A pécsi havihegyi mandulafa az európai év fája verseny győztese

2019. március 20., szerda | 16:14

Március 19-én Brüsszelben hirdették ki a Karmenu Vella környezetvédelmi uniós biztos védnökségével szervezett 2019-es európai „Az év fája” verseny eredményét: a pécsi havihegyi mandulafa kapta a legtöbb szavazatot idén.

A pécsi havihegyi mandulafa, mely Janus Pannonius püspök 1466-ban, egy mandulafáról írt verse óta az örök megújulás és a műveltség szimbóluma is, 45 132 szavazatot kapott a február végén lezárult szavazás során, amivel megnyerte a versenyt. A második, illetve a harmadik helyen az abrámcevói tölgy (Oroszország), valamint a Monte Barbeiro évszázados magyaltölgye (Portugália) végzett.

Havihegy mandulafáit több mint száz éve, 1916-ban említették először a napilapok: „a mandulafa-sorban kezdődik az élet…”. Később, egy 1926-ban megjelent cikkben olvassuk: „A Havihegyre vezető utat valamikor szép mandulafák árnyékolták, dacoltak az északi széllel, valahogyan olyan meleggé, olyan kedvessé tették a templom megközelítését. Tavasszal virágban pompázott az oldal, nyáron enyhe árnyékot nyújtottak az arra járóknak, ősszel meghozták a rájuk szánt fáradozás gyümölcsét.” 1990-ben elismerően írtak a fákról: „…néhány példány több száz éves, és megélte a török időt.”

A Brüsszelben, az Európai Parlamentben megrendezett díjátadó ünnepség fővédnöke Pavel Poc, a testület környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának alelnöke, az est házigazdái Natalie Pauwels és Ladislav Miko voltak az Európai Bizottságtól. A ünnepséget a Környezeti Partnerség Egyesület és az Európai Földtulajdonosok Szövetsége szervezte, akik elkötelezettek az egészséges környezet mellett a városokban és vidéken egyaránt. Az esemény további támogatói voltak a Dél-morva Régió, a brnói Mendel Egyetem és az Európai Parlament S&D csoportja.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere közleményt adott ki az eredmény kihirdetése után – olvasható a PécsMa.hu oldalon. „A pécsi, mintegy másfélszáz éves havihegyi mandulafa került ki győztesen az európai év fája nemzetközi megmérettetésből. A siker közös erőfeszítéseink eredménye, hiszen az elmúlt hetekben sok ezer, a pécsi fával szimpatizáló ember fogott össze, adott le szavazatokat a havihegyi kápolna mellett álló matuzsálem győzelme érdekében.” A városvezető azt is elmondta, hogy március 20-án, szerdán délután pikniket tartanak a fánál, így közösen ünneplik meg a győzelmet a pécsiek.

Forrás és fotó: Treeoftheyear.org; PécsMa.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
ilyen-lesz-felujitott-harmashalom-oltar
Ilyen lesz a felújított Hármashalom-oltár

A csíksomlyói kegyhely Facebook-oldalán közzétették a nyeregbeli pódium felújításának látványtervét április 22-én, húsvéthétfő reggelén. A Hármashalom-oltárt Ferenc pápa június eleji látogatására újítják fel és bővítik ki.

2019. április 22., hétfő
ferenc-papa-husvethetfon-teli-marokkal-meritsunk-bekebol-es-derubol
Ferenc pápa húsvéthétfőn: Teli marokkal merítsünk a békéből és a derűből!

A Szentatya április 22-én délben már a húsvéti időre jellemző, „Mennynek királyné asszonya” kezdetű Mária-antifónát imádkozta el a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Beszédében hangsúlyozta, hogy a sírnál járt asszonyokhoz hasonlóan saját életünkben mi is találkozhatunk Jézussal.

2019. április 22., hétfő
Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle