Drámák fekete-fehérben

A tárlaton láthatók döbbenetes erejű parasztportréi, nemzetünk nagyjairól készült szénrajzai is, valamint a hódmezővásárhelyi majolikagyárban általa tervezett és megrajzolt mázas kancsók.

Kajári grafikái drámák fekete-fehérben, ahogy ő maga is egész életében drámák részese volt. A politikai és erkölcsi sötétségben is rendületlenül alkotott, bízva abban, hogy Isten, a keresztre feszített pléhkrisztus – akit egy hódmezővásárhelyi, elhagyott tanyasi iskola udvarán talált, s több rajzán is megörökített –, a tört karú, görcsbe feszült testű, porban heverő Megfeszített egy jobb korban majd életet lehel újra a világba- hangzott el a kiállítás megnyitóján.

Móricz regényhősei, József Attila, Sinka István versei tudnák érzékeltetni azt a nyomorúságot, amelybe Kajári beleszületett - idézték életútját. Apját nem ismerte, anyja nem vállalta, még alig volt kilenc éves, amikor végleg eldobta, később pedig egy balesetben életre szólóan rokkant lett. A Jóisten kegyelme – emlékezett naplójában –, hogy a kórházakban eltöltött idő során felismerték rajztehetségét, s egy nővér ajánlására 1941-ben vésnöktanoncként segítették elhelyezkedését a herendi porcelánfestő műhelyben.

A megnyitón Simon Attila, a porcelánmanufaktúra vezérigazgatója Kajári naplója alapján idézte fel a tehetséges fiatalember egykori vallomását: mit jelentett neki a herendi indulás, az ott töltött idő, amelyben életében először emberszámba vették, s a szakmai ismereteket is megszerezve tovább tanulhatott, s végül a Képzőművészeti Főiskolán grafikus diplomát szerezhetett. Az 50-es években Hódmezővásárhelyen telepedett le, a Majolikagyár tervezőjeként részt vett a vásárhelyi művészeti telep megszervezésében.

Kajári élete sorozatos küzdelem volt, nyomor és szellemi szárnyalás váltakozása. Mindig a közösség érdekében alkotott, sohasem magának kívánt jobb sorsot. „Ez a világ nem az én világom. Inkább a partvonalon kívül maradok és úgy dolgozom – írta naplójában már a 80-as években. Zsenialitását azonban nem lehetett a partvonalon kívülre száműzni. A magyar grafika nagyjai között foglal helyet – hangsúlyozta beszédében Fecske András.

A megnyitón Kubik Anna, a szintén Ősiben született színművésznő, Kajári nagy tisztelője az alkotó kedves költőjétől, Sinka Istvántól idézett egy verset.

Toldi Éva/Magyar Kurír