál, aki valamelyik csoportunkhoz csatlakozik. Jó a közös háttér, a hitbeli egyezés, mert így nem kell mindent elölről kezdeni, szükségtelen vitát nyitni alapkérdésekről. Hetente vannak alkalmaink, és rengeteg programot – félévente lelkigyakorlatot, tavasszal és ősszel bált, kirándulásokat – szervezünk, ezekről Egyetemes című lapunkból, szórólapjainkból és honlapunkról lehet tájékozódni. Három saját, egyenként körülbelül tizenöt férőhelyes kollégiumunk is van; egy lányok, kettő fiúk számára. Sokan otthonra találnak nálunk, és évről évre érzékeljük, mekkora igény van a főiskolát, egyetemet kezdő fiatalokban a közösséghez tartozásra. Csak a műegyetemi közösségünk hatvan új taggal gyarapodott idén.”

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria