A szeretet életmódja – Nagyhét Gyulafehérváron

Kerekes László segédpüspök nagycsütörtök esti szentbeszédében két dologra irányította a hívek figyelmét: először Krisztus szolgai alakjára, amikor szeretetének legnagyobb jeleként leveti felsőruháját és megmossa tanítványai lábát, példát adva számunkra is. Az utolsó vacsora legnagyobb meglepetése, amikor Jézus – aki készül a halálra, a mi üdvösségünk megszerzésére – leereszkedik Péternek, Júdásnak a szintjére, és megmossa a lábukat. A tanítványok lábának megmosása olyan gesztus, amit talán sose fogunk emberi értelemmel megérteni. Nem magával törődik Jézus, hanem másokkal. Ott is példát akar mutatni, nem megjátszva egy szerepet, nem színészkedve; amennyiben az ő útján akarnak járni tanítványai is, hasonlóképpen kell cselekedniük. A Mester nem személyválogató, hanem odamegy Júdáshoz és Péterhez egyaránt, odamegy a félénk tanítványokhoz is, hogy követendő példát mutasson számukra.

Másodszor pedig a szeretet jeléhez kapcsolódik az este legnagyobb elmélyülésre vezető pontja: amikor Krisztus kezébe veszi a kenyeret, és azt mondja: „vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik”, majd a bort: „vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Nemcsak jelet hagy, hanem a szeretet életmódját: a szolgáló szeretet mellett magát a tápláló szeretetet.

„A mai estén, amikor visszagondolunk az utolsó vacsora termében történt eseményekre, ne úgy gondoljunk rájuk, mint lezárt és megtörtént eseményekre, hanem tudjuk, ez ma is átalakít minket.

Hagyjuk, hogy Jézus letérdepeljen és megmossa a mi lábunkat is, hiszen Jézus nem személyválogató. Elénk térdepel, bár tudatában van, hogy néha nem egyenes úton járunk. S mégis, ma is felkínálja szent testét és szent vérét, mert táplálni, éltetni akar bennünket”

– hangsúlyozta a püspök.

Ferenc pápát idézte: „az egyház igazi képe az, ha tud szolgáló egyház lenni” – és ennek nyomán Kerekes László kiemelte, az egyház hiteles képe az, ha tud tápláló egyház lenni. Világunkat látva megállapíthatjuk, mennyire megkísérti a hatalmi harc. „Bennünket is megkísért az, ami világunkban történik, s a mi életünkből is hiányzik a szolgáló és tápláló szeretet. Gyakran látszatkereszténység a mi életünk. Olyan, mint a virág, mint a márvány, s a hitünk is olykor ilyen művi. Imádkozzunk ma, hogy a szolgálat legyen a jellemzőnk, maga a tápláló és szolgáló egyház, ahogyan Krisztus is szolgált és táplált bennünket. Imádkozzunk, hogy hiteles keresztény életünkkel mi is Jézus nyomába térdepelhessünk, megmosva egymás lábát és táplálva életét” – zárta szentbeszédét a püspök.

Nagypénteken a passiót követően Kerekes László segédpüspök homíliájában rávilágított: a néma csendben történő kivonulás által ráhangolódunk a szertartásra. Tudjuk, hogy a keresztút olyan megtörtént esemény, amely ma is hatással van az életünkre.

A teljes nagypénteki beszámolót ITT olvashatják.

*

Húsvét vigíliáján Kovács Gergely érsek vezette a székesegyházi ünneplést, amelyen jelen volt Kerekes László segédpüspök és Jakubinyi György nyugalmazott érsek is a szeminárium elöljáróival, András István rektorral és Kiss Endre spirituálissal, valamint a székesegyház plébánosával, László Szabolcs kanonokkal együtt.

Isten egészen más létében és tevékenységében, mint mi, emberek, ezt legvilágosabban Jézus viselkedéséből tudhatjuk meg. Alapállása volt az erő és hatalom elutasítása, a gyengeség, a kiszolgáltatottság vállalása.

A ma embere elvárná, hogy szégyenletes kudarcát valami lenyűgöző, minden ellenségét megalázó győzelem kövesse”

– emelte ki a homíliában Kerekes László segédpüspök.

„Minden húsvétkor, amikor átelmélkedjük a megváltásunk szent titkát: Jézus szenvedését, halálát és feltámadását, újra és újra rádöbbenünk, hogy milyen a mi Istenünk. A mi jóságos Istenünk nem személytelen, ugyanis emberré lett, Szent Fiát küldte el, hogy kinyilvánítsa az ő végtelen szeretetét. Nem egy személytelen energiát küldött, nem gyémánt utat mutatott nekünk, hanem maga jött el emberi formában. A mi Istenünknek arca van! Végtelenül jóságos és irgalmas hozzánk, nincs olyan elrontott élet, nincs olyan reménytelen emberi élet, ahonnan ne lenne újrakezdés!” – biztatott.

A vigíliáról a teljes beszámolót ITT olvashatják.

*

Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának ünnepén a székesegyházban bemutatott szentmisén Kovács Gergely érsek homíliájában örömét fejezte ki, hogy két év után méltó módon lehetett ünnepelni a nagyhét szertartásait és húsvét ünnepét.

A nagyhétre való visszatekintésre buzdította a híveket, hogy nézzék meg alaposabban, a nagyhét szereplői közül kivel tudnának jobban azonosulni. „Talán a tanítványokkal? Hiszen

jó Krisztus tanítványa lenni, főként virágvasárnap, amikor a nép hozsannát zeng. Azonban a tanítványok elalszanak, amikor Jézus imádkozik. Én is átalszom életemet?

Vagy talán Péter lennék, aki félelmében háromszor tagadta meg Mesterét? Netán Júdás, aki úgy tesz, mintha szeretné Mesterét, és megcsókolja, hogy az ellenség kezére adja, hogy elárulja? Olyan vagyok, mint Pilátus? A nehéz helyzeteket látva mosom kezeimet, és nem vagyok képes arra, hogy vállaljam a felelősséget? Esetleg olyan vagyok, mint a tömeg, amelyik Barabást választja? Olyan lennék, mint Cirenei Simon, aki hazafelé tart a munkából, fáradtan, mégis segít az Úrnak a kereszt hordozásában? Talán olyan vagyok, mint az asszonyok, akik, mint Jézus édesanyja, ott voltak és csendben szenvedtek? Nem tudnak mit tenni, de ott maradtak. Vagy olyan vagyok, mint Arimateai József, aki Jézus testét szeretettel elviszi, hogy eltemesse? Melyik személyre hasonlítok?” – tette fel a kérdést a főpásztor.

A húsvétvasárnapi liturgiáról a teljes beszámolót ITT olvashatják.

Forrás: Romkat.ro/Seminarium Incarnatae Sapientiae

Fotó: Nagy Emil; Bőjte Csongor

Magyar Kurír