Az indiai szentírásmagyarázat lehetőségei és kihívásai

Április 21-i témájának címe Tanítványi élet és szövetség János evangéliumában (15-16. fejezet), míg április 22-én Az indiai szentírásmagyarázat lehetőségeiről és kihívásairól beszélt.

A teológusnő a szentírásmagyarázatról tartott előadásában kitért a II. Vatikáni Zsinat előtti időkre, amelynek jellemzője az volt, hogy újra elbeszélték a bibliai történeteket. Az indiai bibliai egzegézisnek ez a szakasza – amely a XVI. századra nyúlik vissza – még nem jelentett szisztematikus, tudományos utat.

Ezután Rekha Chennattu a Zsinat után kidolgozott három új módszerről beszélt részletesen: a Szentírás inkulturációs (más vallási hagyományból átvett elemek alkalmazása) olvasásáról, a kontextualizált (a szövegösszefüggésben megnyilvánuló) magyarázatáról végül pedig az integrált és holisztikus (a teljes kinyilatkoztatást figyelembe vevő) megközelítéséről.

Az első módszerben a fontos elem a keresztény narratíva és a hindu szent iratok közötti kapcsolatok feltárása, valamit a két kultúra szimbólumrendszerének összevetése. A másodikban az előadó kiemelte a bibliai történetek társadalmi-politikai perspektívából való szemléletét, különös tekintettel a Bibliának a szegény, diszkriminált és kirekesztett társadalmi rétegek szempontjából való értelmezését. Az indiai társadalmi olvasási értelmezések a társadalom átalakítását és Isten országának láthatóvá tételét hangsúlyozzák.

Az előadó szerint a Szentírás legsokoldalúbb és leggyümölcsözőbb értelmezése a harmadik módszerben rejlik. Három kérdés összefüggését vázolta fel: a történeti olvasási mód és a szöveg szerkesztésének kapcsolatát (vagyis, hogy mit akar a szerző az olvasóval közölni) valamint azt, hogy mit jelent a szöveg számunkra attól függetlenül, hogy a szerző mit „vitt bele”, mit „értett rajta”.

Rámutatott, hogy az egzegétának három „világot”, „történelmi kort” kell szem előtt tartania a helyes értelmezéshez: annak a világát, aki leírta az elbeszélést; majd a szövegben, a történetben megjelenő világot; s végül az olvasó korának világát.

Az értelmezés – egyrészt a vallási hagyományok figyelembe vételével – folytatása annak, amit a szerző akart mondani a korabeli közösségnek, másrészt a magyarázónak szem előtt kell tartania az előtte álló világot, pl. Indiát vagy Magyarországot.

Felmerül a kérdés, hogy a sok lehetséges és hiteles olvasási mód közül, melyik az érvényes olvasat? Hogyan kerülhető el a veszély, hogy saját kultúránkat és társadalmunkat szem előtt tartva, ne megszámlálhatatlan vagy téves értelmezések szülessenek?

Az előadó rávilágított arra, hogy természetes és elkerülhetetlen a bibliai szövegek „egyéni olvasata”, amely a személy kulturális, társadalmi környezetébe ágyazódik, és számos egyéb tényező határozza meg. A vallási szempontból értendő helyes, tudományos értelmezés fontos jellemzője azonban, hogy ennek abból kell következnie, amit a szerző szánt a szövegnek. Ehhez jól kell ismerni annak a közösségnek a világát, amelynek a szöveget írták. Hidat kell verni az ő olvasatuk és a mostani „indiai” vagy „magyar” értelmezés között. Végül az előadó hangsúlyozta, hogy az egyéni olvasási módokat az egyházi tanítóhivatalhoz kell igazítani, így kerülhető el az a veszély, hogy helytelen értelmezésre jussunk.

Rekha Chennattu a Mennybe felvett Szűzanya Rendjének tagja (Religious of The Assumption), amely világszerte mintegy 1500 szerzetesnővért számlál. A teológusnő budapesti előadásai után Rómában és Bonnban folytatja tudományos körútját.

Lisztovszki Tünde/ Magyar Kurír