Diákfilm: csavarnak egyet a valóságon

Hogyan született az ökumenikus filmszemle?

2011-ben hirdettünk első ízben katolikus iskolák számára országos filmszemlét. A 200 megszólított intézményből huszonöt film érkezett tizenöt iskolából. Ez már bátorítást jelentett számunkra, hogy folytassuk. A zsűritagok közül többen felvetették a kör tágításának szándékát. 2012 januárjában fordultunk református és evangélikus szervezők felé. Az együttműködés útját evangélikus részről jó ismerősöm, Fabiny Tamás püspök segítette, ő irányított Tarr Zoltánhoz, a református egyház zsinati tanácsosához. Az egyházak oktatási intézetei bekapcsolódtak szervezésbe. 2012 februárjában összeült az ökumenikus szervező bizottság, és így valósult meg az 1. Ökumenikus Diákfilmszemle 2012. május 19-én. Hatvanra nőtt a beérkező filmek és  harmincra a résztvevő iskolák száma.

Milyen segítséget jelent a NAT révén mind az általános, mint a középiskolába bevezetett médiaoktatás? 

A médiaoktatás nyolc-tíz éve zajlik az iskolákban. Bár szűk az órakeret, heti egy óra, de ez jó hátteret ad a filmkészítési igyekezetnek. Abban segíti a diákokat, hogy értően nézzék a filmeket, értsék, hogyan hat rájuk, milyen eszközökkel működik a reklám, mely műfajokkal dolgozik a média, és hogyan célozzák meg a befogadókat. Ez a háttértudás jó alapot jelent. Akik rendelkeznek egyéni kreativitással vagy ötletességgel, előbb-utóbb eljutnak oda, hogy kamerát ragadjanak a kezükbe és saját filmet készítsenek. A médiaoktatás megtámogatja, hogy az iskolákban filmkészítő vagy videós műhelyek jöjjenek létre, de működésükhöz erős tanári segítség is szükséges, sőt, az iskolának anyagi támogatást is kell nyújtani, hogy biztosítsák az eszközöket.

A diákfilmeseknek van országos filmszemléje. Miért érezték létjogosultságát, hogy a keresztény iskolák számára létrehozzanak egy külön megmérettetést?

Hosszú évek alatt jutottunk erre a felismerésre. Iskolánkban huszonöt éve indult el a videós műhely, az elsők között az országban. Lelkes tanárok létrehozták számukra az országos bemutatkozás lehetőségét, ami akkor nagyon családias volt, mindenki ismert mindenkit. Aztán ahogy bővült a kör, változott a stílus. A gond ott merült fel, hogy azt vettük észre, a mi filmjeink nem olyan érdekesek, mert nem hoznak olyan kemény problémákat. Visszatükröződött bennük, hogy az egyházi iskolák diákjai védettebb helyzetben vannak. Határozottabban jelennek meg számukra az értékek, egyértelműbb az irányítottságuk, hogy merre tartsanak. Kevésbé veszélyezteti őket sok olyan dolog, ami a felnőtt világból más középiskolákban rázúdul a kamaszokra. Élet-halál, öngyilkosság, drog - már húsz évvel ezelőtt is megjelent tematikájukban. Hozzájuk képest a mi játékos, kedves filmjeink nem voltak különösebben érdekesek illetve hatásosak, hiába voltak jól megcsinálva. Lassan megfogalmazódott bennem az ötlet, ahogy léteznek az egyházi iskolák számára külön tanulmányi versenyek, miért ne lehetne nekik saját filmkészítő versenyük? Három évvel ezelőtt belevágtam.

Úgy éreztem két filmszemle témaválasztásából, hogy megpróbálják megkeresni azokat a problémákat, amik a katolikus iskolákban is a kiélezett helyzetet teremtenek. Így a mostani téma, a gyengék mellé állás.

Úgy gondolom, ma is érvényes a védettség, kevésbé jelennek meg világunk problémái az egyházi iskolákban, de azért ott vannak. Az egyházi iskola jelentősége éppen abban nyilvánulhat meg, hogy jobban ad irányítást illetve jobban a diákok mellé áll abban, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban értékek mentén való álláspontot alakítsanak ki. Ezért is választunk olyan témákat, amelyek konkrét élethelyzeteket érintenek. A filmeken látjuk, hogy kemény dolgok is előkerülnek. A problémákkal nem szeretnénk magukra hagyni a diákjainkat. Az egyházi iskolának az a feladata, hogy odaálljon a diák mellé, és ha nem is erőlteti rá magát, de valamilyen irányt mutasson. Így gondoljuk a szemlénket is. Beszéljünk a gondjainkról, készítsünk róluk filmet. De segítsünk ezeket összemérni a kereszténység iránymutató értékeivel. Szép volna, ha ez sikerülne, ezen dolgozunk a szemlék során. Például fontos nekünk, hogy a szemle ne merüljön ki a film elkészítésében és bemutatásában.  Szeretnénk találkozást teremteni a műhelyek számára. Legyen minden szemle egy folyamat része. 

Hogyan választották a mostani témát?

Közös választás volt. Protestáns részről vetették fel a reformáció ötszázadik évfordulóját, illetve az evangélikus egyház idei tematikus éve a toleranciát helyezte a középpontba. A tolerancia szót kezdtük ízlelgetni. Próbáltuk átfordítani a diákok életére, az iskolai életre. Milyen szót lehetne mondani, ami érinti a tolerancia témát, de nem közhelyes? Akkor bukkantunk a felebarát szóra, ami megnyerte mindnyájunk tetszését. Benne van a tolerancia, de nem közhelyesen, hanem talán kicsit izgalmasabban. Az egyházi iskolákban is probléma, mit kezdenek a gyengébbel az erősebbek, tehetségesebbek.

Valóban, mit kezdenek? Tanári gyakorlata mit mutat? 

A mi hat osztályos rendszerünkben inkább a kisebbeknél, a hetedik-nyolcadikosoknál gond a gyengébbhez való viszony. Ekkor még ösztönösebbek a gyerekek, és kevésbe érettek is. Tizedik-tizenegyedik osztályra már másként jön elő, és a végzősöknél nagyot fordul. Az osztályok olyan közösséggé tudnak válni, ahol a különbözőség inkább érték és szín. Általában a tizenkettedik osztályra szokott összeérni. Előtte rögös az út. Nagyban függ természetesen az osztályfőnöktől, hogyan tudja kezelni ezt a problémát.

Hogyan fogadták a filmes műhelyek az idei témát?

Elgondolkoztak, tudták, nem lesz könnyű. A fiatalok rögtön érzik, mi közhely és mitől kell tartózkodniuk. Hogy a téma ne vegye el senki kedvét, a filmszemlén van szabadon választott kategória is. Nyugodtan csináljon más témájú filmet, vagy a más szempont alapján készült alkotást is beküldhetik. Szeretnénk, hogy minél több mű beküldhető legyen. A kijelölt témával nem kiszűrni akarunk, hanem inkább stimulálni, katalizálni. Bedobunk egy-egy szót, és reméljük, beindítja a fantáziát.

Milyen műfajhoz, témákhoz vonzódnak a diákok?

A burleszk például nagyon tetszik a gyerekeknek. Kedvelt a paródia is, most például egy híradó paródiával jelentkeztek. Időnként dokumentum jellegű anyagok is készülnek, akár az iskolai életről, akár érdekes emberekről, és vannak kis etűdök is. Komolyabb témáknak is neki mernek menni. Ám ezt óvatosan teszik, mert tudják, hogy a komoly téma zűrös. Ha szájba rágósan csinálják, akkor azért nem jó. Ha nem nőnek fel a téma komolyságához, akkor furcsa disszonancia jön létre. Ezért arra törekszem, hogy a feladat vállalásának nagyságát érzékeltessem. Milyen nagyságú feladatot reális elvállalni? Milyen jellegű filmnek tud nekiállni egy tizenhat-tizenhét éves fiatal? Újra és újra próbálkoznak nagyobb feladattal, ami időnként jobban, máskor kevésbé sikerül.

Mi megy jól nekik?

A diákok humorosak, szeretik a poént. Alkotásaik a humorral nagyon élővé válnak. Nagyon az övék, amikor valami visszásságot tesznek szóvá, parodizálnak, kifiguráznak, valamit megpiszkálnak. Ezek nagyon jól működnek. Vagy például valamilyen szép etűdöt csinálnak olyan gondolatkörben, amihez hozzánőttek. A kapcsolatot megtartjuk a végzőseinkkel, és meghívjuk őket a táborba. Ők már készítenek akár játékfilmes megközelítésű dolgokat, és munkáik már egy kicsit többek is, mint egy diákfilm.

Hol vannak szokásos zsákutcák?

A legkényesebb az, amikor valamilyen felnőtt mintát utánoznak. Előbb-utóbb eljut oda egy csapat, hogy olyan filmet akarnak csinálni, ami nekik tetszett. Annak a mintáját követnék. A fiúk krimit vagy horrort akarnak. Ilyenkor jön a hosszabb elbeszélgetés. Nem azért, hogy eltántorítsam őket, hanem hogy szembesítsem őket azzal, hogy felnőtt mintát akarnak másolni. Valóban ezt akarják-e? Miért? Mi a vágyuk ezzel a filmmel? Megpróbálom láttatni, mennyire naiv próbálkozás, és azt szeretném velük megértetni, pontosan akkor tudnak a saját lábán megálló filmet készíteni, ha el mernek szakadni a felnőtt mintától és magukat merik vállalni. Azt a világot, amiben ők élnek, és amiből a filmjükhöz meríteni tudnak. Például ha csavarnak egyet a valóságon, és kiparodizálják, akkor már jobb lesz, mert az az ő gondolatuk. De ha megpróbálnak olyan atmoszférát létrehozni, olyan feszültséget, olyan akciójelenetet, amilyeneket láttak, az nem fog menni. Ettől a zsákutcától kell megóvni a diákot. Természetesen az is előfordul, hogy hagyni kell, hadd szembesüljön maga.

A diákok miben profik inkább, a tartalmi részben, vagy inkább a kidolgozásban?

Sokszor inkább a kidolgozásban. Az itteni szakkörünkben is tapasztalom, hogy a filmnyelv alkalmazását és a képi kommunikációt elég jól el tudják sajátítani. Amikor már ennek a birtokában vannak, akkor náluk is fellép a probléma, hogy ezt mire alkalmazzák, mi legyen a téma. Ezzel szenvednek a legtöbbet. Amikor jó témára akadnak, szépen végig tudják vinni. A témához kell igazán emberi érettség. Olyan, mint egy nyelv megtanulása. Ha valaki jól tud angolul, de nem elég érett, a mondanivalója nem lesz különleges. A filmekre ez nagyon érvényes. A tanári segítségnek a témaválasztásban jelentős szerepe van, főként a kisebbeknél. Olyan felé kell irányítani őket, ami nekik való, és meg tudnak birkózni vele.

Milyen szabadságot ad Ön a diákoknak, nem érzik-e, hogy gúzsba köti őket az egy értékrendben belül történő mozgás?

A tanári vezetés számomra folyamat. Az elején, a gyakorló feladatoknál, a műfajok kóstolgatásánál hangsúlyosabban vezetem őket. Ugyanakkor a szakköri folyamatot kiegészítő nyári táborokban nagy önállóságot kapnak. Maguk választotta témáról szabadon dolgoznak. Csak azt kérem, amikor megvan a gondolat, mondják el, beszéljük meg. Így próbálom óvni őket a túlvállalástól, hogy olyan dologba menjenek bele, ami nem megvalósítható a tábor ideje alatt. Felhívom a figyelmüket arra is, ha belső ellentmondások vannak a gondolataikban. Amikor megvan a részletes forgatókönyv, azt is megnézem és át is beszéljük. Nem kötöm meg őket, hanem kísérem az alkotás folyamatát. Ott vagyok és segítek, ha kell. Fontos megóvni őket, nehogy kicsorbuljon a munkájuk, és elmenjen a kedvük tőle, mert olyanba vágtak bele, amihez nem lesz elég kitartásuk. Tudom, hogy ez kényes dolog, mert kreatív tevékenységről van szó, de ezt a kreatív tevékenységet katalizálni kell. Pont a kreativitást kell segíteni azzal, hogy időnként a zsákutcáktól megóvjuk őket. A tanárság is erről szól, azért is merem határozottan csinálni, mert ismerem a diákokat. Évek óta együtt dolgozunk, tudom, hogy milyenek, mire képesek. A táborban készülő munkákat ők saját filmjüknek érzik. Ugyanakkor tudják, jó odajönni hozzám és elmondani, hogyan állnak, milyen gondjuk van.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír