A pápa a vállalkozókhoz: Teremtsünk befogadóbb és igazságosabb gazdasági modelleket

Ferenc pápa – 2016. december 3., szombat | 20:26

A 21. század kihívása: létrehozni egy új társadalmi egyezményt – erről a témáról tartott kétnapos konferenciát a Fortune + Time Global Forum Rómában. A szentatya december 3-án fogadta a Fórum négyszáz résztvevőjét.

A tanácskozáson a világ 500 legnagyobb vállalatának vezetője (a Fortune listája szerint) a világ legbefolyásosabb 100 személyisége (a Time magazin által összeállított lista szerint) vett részt. Az utóbbi, a világ legbefolyásosabb személyiségeit tartalmazó listán szerepel Ferenc pápa is. 

A pápa beszédében rámutatott, sürgető szükség van befogadóbb és igazságosabb gazdasági modellek kidolgozására, és köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy igyekeznek előmozdítani az ember központi szerepét és méltóságát az intézményeken belül és a gazdasági modellekben, valamint azért, hogy felhívják a figyelmet a szegények és a menekültek szenvedésére, akik gyakran a társadalom elfeledettjei.

Amikor figyelmen kívül hagyjuk testvéreink kiáltását a világ minden részén, akkor nemcsak megtagadjuk jogaikat és értékeiket, amelyeket Istentől kaptak, hanem el is utasítjuk bölcsességüket és megakadályozzuk, hogy felkínálják tehetségüket, hagyományaikat és kultúrájukat a világnak. Az ilyen viselkedés növeli a szegények és a peremre szorultak szenvedését, illetve mi is szegényebbé válunk nemcsak anyagilag, de erkölcsi és spirituális szempontból is – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa.

A mai világot nagy nyugtalanság, szorongás jellemzi. A népek közötti egyenlőtlenség folyamatosan nő és számos közösséget közvetlenül sújt a háború, a szegénység, a kényszerű elvándorlás. Az emberek hallatni akarják hangjukat. Hozzá akarnak járulni a helyi közösségek és a társadalom életéhez, részesülni akarnak azok erőforrásaiból és a nagyon gyakran csak a kevesek számára elérhető fejlődésből. Ez konfliktusokat eredményezhet, de ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy megértsük: a remény pillanatait éljük. Amikor ugyanis felismerjük végre a közöttünk levő rosszat, elkezdhetjük keresni a lehetőségeket annak felszámolására. A megújulás és a remény e stratégiájához szükség van a személyes és intézményi szintű megtérésre, a szív megváltozására – fogalmazott a szentatya. – Ugyanakkor nem szabad, hogy ez az alapvető megújulás csak a piacgazdaság, a megfelelő számadatok elérése, a nyersanyagok fejlesztése és az infrastruktúra javítása érdekében valósuljon meg. Nemcsak erről van szó, hanem az emberiség közjaváról, minden ember jogáról ahhoz, hogy részesülhessen a föld erőforrásaiból és ugyanolyan lehetőségeket kapjon képességeinek kiteljesítésére. Ennek alapja Isten gyermekei méltósága, mely minden embert megillet, hiszen Isten minden embert saját képére és hasonlatosságára teremtett.

Nagy kihívás számunkra, hogy válaszoljunk a globális szintű igazságtalanságra, előmozdítva a helyi szintű, vagy még inkább a személyes felelősségvállalást, olyan módon, hogy senki ne legyen kirekesztve a társadalmi részvételből. Fel kell tenni a kérdést: hogyan tudjuk jobban ösztönözni egymást és közösségeinket arra, hogy válaszoljanak tőlünk távol és a közelünkben érzékelt szenvedésre és szükségletekre? A megújulás, a megtisztulás, a szilárd gazdasági modellek megerősítése a személyes megtérésünktől és a rászorulók iránti nagylelkűségünktől függ – figyelmeztetett a pápa.

Majd arra ösztönözte a résztvevőket – vagyis a világ legnagyobb vállalatainak képviselőit és a föld legbefolyásosabb személyiségeit –, hogy keressenek egyre kreatívabb utakat az intézmények és a gazdasági struktúrák átalakítására. És tegyék mindezt úgy, hogy válaszolni tudjanak a mai szükségletekre és álljanak a személy, különösen is a peremre szorultak és a kirekesztettek szolgálatába. A pápa imádkozik azért is, hogy vonják be erőfeszítéseikbe azokat, akiket segíteni akarnak, hallgassák meg történeteiket, tanuljanak tapasztalataikból és értsék meg szükségleteiket, testvérként tekintve rájuk.

Napjaink kihívása, hogy tudjuk látni azoknak az emberi arcát, akiket őszintén próbálunk segíteni – zárta beszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria