Csatka legyen a türelem és az elfogadás helye!

A hagyomány szerint a búcsú első napja mindig a cigány zarándokoké, amikor őértük, őnekik szólnak a szertartások elsősorban, másnap pedig főként a nem cigány zarándokokért, zarándokoknak hirdetik Krisztus feltámadásának örömhírét ünnepi szentmiseáldozatokkal. 

Az idén a szombati főmisét este Székely János püspök, a vasárnap délelőttit pedig Márfi Gyula veszprémi érsek mutatta be. A búcsúra több ezer cigány és nem cigány zarándok érkezett ezúttal is. Székely János püspök a szertartás kezdetén magyarul és lovári nyelven is köszöntötte az egybegyűlt híveket. Mivel az idén jeles jubileuma van a cigányság védőszentjének, a spanyol származású Boldog Ceferinonak (150 éve született és 75 éve halt vértanúhalált), a főpásztor az ő életpéldáját állította az egybegyűltek elé szentbeszédében. A Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány áldozatos munkája révén az idén már a zarándokok a felújított forrásnál (melynek kifolyóit eredeti helyére visszaállították) tölthették meg üvegeiket a gyógyító és lélekben tisztító erejűnek vallott vízzel, s a szentmise után Székely püspök meg is szentelte a megszépült kutat. Majd a zarándokok bizonyságtételei után a püspök mindenkire személyes áldását adta kézrátétellel, aki csak kérte azt. Megrendítő volt látni, ahogy hosszú sorokban várakoztak erre az áldásra cigányok és nem cigányok a lassan éjszakába hajló búcsúi forgatagban.

A csatkai búcsú, amelybe hagyományosan cigány zarándokok ezrei érkeznek minden évben – az egész Kárpát-medence területéről – sajnos nemcsak az áldás, hanem viharok forrása is, mint az érzékelhető volt az idén is. A szinte keleties emberforgatagban helybéli és távolról érkezett nem cigány zarándokok nehezen találnak lelki elmélyedésre alkalmat, s ezt fel is róják rendületlenül a szervezőknek, papjaiknak is. Valóban szokatlan és a szertartásokhoz bizonyára nem méltó a cigány zarándokok viselkedése gyakran, amikor a szentmise alatt is állandó járkálással, hangos beszéddel, telefonálással, evéssel-ivással, dohányzással zavarják meg mások csendes elmélyedését. Székely János püspök azonban rendkívüli türelemmel és szeretettel  reagál ezekre a megnyilvánulásokra is, s láthatóan szeretettel, bizalommal is viszonozzák azt a feléje forduló cigány hívek.
                                                                                             
A búcsú perceiben arról faggattam a püspök és a helybéli plébános atyát, Németh Józsefet, hogy mit gondolnak az említett problémákról, látnak-e fejlődést, reményt a cigány zarándokok lelki emelkedésére?

Némeh József plébános: – 17 éve szolgálok e körzetben, Csatka, Súr, Aka, Ácsteszér egyházközségekben, ahonnan mindig sokan jönnek a búcsúra, s szinte állandó a zúgolódás a cigány zarándokok viselkedése miatt. Ha visszagondolok a 10-15 évvel ezelőtti búcsúkra, ahhoz képest érzékelhetően javult a helyzet mára – mondja. Kezdetben nem is nagyon vettek részt a szentmisén a cigányok, csak jöttek-mentek a szertartás alatt, nemigen volt, aki leüljön és bekapcsolódjon a szentmisébe. Ma már több százan vannak, akik misét is hallgatnak a búcsú idején.  Csatkán egyébként csak egy-két cigánycsalád él, Ácsteszéren már a lakosság 15-20 százaléka cigány és Súron is többen élnek cigányok, de ők valamennyien integrálódtak már a magyar közösségbe. A falvak lakossága és az érkező cigányok közötti súrlódásokkal kapcsolatban mindig azt szoktam mondani: egy-két napig ezt tolerálni lehet és kell is, parancsszóra úgysem szűntethető meg. Ha belegondolunk, Isten előtt nincs különbség bőrszínek, vallások között, s bizony elszégyellhetjük magunkat, ha a türelmünk elfogy, hiszen sehol sem olvassuk azt az evangéliumokban, hogy megbírálhatnánk, megítélhetnénk embertársainkat, sőt a hetvenszer hétszeri megbocsátásra buzdít minket Krisztus.

Székely János püspök: – Vallom, hogy csakis az elfogadó szeretettel való evangelizálás az egyedüli út a cigányság lelki missziójában. Azok a problémák, amelyek a többségi társadalom és a cigányok között felléptek – s amelyeknek apró jelei itt, e búcsújáróhelyen is jelentkeznek kicsiben –, nagyrészt történelmi gyökerűek. Magyarországon 60-100 évvel ezelőtt a cigányság nagy része – annak ellenére, hogy itt voltak már több száz éve – tulajdonképpen a társadalmon kívül élt. Legelső papi állomáshelyemen, Érsekvadkerten meg is mutatták a helyet, ahol éltek, úgy hívták azt, hogy Cigánygödör. Ott sárba, illetve földbe ásott házakban éltek, ha jött az eső, befolyt a víz. Megmutatták azt a pontot is, ameddig bejöhettek a faluba, s ha ezt a törvényt áthágták, a csendőrök borzalmasan megverték őket. S ebből a helyzetből jutottunk el mostanáig. Ők 50-60 év alatt tanulták meg azt, amit a magyarok ezer év alatt. Tehát mind új a cigány ember számára az, ami nekünk evidencia: az idő, a munkahely, a magántulajdon, az írás-olvasás, tisztálkodás és rengeteg dolog, így vallásgyakorlás rendje is. Mi mostanában hajlamosak vagyunk türelmetlenek lenni, pedig ez nem vezet eredményre. Ugyanakkor azt is be kell vallanunk, hogy a cigányság felé katolikus egyházunk alig tett lépéseket az eltelt évszázadban, de a rendszerváltás után sem. A cigányságnak nagyon mély vallásossága van, bár kicsit babonás a hitük, ugyanakkor hatalmas a nyitottságuk Isten felé.  Mivel nagy részük se szentmisére, se hittanra nem jár, ez az oka, hogy alig van kapcsolatunk velük. Nyilván egy kapcsolat két oldalú mindig, de azt gondolom, talán nekünk, nem cigányoknak, könnyebb egy lépést tenni feléjük. Hidat építeni mindig a kicsit erősebbnek az oldaláról könnyebb. S egy papnak e téren különleges lehetősége van. Magam sokszor átéltem, hogyha meglátogatunk cigánycsaládokat, nagy örömmel fogadnak. Ez a nyitottság hatalmas lehetőség a papnak a lépésre. Fogalmazhatnék úgy is, hogy történelmi esély ez az Egyháznak, hogy most még léphet. Sajnos az elvallástalanodás, a kábítószerhez menekülés a cigányságra is nagyon erősen hat. Lehet, hogy ezek az utolsó évtizedek, amikor a vallásosságra való nyitottság még megvan bennük. Sok szekta nyit manapság a cigányság felé, s valamiféle ember kreálta vallást próbálnak nekik adni, amelyet, éppen vallási képzetlenségük folytán, nagyon könnyen el is fogadnak. Nemzetközi példák is ezt mutatják. Ez hatalmas veszély, ugyanakkor nagy esély is egyházunknak a feléjük forduláshoz. Én ebben próbálom szolgálatommal, odafordulásommal segíteni őket, tolerálva a hagyományaikból, ősi keleties szokásaikból fakadó meglehetősen csapongó, szokatlan viselkedésformáikat, s lélekben megszólítani, gazdagítani, tanítani őket.
– Ez nyilván kettős feladatot is ró Önre, hiszen nemcsak a cigányokkal kell foglalkoznia, hanem azokkal a nem cigányokkal is, akik nemegyszer gyűlölettel, megvetéssel viseltetnek a cigányok iránt.
- Úgy építünk beszélgető és hittancsoportokat, hogy vannak benne cigányok is meg nem cigányok is. S nagyon sokat segítenek azok a bizonyságtételek – mint itt is –, amikor a közösségben arról vall valaki, hogy a hit által az egyházban milyen kegyelmek érték, s milyen nem cigány barátokra, segítőkre talált. És persze fordítva is: hogy kinek milyen cigánybarátja van, s hogy tudják egymást segíteni az életcsatákban. Ez rengeteget tud oldani a nem cigányok körében is. A Mária Rádióban mikor műsort indított a cigányságról Dúl Géza atya, eleinte rengeteg dühös telefont kapott nem cigány hallgatóktól: Miért karolják fel, miért dicsérik a cigányokat? Aztán megfogyatkoztak e telefonok, mert sokan rádöbbentek, hogy ahogy ők eddig a cigányságot látták a médiumokon keresztül, az a cigányséma nem érvényes a valóságban. A média ugyanis nagyon sematikus képet ad a cigányokról: a nyomort mutatja be, a bűnözést, a zenészeket, esetleg a politikusokat. S alig ismerik egy egyszerű cigánycsalád hétköznapi küzdelmeit, egy cigányanya mindennapos létharcát például a család összetartásában, a gyermekek felnevelésében.

Toldi Éva/Magyar Kurír