Átadták a Mustármag Óvodát – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. május 6., kedd | 12:54

Április 27-én ünnepélyes keretek között adták át a Váci Egyházmegye legújabb oktatási intézményét, a szolnoki Mustármag Óvodát – adta hírül a Szolnok TV.

Az akadálymentesített, 720 négyzetméteres épületben a négy csoportszoba mellett egyéni fejlesztő szoba, nevelői és orvosi szobák, valamint melegítőkonyha is található.

A szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda új épületének kivitelezése 2013 őszén kezdődött a Belvárosi Főlébánia területén. A római katolikus egyház fenntartásában lévő Mustármag Óvoda jelenleg 3 csoportszobával működik, két különálló épületben. A hitre nevelés és a keresztény értékrenden alapuló pedagógia vonzereje, valamint az intézményben folyó szülőbarát és magas szintű szakmai munka miatt a 2007. szeptemberi indulás óta folyamatosan nőtt az érdeklődés az óvoda iránt.

A 22 fős induló gyereklétszám mára megnégyszereződött. Az építkezés a terveknek megfelelően haladt, és mostanra elkészült a Váci Egyházmegye legújabb, legmodernebb oktatási intézménye. Az épületet szentmise keretében áldotta meg Beer Miklós váci megyéspüspök. Máthé György esperes úgy fogalmazott: jövőbe mutató és példaértékű az óvoda létesítése.

A Váci Egyházmegyéhez jelenleg 32 oktatási intézmény tartozik, a legújabb óvoda összesen 80 gyermek befogadására alkalmas. A korszerűen felszerelt épülethez uniós szabványnak megfelelő, biztonságos játszóudvar és parkoló is tartozik. Az ablakok a Tisza-partra néznek, és egy mini tanösvényt is kialakítanak az óvoda mellett. A megújult és kibővült épületben újszerű energetikai megoldások segítik majd a takarékos és fenntartható működést. A beruházás 230 millió forintba került, melyhez 200 millió forint uniós támogatást nyert az intézményt fenntartó a Váci Egyházmegye.

Videó: Szolnok TV

Kép: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria