Befejeződött a VI. Katekumenátus Konferencia Leányfalun

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a szekciófoglalkozások kedd délelőtt, délután és szerda délelőtt ugyanazzal a témával és munkamódszerekkel megismétlődtek, így a résztvevők több szekció munkájában is elmélyülhettek.

Nagy érdeklődés kísérte Jávorka Lajos szekcióját, ahol a résztvevők a katekumenátus plébániai bevezetésének módszereiről osztották meg tapasztalataikat. Az érdeklődők ebben a szekcióban kaphatták meg a választ a gyakran visszatérő kérdésre: hogyan hozzunk létre „befogadó csoportot”, amely a katekumenátus elindításának egyik legfontosabb előfeltétele. A szekció munkájának eredményeként több érdekes kommunikációs terv született a katekumenátus meghirdetésére és elindítására egy plébánián.

Udvardy György püspök és Fogassy Judit SDSH nővér szekciójának kezdetén a résztvevők megosztották tapasztalataikat arról, hogyan lehet felismerni „az érdeklődőt”. Lelkipásztorkodásunk jelenleg túlnyomórészt a már az egyházhoz tartozók gondozására összpontosít, ezért sokszor talán nehezen ismerjük fel a hit felé tájékozódó, óvatosan közelíteni próbáló meg nem keresztelt felnőttek jelzéseit. Õk általában már kialakult értékrenddel és világnézettel rendelkeznek, és sokszor nem biztosak abban, nem feltétlenül tudják megfogalmazni, mi a céljuk, miért szeretnének közelebb kerülni az egyházhoz. Szó esett az érdeklődő motivációiról is, amelyek között ugyanúgy megtalálható a félelem (egyedülléttől, hibáktól), a biztonság utáni vágy, mint az élettragédiák vagy komoly bűnök terhe. Lelkiállapota pedig rendkívül változatos lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy az után vágyakozik, amit meg tud fogalmazni. Udvardy atya kiemelte: ha számunkra talán bizonytalan vagy szokatlan is közeledésének módja, az érdeklődőben a Szentlélek dolgozik, éppen ezért alázatosnak kell lennünk vele. Fogassy Judit nővér emlékeztetett a katekéta szerepének fontosságára, mint aki az első érdeklődő a katekumenátus folyamatában. A keresőkkel foglalkozva túl kell lendülnünk a kérdezés nehézségein: nekünk magunknak igazi „érdeklődővé” kell válnunk. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, vagy egy „szakkönyv” elolvasása után, hiszen az érdeklődést, a figyelmet meg kell tanulni.

Hogyan születik meg az emberben a szomjúság a hitre? Hogyan fogadjunk egy érdeklődőt? Milyen kreatív módjai vannak az ismerkedésnek? Mi a jelentősége, mi a célja, milyen nehéz pontjai vannak a prekatekumenátus időszakának? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Kató Csabáné Ágota katekéta által vezetett szekció résztvevői. Megállapították, hogy az első beszélgetések kulcsfontosságúak. Ilyenkor döntő, hogy az érdeklődő érezze: figyelnek rá, és feltétel nélkül elfogadják. Az elő- vagy prekatekumenátus célja, hogy az érdeklődőnek legyen ideje és lehetősége önmagát megismerni, önmagára és élete főbb eseményeire reflektálni, s végül legyen alkalma találkozni Jézus Krisztussal. Ez azonban még nem az elköteleződés időszaka. Az első komoly elhatározásra a befogadás rítusa előtt kerül sor. A szekció résztvevőinek tapasztalatai azt mutatták, hogy a katekumenek gyakori problémája a türelmetlenség, s az, hogy nem látják be, miért tart több évig a katekumenátus. Sokan ebben az egyház merevségét, elutasítását, bizalmatlanságát látják, holott ez az időszak éppen az ő érdekükben ilyen hosszú, és egybehangzó tapasztalatok mutatják, hogy ez a nyugodt, alapos munka a záloga annak, hogy később a már beavatott „ifjú keresztény” meggyökerezzen és megmaradjon az egyház közösségében.

Batta Éva SDSH és munkacsoportja az Egyház és a katekumen kapcsolatának témáját járta körül. Kiemelten foglalkozott ez a szekció az egyházi év jellemzőinek és a katekumenátus fázisainak kapcsolatával. A katekumenátust bevezető és leíró vatikáni dokumentum, az OICA (Ordo Initiationis Christianae Adultorum) előírja, hogy a befogadás és kiválasztás szertartása – tehát a beavató szentségek felvételére való készület két legfontosabb állomása – között legalább egy teljes liturgikus évnek el kell telnie. Ez a szabály is azt segíti elő, hogy a hitjelöltek minél alaposabban és teljesebben bekapcsolódhassanak az őket befogadó közösség életébe, és megismerhessék az Egyház sokszínűségét. A katekumenátus eredeti formájában nem igényel semmilyen más „tananyagot”, mint a vasárnapi szentmisék evangéliumait, amelyeket a katekéták sajátos foglalkozások keretében dolgoznak fel a katekumenekkel. A szekció munkája során többek között ilyen alkalmak vázlatait dolgozták ki és elemezték a résztvevők.

Nobilis Márió, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója szekciójának címe „A megtérés radikalitása” volt. A katekumenátus intézményének egyik legfontosabb jellemzője, hogy az érdeklődő közeledését az egyházhoz a megtérés alapján szemléli, és a beavató szentségek felvételét nem ismeretek elsajátításához vagy megszabott hosszúságú és tartalmú képzés elvégzéséhez, hanem a megtérés megtörténtéhez köti. Természetesen ezzel az elvvel kapcsolatban nagyon sok kérdés merül fel a hagyományos lelkipásztorkodás részéről: „lehet-e mérni a megtérést?”, „ki és mi alapján dönti el, hogy a hitjelölt megtért-e?”, „melyek a megtérés hiteles jelei?” stb. Nobilis Márió kiemelte: a megtérés első, sokszor lelkes lépését nem szabad összetéveszteni a megtérés folyamatával, a megtérés ugyanis radikális – tehát a gyökerekig érő – és mélyreható változás egy ember életében, s ezért hosszabb időt is igényel. Szó esett arról, hogy a befogadó közösség felelősséggel tartozik a kereső iránt, és ki kell mutatni azt, hogy mellette áll a nehéz helyzetekben is, de még fontosabb a keresőt arra rávezetni, hogy Isten még inkább vele van. Fontos, hogy az érdeklődőt, a megtérőt a saját útján kísérjük, a saját ritmusában. A résztvevők kiscsoportokban beszélgettek a megtérés bibliai történeteiről, s arról, saját tapasztalatukra hogyan ismernek rá a szentírásban.

Kató Csaba katekéta szekciójának középpontjában a befogadó szentségek felvételét közvetlenül megelőző időszak, a megtisztulás és megvilágosodás fázisának szertartásai, a skrutíniumok álltak. A katekumenátus folyamatában ennek a fázisnak már nem a tanulás, az ismerkedés a szerepe, hiszen ekkor már megtörtént a keresztségre való kiválasztás, amely feltételezi az érett döntést és az egyház tanításának alapvető ismeretét. A skrutíniumok célja nem a katekumen „vizsgáztatása”, hanem hogy ő maga vizsgálja meg még egyszer saját döntését és istenkapcsolatát, és az egyház közösségével együtt lelkileg készüljön a beavatásra és a tevékeny keresztény életre. Ezért volt a szekció címe: „Látás és cselekvés”. Fontos, hogy a katekumenekkel foglalkozók maguk is átéljék ennek a fázisnak mély jelentését. Ennek érdekében a csoportmunka során elvégezték egy-egy skrutínium szertartásait, és megosztották arról tapasztalataikat.

Csütörtökön délelőtt Udvardy György püspök tartott előadást „A befogadó rítus előtti formálódás jelei” címmel. Beszédében hangsúlyozta: a befogadási szertartás határozott döntést jelent, Jézus Krisztus, az Egyház és a keresztény életmód mellett. Felmerül azonban a kérdés: milyen jelei vannak ennek a változásnak? Udvardy atya azt emelte ki, hogy a katekumenben „legyen vágy az igazság keresése után, legyen nyitott, akarja ismerni Jézust, fogadja el az Egyházat, tudjon törődni a lelkiismeretével, legyen vágy a szívében az imádságra. Legyen egyértelmű jele annak, hogy képes változtatni az életén, mutassa jelét annak, hogy együtt tud működni a közösséggel”. Amikor a szertartáshoz engedünk valakit, egyértelműnek kell lennie, hogy ő az Egyháztól kér valamit, mégpedig a hitet (ahogy a befogadási szertartás liturgiájában is elhangzik: „Mit kérsz az Egyháztól?” „Hitet.” „Mit remélsz a hittől?” „Örök üdvösséget.”). Udvardy atya összefoglalva az elmondottakat úgy fogalmazott: „A katekumen már tudja, hogy a hit Isten ajándéka, és tudja azt, hogy ebből az ő üdvössége származik, ezért nem társaságot, közösséget vagy egy életmódot, hanem a leglényegesebbet, az üdvösséget akarja megnyerni”.


Ezután – „A nyílt tengeren” címmel – Fogassy Judit SDSH nővér előadása következett, amelyben a misztagógia fázisáról, a katekumenátus negyedik és legelhanyagoltabb fázisáról esett szó, mely a beavató szentségek felvétele után következik. Gyakori tapasztalat – mondta Judit nővér – hogy hosszú ideig rendkívül sok figyelmet fordítunk azokra, akik a katekumenátus folyamatát járják, de amikor végre „megszületik a baba”, akkor egyszeriben magára hagyjuk; már bent van a lakásban, most már nőjön fel”. Az éppen beavatott keresztények azonban a hitben még „csecsemők”, akiket támogatni kell. Igazában mindannyian, akik megkeresztelkedtünk, a misztagógia fázisát éljük, csak mi már régóta benne vagyunk a közösségben – plébánián, imacsoportban, bibliakörben, lelkiségi mozgalomban vagy épp egy szerzetesrendben –, és onnan tudjuk, hogy mi mindenre kell figyelnünk. A „kezdő” keresztény, aki egyszerre ott találja magát az egyház életének az ölében, ezeket a támpontokat nem tudja. Még segíteni kell őt legalább egy évig, hogy föltalálja magát ebben a helyzetben. Meg kell hívni őt egy csoportba, és ott támogatni kell. De arra is fontos ügyelni, nehogy rászokjon arra, hogy ő mindig egy külön kis csoportban lesz, azokkal, akik a katekumenátus idején kísérték.

Ezzel zárult tehát a módszereiben megújult VI. Katekumenátus Konferencia, amelynek megrendezéséről a szervezők egy ötévesre tervezett sorozat lezárulása után közkívánatra döntöttek – ami önmagában is bizonyítja a téma fontosságát.

A konferenciát két főpásztor is meglátogatta: kedden Beer Miklós váci, szerdán pedig Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.

Magyar Kurír