Bada Márta: Jézus szenvedéstörténete

Kultúra – 2013. május 17., péntek | 13:53

Újabb közösségekhez kerül Bada Márta Jézus szenvedéstörténete című képsorozatának másolata az Ars Sacra Alapítvány segítségével.

Bada Márta roma festőművész Jézus szenvedéstörténete című 16 műből álló képsorozatát az Ars Sacra Alapítványnak adományozta azzal a vággyal, hogy egy roma templomba kerülnek majd a művek. Amíg ez megvalósulhat, addig az Ars Sacra Alapítvány másolatokat készített róla, és azokat roma közösségeknek ajánlotta fel.

Az első sorozatot a Jezsuita Roma Egyetemi Szakkollégium kapta tavaly húsvétkor, mely Budapesten egyetemre, főiskolára jelentkező roma diákok számára jött létre, akik vállalják a cigány és magyar identitásra egyként építő tanulmányi, kulturális és közösségi programokat. A szakkollégium célkitűzése, hogy hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató sikeres cigány értelmiségiek formálódásához. 

A Jézus szenvedéstörténete most újabb közösségekhez kerül. A Roma Kultúra Napján, 2013. május 24-én 15 órakor a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20.) az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának tagjai ezúttal tíz roma közösség képviselőinek adják át a keresztút képeit.

A vanyarci, kállói, mátraverebélyi Ceferino házaknak Nógrád megyéből, a Boldog Ceferino Alapítványnak Esztergomból, az alsószentmártoni közösségnek és a Pécsi Gyermekotthonnak Baranyából, a váci és valkói közösségnek Pest megyéből, valamint a tuzséri, és nyíregyházi a roma közösségeknek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből.

A felsorolt településekre úgy esett a választás, hogy az Ars Sacra Alapítvány részt vett az Országos Roma Pasztorációs napon Egerben, és meghívta a roma közösségeket a 2013-as Ars Sacra Fesztiválon való részvételre.  A felsorolt közösségek ott jelentkeztek, hogy szívesen befogadnának egy-egy másolatot Bada Márta stációsorozatából. Egy sorozatot rögtön el is vittek Kárpátaljára.

A sorozat érdekes sajátossága, hogy a hagyományos 14 helyett 16 stációt ábrázol, kibővítve azzal, hogy Jézus a mennyországban találkozik édesanyjával.

A világ számos országában kiállító roma művész, Bada Márta, 2009-ben festette meg a Jézus szenvedéstörténete képsorozatot, melyet ünnepélyes keretek között Székely János, a püspöki kar cigánypasztorációért felelős püspöke áldott meg a józsefvárosi templomban. Az eseményhez beszélgetés kapcsolódott a különböző felekezetek képviselőivel a roma integrációról és pasztorációról.

Bada Márta 1951. március 19-én született a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Szülei vályogvetéssel és rongykereskedéssel foglalkoztak. Heten voltak testvérek, közülük ketten végezték el az általános iskolát, Márta és a húga. A festőnő segédmunkásként dolgozott 1963-tól 1976-ig a Budapesti Épületkerámiai Vállalatnál, ahol a kézifestő műhelyben lehetőséget kapott padlólapok tervezésére. Később a gödöllői Városgazdálkodási Vállalathoz került takarítónőként. Iskolás korától fest, később Remsey Iván, Mizser Pál festőművészek és László Lilla rajztanárnő segítségével alakult ki a festészete. 1973-tól rendszeresen alkot, munkáin a környezetében élő cigány emberek élete és megálmodott mesevilága elevenedik meg.

A festésről, képei születéséről így vall Bada Márta: „Olyan váratlanul jönnek a fejembe a képek, néha ott kell hagynom a főzést vagy a mosást, és azonnal nekifogni a festésnek! Biztos, hogy ilyenkor a jó Isten vezérli a kezem: nem ismerem, sosem láttam, amit le akarok festeni, mégis kép lesz belőle a végén. Szeretem a színeket, ami belül van a lelkemben, és a gyerekkorom környezetét – ahogy láttam, azt szeretném megmutatni a közönségnek. Hogy érezzék azt a fájdalmat, a szomorúságunkat, amiben éltünk és ugyanazt lássák, amit én. Ha ez sikerül, az nagyon nagy öröm számomra. Engem az érdekel, hogy örömet tudjak szerezni másoknak és magamnak.”

A festőnő hite, tehetsége példaként állhat mind a cigány, mind a nem cigány közösségek előtt, eddigi életén végigtekintve, ugyanazt mondhatjuk, mint amit az első boldoggá avatott cigányról, Boldog Ceferinóról mondott Carlo M. Martini bíboros, Milánó érseke: „Ennek a romának az élettörténete segítheti a keresztény közösségeket, hogy a cigányok mentalitását és erkölcsi szokásait jobban megértsék. Segíthet mindnyájunkat abban, hogy kiálljunk mellettük, és szolidaritást vállalva együtt dolgozzunk velük.”

***

Az Ars Sacra Alapítványt egy civil kezdeményezés indította útjára 2008-ban. A Kulturális Örökség Napokhoz kapcsolódó Nyitott templomok éjszakája program és a Szakrális Művészetek Hete eleinte fővárosi szintű, aztán országos rendezvénnyé nőtte ki magát. Budapest legnagyobb múzeumait sikerült bevonni az együttműködésbe, felajánlásaikból kamara kiállítások, hangversenyek, keresztény szellemiségű előadások, beszélgetések szerveződtek az impozáns helyszíneken. Megszületett a Szakrális Művészetek Hete fesztivál. Az elmúlt 5 év alatt összesen 300 helyszínen, 52 000 érdeklődő látogatta a fesztivál eseményeit. A szervezők tovább szándékoznak vinni ezt a kezdeményezést, amely az európai keresztény művészeti hagyományokat a mai ember számára érthetően teszi közkinccsé, és amely a párbeszéd jegyében szólítja meg a művésztársadalmat, bevonva a nagy történelmi egyházakat – katolikus, evangélikus, református, zsidó – az együttműködésbe. Mindezt azzal a meggyőződéssel teszik, hogy a művészet mindnyájunkat megérintő egyetemessége, a benne rejlő szépség által segít csökkenteni a távolságokat, különbözőségeket és közelebb hoz minket egymáshoz. Évek óta része a fesztiválnak roma festők kiállítása és más, cigány művészekhez kapcsolódó programok.

A május 24-i eseményről részletes információk az eseménynaptárban olvashatók: http://www.magyarkurir.hu/program/bada-marta-cigany-keresztutjat-adjak-tiz-roma-kozossegnek

Magyar Kurír