„Abszurd következtetés” – Veres András nyilatkozata

A katolikus pedagógus szervezetek konferenciáján április 1-jén Veres András hangsúlyozottan szólt a családi nevelés fontosságáról. Előadásában többek között ezek a mondatok hangzottak el:

„Ha a keresztény nevelés eszköztárát akarjuk a teljesség igénye nélkül számba venni, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy szabad-e fegyelmezni a gyereket? Biztos vagyok benne, hogy a jelenlévők véleménye is megoszlik ebben a kérdésben, hangozhatnának el vélemények pro és kontra.

Azt is alázatosan el kell ismernem, hogy magam is kaptam ki gyermekkoromban, és nem vagyok hálátlan emiatt a szüleimnek. De az biztos, hogy a fegyelmezés nem lehet büntetés. Annak szeretetből kell fakadni, és csak végső eszköz lehet, de ebben mindig a szeretetnek, a másik, a gyermek személyisége iránti figyelemnek kell érvényesülnie. Sajnos a testi fegyelmezés legtöbbször büntetés jellegű.”

Ezekről a gondolatokról a Népszava cikkírója így vélekedik: „Veres püspök nem bírja ki, hogy legalább a választási kampány hajrájában ne szólaljon meg, pedig nagyon jót tenne a katolikus egyháznak, ha ilyenkor minden papjával lelkigyakorlatra vonulna. Nem mindegy ugyanis, hogy miket beszél egy elhülyülésig fokozott választási feleselésben… Egy püspök nem szentesítheti – még csak sejtetéssel sem – a bántalmazást. Ha ezt megengedjük, akkor holnap a rendőr is verheti a rosszcsont felnőtteket – merő szeretetből. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy például a liberális emberek nem adnak néha egy pofont a gyerekeiknek. Dehogynem. Csak abban különböznek a házi diktátoroktól, hogy utána mélységesen szégyellik magukat. Vagyis a püspök jól tenné, ha legalább utólag közölné a hívekkel: ha megütik a gyerekedet – bármekkora szeretettel –, utána röstelld, és kérj bocsánatot az Úristentől.”

– A Népszava cikkírója úgy fogalmaz: „Veres püspök nem bírja ki, hogy legalább a választási kampány hajrájában ne szólaljon meg…” Hogyan lehet ezt az előadást összefüggésbe hozni a választási kampánnyal?
– Az előadás időpontjának és tartalmának semmi köze a kampányhoz. Már hónapokkal korábban szerveztek a katolikus pedagógusok szervezeteinek egy találkozót. Ebből az alkalomból kértek fel arra, hogy tartsak előadást „A nevelés hatása a lelkiismeretre és a személyiség alakulására” címmel. Ezt a felkérést örömmel elfogadtam. Úgy gondolom, hogy az előadásomban amit elmondtam, annak még véletlenül sincs semmiféle politikai vonatkozása, és semmiképpen sem hozható összefüggésbe a politikai kampánnyal.

– A konferenciáról és az előadásról a Népszabadság hétfői számában jelent meg egy tudósítás, a tegnapiban pedig egy „pontosítás” volt olvasható. Miért volt szükség a „pontosításra”, és kinek a kérésére történt mindez?
– Meglepve olvastam a hétfői Népszabadságban, hogy a cikk szerzője úgy állítja be előadásomnak egy részét, mintha én azt mondtam volna, vagy arra utaltam volna, hogy az iskolákban helyénvaló a testi fenyítés. Erről szó sem volt az előadásban, de még az én gondolataimban sem merült föl ilyen. Az előadásom elején – mivel a téma a nevelés volt, az Ószövetségből – Sirák fia könyvéből idéztem egy szakaszt, ahol a szerző arról ír, hogy „ha jót akarsz magadnak és a gyermekeidnek, akkor mindig legyen kéznél a pálcád”. Ez nyilvánvalóan egy provokatív ószövetségi szentírási szakasz. Erre reflektáltam az előadásomban, amikor arról beszéltem, hogy vajon a testi fenyítésnek van-e létjogosultsága a nevelésben. Hozzáteszem: hangsúlyozottan a családi nevelésről volt szó. Az volt a bevezető gondolatom, hogy el kell ismernem: gyermekkoromban én magam is kaptam szüleimtől testi fenyítést, amely miatt én sosem éreztem azt, hogy ők nem szeretnek engem, emiatt soha nem volt és nincs bennem semmiféle harag. A családban történő nevelés során a testi fenyítésnek mint végső eszköznek – amely nem szeretetlenségből, nem agresszióból, vagy a büntetésnek egy egészen szélsőséges formájából fakad – lehet létjogosultsága. Nyilván minden szülő maga dönti el, hogy a családban él-e a nevelésnek ezzel a végső eszközével vagy sem.

Az előadásban még utalás sem volt arra, hogy az iskolában helye lenne a testi fenyítésnek. A hétfői cikk ezzel szemben ezt sugallja. Sajtóirodánk vezetőjét arra kértem, hogy a cikk szerzőjét hívja fel, és mondja el a véleményemet, amely szerint a tudósító félreérthetően fogalmazott. Ezek után a lap helyt adott egy pontosításnak, ám ez nem jelentett valódi pontosítást, hiszen azzal a címmel jelent meg, hogy Veres püspök pontosít. Holott nem nekem kellett volna pontosítani, hanem az újságcikk szerzőjének. Úgy gondolom, hogy ez fölöttébb provokatív jellegű. Ezek után már nem pontatlanságot látok benne, hanem rosszindulatot. Ezt támasztja alá az is, hogy bizonyos sajtóorgánumok ezzel kellőképpen igyekeznek is visszaélni, és személyemet vagy éppen az egyházi oktatást próbálják rossz színben feltüntetni.

– Térjünk vissza a Népszava szerzőjének néhány megjegyzésére. Azt írja a szerző, hogy egy ilyen „megengedő” álláspont után akár a rendőr is verheti a rosszcsont felnőtteket. Lehet-e ilyen következtetésre jutni püspök úr előadásából?
– Ez az állítás abszurdum, egyrészt, mert olyasmit adtak a számba, amit nem mondtam, tehát abból ilyen következtetést levonni – rosszindulatra vall. Másrészt, ha az állítást mégis önmagában, tehát az előadásomtól függetlenül vizsgálom, akkor szintén abszurd ez a következtetés. Bár azt láttuk, hogy a közelmúltban és a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem volt ritka, hogy felnőtt embereket a rendőrség súlyosan bántalmazott. Ha az újságíró ilyen következtetésre jut, akkor – föltételezem – talán ezt a korszakot kívánja vissza.

Magyar Kurír