Az egyház kommunikációjának új nyelvezetre is meg kell nyílnia

Ez a téma a kultúra világával való valamennyi találkozáshoz előkészítésül szolgál: ha nem találjuk a közös nyelvet, azaz a közös szókincset, nyelvtant, sőt idevéve a stilisztikát is, amelyeken keresztül a másikkal kapcsolatot teremtünk, találkozunk, akkor lehetetlen, hogy tovább lépjünk a tartalomra. A mostani találkozón nemcsak közösen gondolkodunk a kommunikációról, hanem magasabb, elméleti és strukturális szinten tanulmányozzuk azzal a céllal, hogy amikor a nyelvezet szintjén már összhangban vagyunk, tényleg tovább tudjunk lépni az adott párbeszéd tartalmára.

A fő probléma ma talán éppen abban rejlik, hogy az egyház világában nehéz egy olyan kommunikációs kódexet alkalmazni, amely érthető mind az egyházon belüli, mind pedig a külvilág felé irányuló kommunikációban. Először is egy centripetális mozgásról van szó: befelé, önmagunk felé kell haladni, mert gyakran – mi is érzékeljük –, az egyházi közösség belső nyelvezete szinte teljesen elveszítette hangját. Gondoljunk például a nagyon kifinomult teológiai nyelvezetre, amely már nem talál kapcsolatot a katolikus, gyakorló hívő népességgel, amely ott van az egyház belsejében, vasárnap meghallgat egy szentbeszédet, de ez a népesség a hétköznapi élet, a televízió és az internet nyelvezetét hordozza magában. Szükség van egy centrifugális mozgásra is, azaz amely kifelé, a 'periféria' felé irányul. Közlésünknek természetesen meg kell, hogy legyen a saját logikája, következetesnek, önmagához hűnek kell lennie, saját szókinccsel kell rendelkezni, ugyanakkor új távlatok felé is el kell jutnia hangjával, új nyelvezeteket használva. Soha ne felejtsük el például azt a művet, amit Szent Pál vitt véghez, amikor az alapvetően sémita kultúrából átlépett az akkori mediterrán világhoz kötődő kultúrába, mely a hellenizmus és a római kultúra jegyeit hordozta magán. Ezért akartuk, hogy plenáris ülésünk megnyitóját – ellentétben azzal, ahogy mindig történik, mivel a dikasztérium alapvetően belső programjáról van szó – most a Capitoliumon tartsuk meg: azaz Róma városa előtt úgy nyissuk meg, hogy már az ülés elejétől ott legyen bennünk a lehető legszélesebb körre kiterjedő beszélgetés vágya.

Általában az ilyen plenáris üléseken, minthogy belső megbeszélésekről van szó, a dikasztérium tanácsadó tagjai beszélnek saját tapasztalatuk alapján. Most, mivel beszélni fogunk az új technológiákról és azoknak a kommunikációnkra való hatásáról, meghívtunk különböző személyiségeket és szakértőket, hogy kérdéseket vessenek fel, elmondják meglátásaikat, gondolataikat. Õk a mai kommunikáció teljes skáláját képviselni fogják. Aztán itt van még a művészet nyelve, a liturgia nyelvezete is. Itt van a filmművészet kommunikációja, és legfőképpen az internetes kommunikáció az új elektronikai eszközökkel, melyek – ahogy egy amerikai szociológus mondta – korszakváltást jeleznek. Sőt, Barlow, ez az amerikai tudós úgy fogalmaz, hogy az elmúlt évtizedekben a tűz felfedezéséhez hasonló fordulatnak voltunk a tanúi.

A mi nyelvezetünk gyakran – ahogy mondani szokták – önmagára utal vissza. Egy kicsit önmagába zárt, és akkor is, amikor egyszerű, egyházi szavakat használunk, azoknak semmilyen közvetlen vonatkozásuk, jelentésük nincs a külvilágban, csak az egyházon belül. Ezért anélkül, hogy a közlés elveszítené eredeti tartalmát, meg kell próbálni véghezvinni azt a műveletet, amiről McLuhan beszélt, azaz, amelyben a közvetítő eszköz maga is részévé válik az üzenetnek, amelyet közvetítünk. Természetesen ez némi változást is eredményez az üzenetben. Gondoljunk a kalkedoni zsinatra: ott nagyon mélyreható változás következett be Krisztus személyének felfogására vonatkozóan, vagyis a krisztológiában, olyan kategóriákat, kifejezéseket vettek át, amelyek nem a Bibliából származtak, hanem a görög kultúrából!

Magyar Kurír

Kép: www.telegiornaliste.freeforumzone.leonardo.it