Az ünnepről beszélt fogvatartottaknak Veres András püspök Győrben

2018. december 17. hétfő, 15:56

December 12-én Veres András győri megyéspüspök a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogatott, ahol az intézet munkatársai és a fogvatartottak jelenlétében az adventi készületről és karácsony ünnepéről beszélt.

Elmélkedésében a főpásztor felidézte a tékozló fiú történetét, akit atyja nagy örömmel fogadott vissza házába. Ez az evangéliumi szakasz is bizonyítja, hogy „Isten botrányosan irgalmas”, mindig lehetőséget ad arra, hogy megbánva bűneinket visszatérjünk hozzá – hangsúlyozta Veres András püspök. – Nagy lépést jelent az Isten felé vezető úton, ha rendezzük emberi kapcsolatainkat, és kiengesztelődünk önmagunkkal.

A győri megyéspüspök arról is szólt, hogy miért kellett Jézus születésekor megpróbáltatásokkal szembesülnie a Szent Családnak; Szűz Mária és Szent József miért kényszerült arra, hogy a kis Jézussal Egyiptomba meneküljenek. Isten azért akarta, hogy Egyszülött Fia a legkiszolgáltatottabbak közé szülessen, hogy nyilvánvalóvá tegye: a Messiás nemcsak a kiváltságosoknak hoz üdvösséget, hanem minden ember számára – mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. – Jézus a társadalom legkirekesztettebb tagjaival is közösséget vállalt.

Nem csupán közösségben lehet ünnepelni; azok számára is teljes lehet az ünnep, akik életállapotukból fakadóan nem tölthetik szeretteik körében a karácsonyt – emelte ki a főpásztor, majd megosztott egy személyes történetet: kötelező sorkatonai szolgálatának idején Jézus Krisztus születésének ünnepét őrségben kellett töltenie. „Ez volt az egyik legszebb karácsonyom, úgy éreztem, igazán az Úr jelenlétében lehettem.”

Veres András püspök hangsúlyozta: az egyedüllét nem jelent feltétlenül magányt, rajtunk múlik, hogy keressük-e a kapcsolatot Istennel, aki sohasem zárkózik el előlünk.

A főpásztori látogatás a munkatársak és a fogvatartottak megáldásával zárult.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
panama-nap-interju-gabor-miklossal
Panama-napot szerveznek Budapesten az IVT jegyében – Interjú Gábor Miklóssal

A közép-amerikai Panamavárosban holnap elkezdődik az ifjúsági világtalálkozó (IVT). Ennek jegyében „Panama-napot” szerveznek a magyar fiatalok számára Budapesten január 26-án. Az előkészületekről és a programokról Gábor Miklóst, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetőjét kérdeztük.

2019. január 21. hétfő
magyar-viceposztulatort-neveztek-ki-zita-kiralyne-boldoggaavatasi-ugyeben
Magyar viceposztulátort neveztek ki Zita királyné boldoggáavatási ügyében

Az egyházmegyei szakasz posztulátora, Alexander Leonhardt, a strasbourgi érsekség papja Nagy Norbert teológust kérte fel, hogy legyen a boldoggá avatás magyar vonatkozású ügyeinek támogatója viceposztulátori minőségben.

2019. január 21. hétfő