A tragikus olaszországi buszbaleset hősei: a testnevelő tanár és egy diák mentette a többieket

Hazai – 2017. január 21., szombat | 17:10

Az ANSA olasz hírügynökség megerősítette, hogy a buszon összesen 56-an utaztak, közülük negyvenen élték túl a balesetet; sokan súlyos égési sérülésekkel fekszenek kórházban. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai franciaországi sítáborból tartottak hazafelé.

Az olasz ANSA hírügynökség szerint egy kamionsofőr 30 kilométerrel a baleset helyszíne előtt már látta, hogy valami probléma van a busz egyik kerekével, és jelzett is a sofőrnek. A közlekedési rendőrség most más tanúkat is keres, hogy megerősítsék az elmondottakat, és kiderüljön, mi is okozhatta pontosan a balesetet.

A buszon utazók vallomásai szerint a sofőr egy órán belül meg akart állni, hogy szünetet tartsanak, mikor elvesztette uralmát a jármű felett, és a szalagkorlátnak ütközött. A busz több mint száz méteren át sodródott, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami szinte félbevágta a járművet. Elülső része ezután szinte azonnal lángokba borult.

Az ütközéskor a buszon lévők többsége aludt, és arra ébredtek, hogy tűz és füst borítja a jármű belső terét. A magyar konzulnak azt mondták: csapdába estek, mert a busz azonnal kigyulladt, így előrefelé nem lehetett elhagyni, ekkor kezdték kitörni az ablakokat, hogy rajtuk keresztül kimeneküljenek.

Egy hős diák holttestét is megtalálták később a járműben: az olasz rendőrök szerint még ekkor is kezében szorította az ablakok kitörésére használt kalapácsot, amiből arra következtetnek, hogy miután kitörte az üveget, előbb másokat segített ki, és így már nem maradt ideje arra, hogy magát is mentse.

Sikolyok és sírás, sokk jellemezte a helyzetet; sokan rövid ujjú ruhában ugrottak ki a buszból a mínusz három fokos éjszakán.

A Corriere della Sera olasz napilap portálja szerint egy, a buszon utazó testnevelőtanár legalább tizenhárom diákja életét mentette meg, mikor a jármű kigyulladt. A férfi visszament a buszba, hogy kihozza a bentmaradtakat. Jelenleg súlyos égési sérülésekkel fekszik a kórházban.

Azokat a 16 és 18 év közötti fiúkat, akik csak könnyebb sérüléseket szereztek, már az éjszaka kihallgatták tolmács segítségével.

Az olasz kormány eközben együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a magyar kormánynak. Az olasz külügyminiszter szintén mély együttérzését és szolidaritását fejezte ki, ahogy Verona polgármestere és a régió prefektusa is. Mint mondták: igyekeznek minden segítséget megadni a magyaroknak, legyen szó hatósági együttműködésről vagy szállásról. Egy magyarországi olasz nyelviskolán keresztül eközben szintén szállást ajánlottak fel a hozzátartozóknak az ott élő magyarok, és a Facebookon arra szólították fel a helyszínhez közel tartózkodó olaszul beszélő magyarokat, hogy ha tudnak, segítsenek a tolmácsolásban.

Az áldozatok pontos kilétét egyelőre még nem tudni, azonosításukhoz DNS-vizsgálatot kell végezni. Az olasz szemtanúk egyike azt mondta, szabályosan sokkot kapott a baleset látványától. A túlélő diákoknak olasz autósok segítettek, míg a segélycsapatok meg nem érkeztek a helyszínre.

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek. Tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet – jelentette be szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hozzátette: nagyjából mostanra állt össze a sértetlenek listája, és „nagyjából végleges” a kórházban ápoltaké. A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve a miniszter közölte: a kormányzat a hazajuttatás és a szülők kiutazásának minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja.

Tizenketten jól vannak, őket a rendőrség először az autópálya-rendőrség ingatlanjába szállíttatta, majd egy Verona déli részén lévő szállodában helyezték el őket – írja a Hvg.hu. Ha a könnyű sérültek közül lesznek olyanok, akik elhagyhatják a kórházat, és a szüleik addig nem érkeznek meg értük, ezeket a fiatalokat is ott helyezik el.

A milánói magyar főkonzul már hajnalban a helyszínre érkezett, őt követte a római konzul; már négy magyar diplomata van ott, két konzul Budapestről indult útnak. A közigazgatási államtitkár holnap érkezik a helyszínre, akkor kezdődik az áldozatok azonosítása.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: az OMSZ főigazgatójának vezetésével hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát. Beszámolt arról is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett a mentőszolgálatnál, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre.

Elmondta továbbá: a helyszínen derül majd ki, melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára – közli az MTI.

A kormány hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el az áldozatok emlékére.


Pszichológusokkal együtt indult el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi csoportja a veronai buszbaleset sérültjeihez
.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi munkacsoportjának vezetője, Adányi László és két, katasztrófahelyzetek kezelésére speciálisan kiképzett önkéntes pszichológus szombaton 14 órakor indult el Veronába, hogy a helyszínen nyújtson segítséget a sérülteknek, hozzátartozóiknak, valamint az elhunytak családjának.

Az olaszországi máltai szervezet is felajánlotta támogatását a tragédiában érintetteknek. Ott-tartózkodásuk alatt minden szükséges segítséget megadnak a magyar családoknak.

Mély gyásszal fogadta az olaszországi buszbaleset hírét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közössége, a karitatív szervezet munkatársai és önkéntesei imát mondtak az áldozatokért, az elhunytak hozzátartozóiért és a kórházban fekvő sérültekért.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat felajánlotta az Országos Mentőszolgálatnak a Máltai Mentőszolgálat rohamkocsiját és betegszállító szolgálatát a sérültek hazaszállításának megszervezéséhez.

Forrás: Máltai.hu

Forrás és fotó: Euronews; MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria