A magyar szülők harmada naponta hagyja felügyelet nélkül tévézni három év alatti gyermekét

2018. május 27. vasárnap 15:02

A szülők közel harmada naponta hagyja felügyelet nélkül tévézni gyermekét – állapította meg a három éven aluli gyerekek médiahasználati szokásairól a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által készített felmérés, amelyről az NMHH Kommunikációs Igazgatósága május 25-én tájékoztatta az MTI-t.

A médiatanács elfogadta és közzétette az NMHH által készített, a három éven aluli gyermekek médiahasználati szokásait vizsgáló felmérés eredményét. A nem reprezentatív felmérés során októbertől februárig több mint ezer online és papíralapú kérdőívet töltöttek ki az önkéntes résztvevők.

A kisgyermekeik tévézéssel töltött ideális időtartama a megkérdezettek 37,4 százaléka szerint naponta maximum fél és egy óra közötti, 26,4 százalék határozott meg kevesebb mint fél órát, 17,6 százalék egyáltalán nem szeretné, hogy gyermeke tévézzen, a szülők egyhatoda (15,8 százalék) az egy és két óra közötti, míg elenyésző része (2,9 százalék) a két és három óra közötti időtartamot is reálisnak tartotta.

A szülők közel harmada (29,1 százalék) mondta azt, hogy naponta hagyja felügyelet nélkül bekapcsolva a tévét, ami különösen veszélyes lehet a kisgyermekre nézve – tette hozzá az NMHH Kommunikációs Igazgatósága.

A felmérés szerint a szülők körében a gyermekeknek vagy nekik is szánt műsorokat sugárzó csatornák között az M2 Petőfi volt a vizsgált időszakban a legnépszerűbb (43,7 százalék), amelyet a Minimax (28,3 százalék) és a Nick JR. (22,6 százalék) követett.

A felmérés szerint a megkérdezett szülők több mint fele azonosított már gyermeke viselkedésében olyan jellegzetességet (mozdulatot, hanglejtést, dallamot), amelyet vélhetően egy médiaeszközön látott alkotásból sajátított el.

A három éven aluli korosztályban a tévézéshez képest kevésbé jellemző az internetezés: a szülők több mint harmada (35,1 százalék) egyáltalán nem internetezik a gyermekével, aki igen, az – az eszközhasználatot tekintve – leginkább okostelefonon keresztül (38,5 százalék). Táblagéppel (24,1 százalék), illetve számítógéppel (23,1 százalék) jóval kevesebben csatlakoznak a világhálóra, ami azt jelenti, hogy minél kisebb és minél hordozhatóbb az eszköz, annál nagyobb szerepet kap a gyermek életében – derül ki a felmérésből.

Azok a szülők, akik hasznosnak tartják a különböző eszközöket gyermekük számára, úgy gondolják, hogy ezek révén bővíthetik a legkisebbek ismereteit, fejleszthetik szókincsét, valamint az az idegen nyelv tanulására is pozitív hatással lehet – olvasható az NMHH közleményében.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
az-udvosseg-eletado-ereje
Az üdvösség életadó ereje

Keresztelő Szent János születése – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 1,57–66.80)

16:00
papszenteles-elott-nyitott-szivvel-holpar-balazs
Nyitott szívvel – Holpár Balázs, a Győri Egyházmegye újmisése

Holpár Balázzsal a szentelés előtti nap délutánján beszélgettünk a győri szeminárium rekreációs termében.

12:00