A pápa a nevelői fórumhoz: Legyetek az emberség és a béke építői!

2016. március 14. hétfő 19:27

Az emberség kézművesei, a béke és a találkozás építői – így határozta meg Ferenc pápa a nevelők szerepét március 13-i videoüzenetében, amelyet a nevelésről tartott IV. Világfórumra küldött.

A tanácskozás március 13-án, vasárnap ért véget Dubaiban, az Egyesült Arab Emírségekben. A „Nagyobb közös felelősség a közoktatásért” témáról tartott konferenciát a Varkey Alapítvány, egy londoni székhelyű nonprofit szervezet rendezte, amelynek célja, hogy javítsa a hátrányos helyzetű kiskorúak oktatásának színvonalát.

Ferenc pápa köszönetét fejezte ki az Alapítványnak, amiért világszerte bátorítja a tanárokat azokban az erőfeszítéseikben, hogy egy fenntartható társadalmat hozzanak létre a Scholas Occurrentes, az Argentínában született nemzetközi iskolahálózattal való együttműködésen keresztül is. Az argentin kezdeményezés létrejöttét Ferenc pápa szorgalmazta még Buenos Aires-i érsekként. Az iskolahálózat az integráció és a béke megteremtése érdekében tevékenykedik.

A Fórum során átadták a „2016 Tanára” díjat, amelyet idén Hanan Al-Hroub palesztin tanárnő nyert el, aki egy betlehemi palesztin menekülttáborban nőtt fel, ahol gyakran volt szemtanúja erőszakcselekményeknek. Hanan megteremtette a játékon alapuló tanulás módszerét, hogy segítsen a traumatikus helyzeteket megélt fiataloknak és hogy a békére neveljen. Mindezt azután tette, hogy a 2. Intifada idején az izraeli csapatok gyermekei szeme láttára lőtték le a férjét – írja a The Times of Israel izraeli napilap.

A díj átvételekor Hanan szólt arról, hogy az izraeli-palesztin konfliktus hogyan hatott életére. A díjjal járó egymillió dollárból ösztöndíjat hoz létre olyan fiatalok támogatására, akik a tanári hivatást választják.

Ferenc pápa gratulált a neves elismerésért a palesztin tanárnőnek és hangsúlyozta, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy játsszon.

A nevelés egy része abban áll, hogy megtanítják a gyerekeket játszani, mert a játékban erősödnek szociális készségeik és megélik az életörömöt. Ezért az a nép, amely nem fér hozzá az oktatáshoz háború vagy más okok miatt, egyre jobban hanyatlani kezd. A kormányoknak észre kell venniük, milyen jelentős szerepet töltenek be a tanárok – hangsúlyozta a Szentatya.

A pápa videoüzenetét követően Dubaiban elültettek egy olajfát, a béke jelképét.

* * *

Február 3-án Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a Vatikánban a Scholas Occurrentes kezdeményezés képviselőit. A találkozón az Egyesült Arab Emírségek kormányügyekért felelős minisztere, Mohammed Al Gergawi és a Varkey Alapítvány elnöke meghívták a Scholast, hogy szervezzenek kísérleti programot dubai fiatalok részvételével. Ez az első alkalom, hogy az argentin nevelési hálózat egy muzulmán országban folytat tevékenységet.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
tudatosabb-es-elkotelezettebb-emberekre-van-szukseg-interju-veres-andras-gyori-megyespuspokkel
Tudatosabb és elkötelezettebb emberekre van szükség – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel

Február 17-én, pénteken nyitotta meg Győrött Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Szent László jubileumi évet. Ebből az alkalomból a győri megyéspüspököt Szent László alakjáról, példájáról és a tervezett programokról kérdeztük.

19:59
ferenc-papa-bizzunk-istenben-es-erezzuk-az-o-apasagat-gondoskodo-szeretetet
Ferenc pápa: Bízzunk Istenben, és érezzük az ő apaságát, gondoskodó szeretetét!

Február 26-án a déli Mária-imádság előtt a szentatya arról elmélkedett, hogy állandóan tudatosítanunk kell Isten apai, baráti, szövetséges, hűséges szeretetét, és nem szabad engednünk a földi javak csábításának. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

16:00