Szentségimádás iskolája Pozsonyban

2018. február 8. csütörtök 09:47

Megtartotta a Szentségimádás iskolája előadás-sorozat első részét a pozsonyi magyar katolikus közösség február 2-án a Pozsonyi Magyar Intézet Korona társalgójában.

A pozsonyi magyar katolikus közösség január 12-én szervezett beszélgetést Fábry Kornéllal, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkárságának vezetőjével a Pozsonyi Magyar Intézetben. A 2020-ban Budapesten megrendezendő találkozóra készülve kezdte el a közösség a Szentségimádás iskoláját Pozsonyban is, melyhez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus YouTube-csatornáján található videósorozatot – Fábry Kornél előadásait – használták fel. 

A Szentségimádás iskolájának első részét február 2-án, a Pozsonyi Magyar Intézet Korona társalgójában vetítették le. Aki nem tudott részt venni a vetítésen, otthon is meg tudta nézni a videomegosztón is elérhető anyagot. A közösség erre alapozta a február 4-i szentmise elmélkedését is.

A tizenkét részes sorozathoz segédanyag is kapható, amit a refektóriumban vásárolhatnak meg a kávézások alkalmával. A közösség javasolja, hogy minden család, imacsoport és minden jó szándékú ember kapcsolódjon bele a közösen végigjárt szentségimádási iskolába. Az előadás-sorozat második részét március 2-án 16.30-kor mutatják be, szintén a Korona társalgóban.

A csendes adoráció következő időpontja a pozsonyi ferences templomban: március 1., csütörtök 17.10-től az esti magyar mise kezdetéig.


Forrás és fotó: Pozsonyikatolikusok.sk

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
-marianak-ez-cime-nem-elmeleti-meggondolasokra-osztonoz-foegyhazmegyei-majalis-mariaremeten
„Máriának ez a címe nem elméleti meggondolásokra ösztönöz” – Főegyházmegyei majális Máriaremetén

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye pünkösdhétfőn, május 21-én tartotta meg a máriaremetei kegytemplom kertjében hagyományos majálisát. Idén először volt ez a nap Szűz Máriának, az Egyház Anyjának emléknapja. Az ünnepen Erdő Péter bíboros, prímás tartott katekézist és mutatott be szentmisét.

19:21
szuz-maria-az-egyhaz-anyja-kotelezo-emleknapja
Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknapja

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünnepelünk az idei évtől.

2018. május 20. vasárnap