Bábel Balázs – Isten országútján

A Duna-Tisza közi földműves ősökkel rendelkező Bábel Balázs születésétől kezdve magával hozta a hagyományos értékek tiszteletét. A kötetből kiderül, hogy a vidéki paraszti környezetben milyen pontos erkölcsi rend uralkodott, erősen éltek az ősi hagyományok, nem csupán a viseletben, hanem egymás tiszteletében, megbecsülésében is.

A főpásztor vallomásából képet kapunk az elmúlt több mint fél évszázad magyar történelméről is, és egyértelművé válik: a puhának nevezett kádári diktatúra egyáltalán nem volt olyan engedékeny a másként gondolkodókkal szemben, mint ahogyan azt az akkori korszakot védelmezők gyakorta igyekeznek elhitetni a közvéleménnyel. Jellemző a kor hangulatára, az állam és az egyház viszonyára, hogy amikor a hatvanas évek végén Bábel Balázs közölte szüleivel, hogy pap szeretne lenni, édesapja attól tartott: fia vagy börtönbe kerül, vagy békepap lesz. Végül egyik sem következett be, de egy sikertelen erdélyi akciót követően – a hetvenes években paptársaival együtt magyar nyelvű könyveket akart Erdélybe juttatni, de lebukott – egészen 1989. decemberéig zaklatták őt a belügyi szervek, többször próbálták meg – sikertelenül – beszervezni.

Bábel Balázs tényként állapítja meg, hogy az 1964. szeptemberi vatikáni-magyar részleges megállapodás „csak azok számára tűnik eredménynek, valamiféle enyhülés kezdetének, akik szépre akarják festeni azt a kort. Akik valóban az egyházban éltek, tudják, mennyire megnyomorítottak bennünket. Leginkáb a posztkommunisták állítják ma, hogy 1964-től már ’minden rendben volt’ az állam és az egyház kapcsolatában. Hogy a valóság mennyire mást mutatott, jelzi: a szentelésre készült szentképekre szánt szentírási idézetet is előzetesen jóvá kellett hagyatni az Állami Egyházügyi Hivatalban (ÁÉH). Többeknek primíciás szentkép-tervezetét néhány alkalommal visszadobták. A hittanórákat ellenőrizték, s ha olyan gyerek is részt vett azon, akit nem írattak be, első alkalommal elküldték a gyereket, a második alkalommal azonban már elvették a hitoktatói megbízatást.”

Bábel Balázs arra a jól ismert tényre is emlékeztet, hogy a szocialista hatalom kifejezetten tiltotta az egyháznak az ifjúsággal való foglalkozást, így még 1986-ban sem engedte meg neki az ÁEH embere, hogy a plébánián tartsa meg a hittant, hanem a templomba utasította. Bábel Balázs tagja volt az illegálisan működő Regnum Marianumnak, s az is rossz pont volt a hatalom szemében, hogy felnőtteknek tartott hitoktatást. Nem véletlen, hogy egészen 1990-ig káplánként szolgált, de jellemző, hogy a régi hatalom embereinek befolyása a rendszer bukása után is megmaradt, hiszen például legutóbb püspöki tisztsége ellenére sem kapott diplomata útlevelet. Amikor püspökké szentelték, átnyújtották neki, de nem hosszabbították meg. A főpásztor úgy érzi, az illetékesek pontosan tudják, hogy nem baloldali érzelmű: „Jobboldalinak sem nevezném magam. Az én küldetésem messze esik a napi politikai fogalmak körétől, az evangéliumot igyekszem hirdetni” – írja az érsek.

Bábel Balázsnak rendkívül markáns véleménye van napjaink magyar valóságáról is. Megállapítja: 1990 óta morálisan egyre süllyedő országban élünk, s ennek számos jele ismerhető fel: az ország lakossága öregszik, „kihalunk, az élet nem szent, börtöneink telítődnek, a fiatalok demoralizálódnak, politkusaink stílusa…”

Ugyanakkor az érsek rámutat, hogy a jelenség európai, más szóval civilizációs méretűvé válik. Ma nem a papság és nem is a család van válságban, hanem az ember. A főpásztor úgy véli, hogy az Európai Unió egészen mássá válna, „ha nem az a nemzedék, nem olyan személyek vezetnék, akik ma az élén állnak. Azokra lenne szükség, akik nyíltan merik vállalni a keresztény-humanisztikus értékek melletti kiállást, mindenekelőtt az élet védelmét. Akkor jöhetnének a jogok, az ilyen-olyan szabadság hangoztatása.”

Bábel Balázs megállapítja: Európa hanyatló ágba jutott ugyan, mégsem szabad pesszimistának lennünk, „hiszen a Lélek ott fúj, ahol akar. Sokszor olyan helyről támadnak új emberek, akiknek minden okuk megvolna arra, hogy – családi hátterük, neveltetésük okán – materialisták és ateisták legyenek. Fordulat következik be azonban az életükben, s keresztény, hívő emberré válnak. Nem egy ilyen sorssal találkoztam.”

Az érsek, főpásztor az egyház szociális tanításának gyakorlati alkalmazását ajánlja egy jobb, emberibb világ megvalósításához, s bár a világ sohasem lesz igazságos és testvéries, arra minden erőnkkel törekednünk kell, hogy igazságosabbá és testvériesebbé váljék. Az egyház feladata pedig ebben a világban az apostoli szellemiség, a testvériség és a szolidaritás érzésének erősítése, s hogy az emberek vegyék komolyabban a a Szent Pál-i szeretethimnuszt.

A szeretet ünnepének, a Megváltó születésének közeledtével különösen megszívlelendők a kalocsai érsek karácsonyról írt sorai: „Igaz emberként kellene nekünk is készülnünk az ünnepre. A reklámok hamis csillogása a fogyasztói társadalom vásárlási ingerét kelti bennünk. A megélhetési gondokkal küszködőt szomorúvá teszi, mert ezeket nem veheti meg, a tehetősebbet kifárasztja a hajszoltság, amíg a ’shop’-ok kínálatait végigjárja… Nem csoda, ha a legtöbb ember legszívesebben abbahagyná ezt a nem őszinte ünneplést és az ajándékozási kampányt. A magányosok közül is sokan félve gondolnak rá, depresszió keríti hatalmába őket… Mi hát a teendőnk? Keressük meg karácsony igazi mondanivalóját. Ha a békét, mint a rend nyugalmát megvalósítjuk, ha önmagunkkal is számot vetünk, és a tiszta lelkiismeretért mindent megteszünk, ha környezetünkben tudunk megbocsátani és bocsánatot kérni, ha az élet nagy kérdéseire nem a babonától, a horoszkóptól, hanem Istentől várjuk a választ, akkor megértjük, és valószínűleg meg is tapasztaljuk a boldogságot… Megérjük, hogy a boldogság nem egyenlő a jó közérzettel, nem megvásárolható, csak az igaz emberség és a jótettek jutalmaként ajándékba kapható lelkiállapot. Lelkiállapot, mely állandóbb, mint az illanó karácsonyi állapot.”

Bábel Balázs vallomása  a közéletben jártas, a mindennapi életet behatóan ismerő főpásztor vallomása, aki járja egyházmegyéjét, mert mint írja feladata: „Össztetartani a közösséget, menteni, megőrizni, mint a só, ugyanakkor pedig kovász módjára erjeszteni”. (Szent István Társulat, 2005)

BD/MK