Befejeződött a háromkirály-járás szokása

Kitekintő – 2014. január 7., kedd | 16:42

Az Európa több országában élő háromkirály-járás vízkereszttel fejeződik be. A december 25. és január 6. között gyakorolt népszokás sajátosan vegyíti a nálunk ismeretes mendikálás, regölés és házszentelés szokását. A házra és annak lakóira történő áldáskérés mellett jótékonysági célja van: az adományok az egyház segélyprogramjait támogatják.

Európa több országában honos a háromkirály-járás szokása, különösen kedvelt a szomszédos Ausztriában, Németországban és Csehországban. A három szent király alakját felöltő, magukat „Sternsinger”-nek nevező fiatalok járják a településeket, és bebocsátást kérnek az otthonokba, hogy imádkozzanak a ház lakóiért.

Ebben az évben osztrák fiatalok jelképesen „elmentek egészen Brüsszelig”, hogy az Európai Parlament képviselőinek kifejezzék újévi jókívánságaikat, és emlékeztessék őket arra a felelősségre, mellyel az Európai Unió a szükséget szenvedő emberek felé tartozik – írja tudósításában a Kathpress.

Ausztriában ezúttal afrikai, ázsiai és latin-amerikai segélyprogramokra szánják az adományokat – az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy komoly összeg gyűlik össze a szolidaritás bizonyítékául.

A szokás a 16. század óta ismert, bár kezdetei sokkal korábbra nyúlnak vissza. Európa északi és déli részén más-más irányban fejlődött. A skandináv országokban, miután megszűnt a katolikus intézmények állami támogatása, az adománygyűjtésre tették a hangsúlyt. Ezt az állam azonban a koldulás elítélésével betiltotta, és a szokás csak az 1920-as években éledt fel újra.

Az énekeseket a plébániák indítják útnak: általában a ministránsokat, illetve hittanos csoportok tagjat bocsátják útra szentmise keretében. A három király alakját magukra öltő fiatalok házakba kopogtatnak be, s ahova bemehetnek, ott áldást kérnek a házra és annak lakóira. Énekelnek, imádkoznak, majd az ajtófélfára megszentelt krétával felírják az áldáskérés jeléül a C+M+B betűket és a mindenkori évszámot.

Magyar Kurír
(té)