Az Életvédő Fórum állásfoglalása az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokról

A heterológ in vitro megtermékenyítés ellentmond a házasság egységének, a házastársak hűségének és méltóságának, a szülői hivatásnak és a gyermek jogának, hogy házasságban és házasság által foganjon és szülessen a világra. Egy harmadik személy ivarsejtjeinek felhasználása abból a célból, hogy sperma vagy petesejt álljon rendelkezésre, törést jelent a házastársak kölcsönös elkötelezettségében, és súlyos megsértése a házasság egyik lényeges tulajdonságának, az egységnek. Az ilyen technikák nem veszik tekintetbe a házastársaknak az apaságra és anyaságra szóló közös és együttes hivatását, hogy csak egymás által legyenek apává és anyává, és olyan törést hoznak létre, amely szétválasztja a genetikus szülőséget, a kihordási szülőséget és a felnevelés felelősségét, amely a családból kiindulva károsan visszahat a társadalomra is. A házastársak kizárólagos joga és kötelessége, hogy kizárólag a másik által váljanak apává és anyává.

Morálisan és jogilag is megengedhetetlen egy házas nő megtermékenyítése a férjétől különböző férfitól származó spermával; ugyanígy elfogadhatatlan egy másik, a feleségtől különböző nő petesejtjének megtermékenyítése a férj ondójával. Egy házasságon kívül élő nő megtermékenyítése, legyen akár hajadon, akár özvegy, erkölcsileg és jogilag szintén nem igazolható, bárki is legyen a donor.

Erkölcsi és jogi szempontból a homológ in vitro megtermékenyítés is elfogadhatatlan. Ez önmagában megengedhetetlen, ellentmondásban van a szaporodás méltóságával és a házastársi egyesüléssel, akkor is, ha az emberi embrió halálának elkerülésére mindent megtesznek. Az in vitro fertilizáció esetén ugyanis a fogantatás nem házassági aktus eredménye, nem a házastársak közötti szerelem specifikus aktusának gyümölcse, hanem technikák által jön létre, melyek meghatározzák feltételeit és megszabják az eredményt. Ez nincs összhangban az emberi utódnemzésre jellemző „ajándékozás” logikájával; tárgyakra és eredményekre jellemző „produkciónak” és „uralomnak” felel meg. Ebben az esetben a gyermek nem úgy fogan mint a szeretet „ajándéka”, hanem mint laboratóriumi „termék”; élete és identitása rá van bízva az orvosok és a biológusok hatalmára; eredete és rendeltetése fölé a technika uralmát vezetik be. Az életet sem úgy tekintik már mint Isten ragyogó ajándékát, az ember felelősségére és szerető őrzésére, tiszteletére bízott szent valóságot. Az élet egyszerűen „dologgá” válik, melyet kizárólagos, szabadon uralható és manipulálható tulajdonnak tekintenek.

A homológ mesterséges ondóbevitel a házasságban sem megengedett, kivéve azt az esetet, melyben a technikai segítség nem a házastársi aktust helyettesíti, hanem megkönnyíti azt, és segít annak természetes célját elérni.

Az utódnemzés terén minden orvosi eszköznek és beavatkozásnak az kell, hogy legyen a funkciója, hogy segítse – és sohasem az, hogy helyettesítse – a házastársi szerelem aktusát. Az orvos az emberek és az emberi szaporodás szolgálatában áll: nincsen hatalma rendelkezni fölötte vagy dönteni róla. Az orvosi beavatkozás akkor tiszteli az emberi méltóságot, ha a házastársi aktus támogatását célozza. Ha az orvosi beavatkozás a házastársi aktust helyettesíti, akkor nem áll a házastársi egyesülés szolgálatában, ahogy az rendjén lenne, hanem kisajátítja magának a szaporodást, és így ellentmond a házastársak és a még meg nem született gyermek méltóságának és elidegeníthetetlen jogainak.

A házasság nem arra jogosítja fel a házastársakat, hogy gyermekük legyen, hanem csak azon természetes aktusok végrehajtására, melyek önmagukban a szaporodást célozzák. A gyermek utáni vágy a házastársak részéről, bármennyire őszinte és mélységes is, nem teszi jogossá az emberi szülőséggel és az új emberi lény méltóságával ellentétes technikák alkalmazását. A gyermek utáni vágy nem ad semmiféle jogot arra, hogy valakinek gyermeke legyen. A gyermeknek jogai vannak, s mint emberi lény nem akarható úgy, mint valami „tárgy”. A gyermek nem járandóság, hanem „ajándék”.

Az ember méltósága megköveteli, hogy isteni ajándékként és a házastársi aktus gyümölcseként jöjjön a világra. Ez az aktus sajátosan és specifikusan a házastársak közötti, egyesítő és életet fakasztó szerelemhez tartozik, vagyis természeténél fogva helyettesíthetetlen.

Az emberi lény olyan nemzés gyümölcse, mely a házastársi szövetségben egyesített szülőknek nem csak biológiai, hanem lelki egyesüléséhez is kötött. A gyermek nemzésének a kölcsönös ajándékozás (szülei szeretete) gyümölcsének kell lennie; fogantatása és léte nem lehet egy orvosi beavatkozás eredménye, mert ez azt jelentené, hogy egy tudományos technológia tárgyává alacsonyítanák le. A termékenységet nem lehet a férfi és a nő önkényes döntésének alá vetni.

A mesterséges megtermékenyítés különféle módozatai is – melyek látszólag az élet szolgálatában állnak, s nemegyszer pozitív szándékkal végzik – valójában kaput nyitnak az élet elleni új támadásoknak. Eltekintve attól, hogy erkölcsileg és jogilag elfogadhatatlanok, mert kiszakítják az életfakasztást a házastársi aktus emberi egészéből, ezeknek az eljárásoknak igen nagy hányada sikertelen: nem annyira a megtermékenyülés szempontjából, hanem mert az embrió fejlődése nem történik meg, s ezzel halálveszélynek teszik ki az éppen megfogant emberi életet. Továbbá olykor a beültetéshez a szükségesnél nagyobb számban történik a megtermékenyítés, s az úgynevezett „számfölötti” embriókat elpusztítják vagy tudományos és orvosi kísérletekhez használják föl (lefagyasztás, élet-„felfüggesztés” is jár-„hat” az eljárással); valójában azonban az emberi életet egyszerű „biológiai anyag” szintjére fokozzák le, amivel szabadon rendelkez-„het”-nek.

Hangsúlyozandó: a jog nem lehet erkölcsellenes; nem jog az, ami nem igazságos. Fontos bioetikai alapelv, hogy nem minden etikus, ami technikailag lehetséges, mivel nem minden beavatkozás válik javára az embernek; továbbá: a jót nem a rosszon keresztül kell elérni, a cél nem szentesíti az eszközt. Semmilyen jónak tartott cél nem igazolhat egy olyan eszközt, amely embriók sorozatos elpusztításával jár. A jó cél nem tesz jóvá egy önmagában rossz eszközt. Értelemszerűen ide tartozik az az érv is, hogy ahol alapvető értékről van szó – és az emberi élet ilyen – ott mindig a védelem szempontjából szigorúbb („tutiorista”) álláspontot kell képviselni.

Az ún. „számfölötti” embrió(k) elpusztítása esetén különösen nem jó az eszköz a cél, azaz a születésszám növelésének eléréséhez; a hatályos Codex Iuris Canonici 1397. kánonja alapján kísérleti stádium esetében emberölés kísérlete miatti büntetendő cselekményről van szó az ott meghatározott büntetésekkel, 1398. kánonjának alkalmazásában pedig, vagyis amikor a büntetendő cselekmény eredményes, az önmagától beálló kiközösítéssel büntetni rendelt magzatelhajtás bűncselekménye valósul meg; a Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium 1450. kánonjának 1. §-a alapján kísérleti stádiumnál emberölés kísérlete, 2. §-a szerint eredményes magzatelhajtás miatti büntetendő cselekmény megvalósulásának esete áll fenn.

Az emberi méltóság nem keverendő össze az élet biológiai, vagy szociális minőségével; a méltóság az embernek, mint embernek sajátja, puszta létébe van írva, fogantatása pillanatától kezdve. Az ember léte és létének minősége nem áll azonos etikai és jogi síkon. Nem a létminőség bizonyos kritériumok alapján meghatározott foka ad jogot a védelemhez és az élethez, hanem az emberlét maga.

A helyes nyelvezet korrekt alkalmazása is etikai és jogi követelmény, ami – a téma szempontjából – azt jelenti, hogy minden olyan orvosi vagy gyógyszerészeti beavatkozás esetében, ahol (akár a beültetés előtt, akár azt követően) embrióvesztés – fizikai értelemben vett – lehetősége áll fönn, ezt a tényt ne hallgassák el.

A gyermektelenség keresztjén hatékonyan segíteni kell, ám a gyermektelenség megszüntetésének őszinte vágya még sem lehet határtalan, azaz nem szabad „mindenáron” – bármely eszközt, illetve módszert alkalmazva – ennek elérésére törekedni. A felelős szülőség gyakorlása semmiképpen sem történhet a már megfogant élet elpusztításával (ld. pl. ún. „számfölötti” embriók).

A helyes szándék és gyakorlat kialakítása elsősorban a szemléletformálástól, neveléstől függ. Ennek keretében megfelelően hangsúlyozni kell, hogy a gyermek és a család nem teher, nem nyűg és gond, hanem a boldogság forrása és a jövő záloga. Az emberi élet a fogantatás pillanatától a természetes végéig szent, sérthetetlen, alapvető, örök érték; nem pusztán személyes, hanem közösségi, társadalmi érték is, minden személyi jog forrása és feltétele; az ennek megfelelő, teljes, feltétlen jogi védelmét a világi társadalmakban is biztosítani kell.

A házassági szövetségben a férfi és a nő az egész élet olyan kizárólagos és felbonthatatlan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul.

A semmilyen emberi hatalommal sem pótolható, törvényesen kinyilvánított házassági beleegyezésben a férfi és a nő visszavonhatatlan szövetségben – házasság létesítése céljából – kölcsönösen átadják magukat egymásnak és elfogadják egymást. A házassági szövetség kitárja a házastársakat a szeretet és az élet időtlen közösségére, és a gyermekek nemzésével teljesedik ki. A házastársak szerelmének bensőséges egyesülése egyetlen és megoszthatatlan, egyszerre egyesítő és utódnemző, házastársi és szülői („az élet forrása”).

A házasság és a család az élet szolgálatában áll: a gyermek a házastársak szeretetének gyümölcse, akivel kölcsönösen megajándékozzák egymást („ketten egy testté lesznek”); a gyermek a házasság legszebb ajándéka, és éppen a szülők számára lesz a legnagyobb kincs; a házastársak sajátos küldetését az emberi élet továbbadásában és felnevelésében kell látnunk.

Azok a házastársak, akik kimerítették a jogos orvosi segítségnyújtás lehetőségeit, azaz azt a technikai segítséget, ami nem a házastársi aktust helyettesíti, hanem megkönnyíti azt, segít annak természetes célját elérni, és mégis terméketlenek maradnak, bekapcsolódhatnak – az igaz szeretet oltárán – az elhagyott gyermekek örökbefogadásának és mások javára végzett egyéb nagylelkű segítségnyújtásnak a szolgálatába.

Mi emberek az élettel nem rendelkezhetünk; az életnek csak gondos sáfárai vagyunk, és nem a szuverén ura; a mi feladatunk, hogy az életet hálával, szeretettel elfogadjuk és megőrizzük.

A társadalmi szemlélet kedvezőbbé formálása, a nehéz helyzetben lévő szülők anyagi, erkölcsi, egészségügyi és szociális megsegítése az egész társadalom javát szolgálja, hiszen növeli a bizalmi tőkét és a szociális érzékenységet. Mindez kedvezően hat vissza a családokra, növeli a gyermekvállalási kedvet, amely a társadalom gazdasági érdeke is.

A helyes szemléletformálást nagymértékben segítheti a helyes szóhasználat is, például a „terhesség” szó helyett a mai magyar állami szabályozásban – hál’ Istennek – egyre inkább előforduló „várandósság” („áldott állapot”) kifejezés alkalmazásával.

Meggyőződésünk szerint az előzőekben említett értékek segíthetnek abban, hogy egy boldog, élet- és családbarát társadalomban élhessenek utódaink (is). Ezeket az értékeket irányadónak tekintjük az oktatás, a tájékoztatás, a nevelés és a szabályozás vonatkozásában is. Álláspontunk szerint a jogalkotónak ebben az irányban kell komoly és hatékony, minél előbbi lépéseket megtennie. Ennek megfelelően a fentiekben megfogalmazottakat szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe, különösen azokéba, akik nevelőként, pedagógusként, illetve orvosként, bioetikusként vagy jogalkotásban és jogalkalmazásban résztvevő szakemberként – például a jogszabálytervezetek szövegezése és véleményezése során – sokat tehetnek a társadalom élet- és családbarát szemléletformálásáért.

Jelen állásfoglalás megalkotásának különleges aktualitását adja az emberi reprodukcióra irányuló – kifejtettek szerint elfogadhatatlan – eljárások terjedésének egyre növekvő veszélye /ld. 2005. évi CLXXXI. tv. 11-12. §§, 44. § (2) bek.: „alkalmazhatóságra” vonatkozó kezdőidőpont: 2006. július 1./. Ezért kérünk minden jóakaratú embert, hogy átérezvén ennek súlyát, a vonatkozó állami rendelkezések helyes irányú módosításának elérésére kiterjedően, tegyenek meg minden tőlük telhetőt ezen reprodukciós eljárások visszaszorítása érdekében.

Budapest, 2006. március 25.

Hámori Antal
az Életvédő Fórum alelnöke