Bécsben is megemlékeztek Árpád-házi Szent Erzsébetről

Külhoni – 2017. november 21., kedd | 18:06

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, november 19-én magyar nyelvű szentmisét és templombúcsút tartott a bécsi római katolikus magyar egyházközség a Német Lovagrend templomában.

A szentmisén megünnepelték Simon Ferenc főlelkész pappá szentelésének huszadik évfordulóját, valamint átadták az egyházközség képviselő-testületének kinevezéseit is, melyeket Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek írt alá.

A szentmisén részt vett Perényi János bécsi magyar nagykövet, Smuk András, az Europa Club elnöke, a 72. sz. Széchenyi István Cserkészcsapat, az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete és a Bécsi Magyar Iskola képviselői. A szertartás előtt köszöntőt mondott Dán Károly, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, állandó ENSZ-képviselő, valamint Radda István, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke.

A búcsúi szentmisét Simon Ferenc Hortobágyi Arnold bencéssel mutatta be, aki prédikációjában Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán a segítségnyújtás és a jó cselekedet szerepét emelte ki, történetekkel, példákkal, anekdotákkal színesítve.

Mindig van miből adnunk, hiszen nem üres a fejünk, a szívünk és a kezünk – fogalmazott Hortobágyi Arnold, aki szerint ez Szent Erzsébet legfőbb üzenete. Hangsúlyozta azt is, hogy kevésből is lehet adni és akár abból is, amiből nekünk sincs – például vigasztalva vigasztalódhatunk.

Sokszor lehet, hogy azzal segítünk, ha nem segítünk, nem avatkozunk bele valamibe. Fontos, hogy azoknak is tudjunk adni, akikről úgy gondoljuk, hogy nem érdemlik meg és tudjunk olyat is adni, amit mi sosem kaptunk meg, vagy amiről tudjuk, hogy nem nyer viszonzást – fogalmazott a szónok.

Az ünnepi szentmisén a 40 éves Liszt Ferenc kórus is közreműködött, a szertartás végén pedig a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptánc Együttes adott rövid műsort az udvaron.

A Német Lovagrend temploma a Stephansdom szomszédságában (Singerstrasse) áll. A lovagrend Erzsébet-tisztelete a szent Konrád nevű sógorától eredeztethető, aki nagymesterük volt, és Marburgi Konráddal együtt szorgalmazta Erzsébet szentté avatását.

A templom barokk főoltárán Tobias Pock festménye Szent Erzsébet mennyei megkoronázását ábrázolja. Erzsébet szerzetesi ruhában érkezik a Szentháromság dicsőségébe és térdelve hódol az Ég Királynője előtt. Mária ölén a gyermek Jézus áll, aki arany királynői koronát helyez Erzsébet fejére, amely az előtérben a földön látható, jelezve, hogy Erzsébet minden világi hatalomról és gazdagságról lemondott. Erzsébet felett az Atya és galamb képében a Szentlélek jelenik meg, fénylő sugárözönt árasztva a mennyei koronát alázatosan fogadó asszonyra. Mögötte császárnéi öltözetben a Jézus keresztjét megtaláló Szent Ilona látható, kezében a szent kereszttel. Mellette páncélba öltözve áll Lajos őrgróf, Erzsébet férje, aki a keresztes háborúban vesztette életét. Két oldalt kis angyalok lebegnek, akik közül az egyik Szent Erzsébet legendájából ismert rózsákat tart a kezében. 2007-ben Krisztus Király ünnepén Veres András püspök áldotta meg a Szent Erzsébet-mozaikot a templom bejáratánál, amelyet Puskás László görögkatolikus pap készített el.

Forrás és fotó: Katolikus.at

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria