Az egyház ma is pozitív módon társadalomalakító tényező

Az évfordulón visszatekintünk a 2005-ös esztendőre. Ez az év a világegyházat tekintve nagyon jelentős. Tavaly volt a pápaválasztás, 40. éve fejezték be a Vatikáni Zsinatot, és tavaly volt az Ifjúsági Világtalálkozó is Kölnben.

A pápaválasztásról XVI. Benedek pápát legyen szabad idéznem. Azt mondta, soha nem gondolta, hogy ő lesz a pápa. És amikor megválasztották, félelem fogta el, mert mint a Hittani Kongregáció vezetője tudta, milyen nehéz integrálni a mai pluralista világban a különböző nézeteket, felfogásokat. Az Istenbe vetett bizalommal elfogadta a választást. Ezt az Istenbe vetett bizalmat szeretném hangsúlyozni a 2006-os évre. Ez ad nekünk is biztonságot a sok kihívás között. II. János Pál pápára utalva azt mondta: életének utolsó részében a szenvedés és a hallgatás tanítószékében ült. Tanította a világot, mit jelent egy gyűlölettel és erőszakkal teli világban megmutatni a szeretetet, megmutatni azt, hogyan kell másokért élni.

A kölni Ifjúsági Világtalálkozó azt tanúsította, hogy a fiatalság, bár pluralista világban nőtt fel, éhezi a lelki és a szellemi valóságot. Úgy figyeltek a pápára, mint a világ lelkiismeretére. Ez pedig ma nagyon is fontos, hogy az ember objektíven is tudja nézni a lelkiismeretét, és ne csak szubjektív kívánságok háttereként.

Negyven éve zárták le a II. Vatikáni Zsinatot. A zsinatnak vannak megújuló és elmélyítő folyamatai. Ezeket egységben kell látni, ami azt jelenti, hogy az egyház reformra szorul, de nem külső reformációra. A belső megújulás megmutatkozik a struktúrában és különböző dolgokban.

Amikor a saját egyházmegyénkbe tekintünk, akkor elsősorban a lelki folyamatokat, a lelki épülést kell meglátni. A plébániákon – bár néhányat össze kell vonni a paphiány miatt – az emberek igénylik az egyház különböző szolgálatát, és nemcsak szolgáltatását. A szolgálat mindig felemeli az embert, a szolgáltatás pedig alulról jövő személyes kívánság szokott lenni. A plébánosok munkáját és munkatársaikét – a kántor, a sekrestyés, az egyházközségi tagok – megköszönöm. Nem foglalkozásszerűen dolgoznak, hanem hivatásból. Megköszönöm a hívek szolgálatát, akik együtt élnek az egyházzal és együtt tanúskodnak Jézus Krisztusról a mai társadalomban. Kiemelkedő helyet foglalnak el a lelkiségi mozgalmak. Õk a magyar jövőt is bizalommal merik építeni, mert az átlagnál több gyermeket vállalnak.

Iskoláink nemcsak felmutatják a keresztény értékeket, hanem értékrendet is adnak, és az értékrenddel megfelelően irányt, hogy a jó és a rossz között választva hogyan kell a jót a jobbtól és a kevésbé értékestől megkülönböztetni és sorrendbe állítani. Ezzel a lelkiismeret nevelését megalapozni és irányítani tudják. A mai időben, amikor az értékek annyira összekeverednek, ez nem kis feladat, de a nevelésnek ez az alapja, amellyel később is az ifjúvá és felnőtté érő ember a világban megtalálja a helyes értékeket és kerüli a helytelent, erényes életet akar és mer élni abban a közegben, ahol az erény szó szinte már kiveszőben van.

Amikor az évi szellemi táplálékainkról szólok, legyen szabad megemlíteni a Zichy és a Szathmáry konferenciát, a Iustitia et Pax Bizottság előadásait és mindazokat a törekvéseket, mint a Pécsi Advent vagy az ökumenikus imanapot, ahol kifejezésre jutott, hogy az egyház nemcsak az elmúlt évszázadokban volt pozitív hatással a történelemre, hanem ma is társadalomalakító – pozitív módon alakító – tényezője a világnak. Ezért az egyház – az ő szellemi, lelki és Istenre mutató értékeivel – előfeltétele az állam konstruktív működésének. Az, hogy mi 40 éven keresztül – az ateizmusban is – meg tudtunk maradni, annak a keresztény értékrendnek köszönhető, amelyet az ateizmusban is megőriztünk. És most az a feladatunk, hogy ez az előfeltétel tudatos legyen és továbbra is vállaljuk.

A társadalom szolgálata kifejezésre jut a karitatív tevékenységben is. Ez több, mint csupán személyes adakozás. Hiszen a problémákat, mivel oly sok van belőlük, csak intézményesítetten lehet csökkenteni. Gondolok a szociális otthonainkra, a Karitászra, a Máltai Szeretetszolgálatra, a Kolpingra és mindazokra a szervezetekre, amelyeknek központja ugyan Pécsett van, de különböző plébániákon is hatékonyan működnek.

Nagyon szép ünnepségeink voltak különböző jubileumok alkalmából. Első helyen említem: Máriagyűd 200 éve búcsújáró hely pápai elismeréssel. Ezen az ünnepségen részt vett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A bátaszéki templom százéves – kiemelkedő esemény volt. Templomok, plébániák búcsúünnepei több helyen a felújításhoz is kapcsolódtak, mint Magyarsarlóson, Pócsán, Mohácson. Büszkeséggel említem, hogy Szászváron új plébánia-épület készült el, Hetvehelyen felújították a plébániát. Átadtuk a Hittudományi Főiskola könyvtárát, a fiúkollégiumban a fűtést korszerűsítettük. Nagy öröm a bonyhádi templom belső festése. Monyoródon, Kémesen toronysisak-, Nyomján, Bogdásán templomtetőcsere volt, Pécsett a Mindenszentek templomának tornyát és tetejét újítottuk fel. S mivel egyik legősibb templom, a tornyot előpatinásított rézlemezzel fedték. A Szent Mór Katolikus Iskolában a volt Gabonaforgalmi egyik épületét kellett – műemléki és iskolaigényeket egyeztetve – felújítani és a fölötte lévő iskolaépületen a tetőt cserélni. A Püspöki Palota erkélyét és déli homlokzatának egy részét fel kellett újítani, mivel az erkély szigetelése nem volt megfelelő.

Ezekből a beruházásokból is látható, hogy összefogással erőnkön felül tudtunk előrelépni.

Az új év alkalmából köszöntök mindenkit, mindenkinek áldásos új évet kívánok, sok erőt ahhoz a munkához, amely az elkövetkezendő évben is feladatunk lesz.

Mayer Mihály megyéspüspök

(Dunántúli Napló, 2006. január 2.)