Egyéves fennállását ünnepelte az Oázis lelkigondozói szolgálat

                                           Képgaléria – Klikk a képre!

Forrai Tamás Gergely SJ jezsuita provinciális megnyitóbeszédében a szolgálat születését idézte fel, a két évvel ezelőttti bécsi kirándulást, melyben már ott rejlett a kérdés: mit tudnának tenni a különböző szerzetesrendek együtt? A tervek gyorsan megszülettek, és a szakmai csapat összeállt; a hiány is jól látszott, amelyet orvosolni kell: egy szolgálatra van szükség, mely a gyónás és a pszichológiai kísérés között áll, ahol valóban meghallgatják a betérőt.

A német nyelvterületről (Bécsből, Innsbruckból, Linzből) származó minta itt is működőképesnek bizonyult; s bebizonyosodott: el lehet kezdeni kicsiben, amit elgondoltak, és rá lehet hagyatkozni a kegyelemre, hogy amire szükség lesz, az majd megadatik. Önkéntes szakemberek, világiak és szerzetesek, katolikusok és nem katolikusok működnek együtt, segítik az egyre gyarapodó számú látogatókat.

Törőcsik Júlia szociális testvér, a lelkigondozói szolgálat szakmai vezetője arról az igehelyről beszélt, amely vezette őket, és amelyet a bécsi „beszélgetőszigettől” kölcsönöztek: a szamariai asszony történetéről, valamint a kút szimbolikájáról. A mai korban nincsenek meg a forrásaink, nincs kinek elmondanunk, hogy nem találjuk az utat; „nincsen emberem” – mondhatnák sokan. Az Oázis segítő találkozásokat kínál: a rogersi klienscentrikus beszélgetések révén a segítséget kérőt saját belső erőforrásaihoz szeretnék elvezetni.

Törőcsik Júlia az előadása címét adó kérdésre (Hányan jártak a kútnál?) válaszolva megosztott néhány adatot: az első év alatt 187 első találkozásra került sor a központban, összesen mintegy háromszáz beszélgetésre. A hozzájuk fordulók többsége, 54 százaléka egyszerűen az életéről szeretett volna beszélgetni valakivel, aki valóban rá figyel, aki meghallgatja. Ma már heti harminc óra szolgálatot tud nyújtani az Oázis tizennégy munkatársa közreműködésével; a „Mobil Oázis” ifjúsági rendezvényeken is szolgál, és hamarosan indulnak csoportos mentálhigiénés alkalmaik is.

Urbán József SchP a Fiatalok kérdései – a lelkigondozó válaszai címmel tartott személyes hangú előadásában arra kereste a választ, mi a lelkigondozó feladata, szerepe a fiatalokkal való viszonyban, milyenek maguk a fiatalok, és mit jelent ma az a kísérés, amelyet az egyház az ősi hagyomány alapján gyakorol.

Feltette a kérdést, meddig tart ma a fiatalkor, és alkalmasak-e a múltból örökölt struktúrák a mai életmódra. Mindenekelőtt azt emelte ki: az a világ, amelyben a fiatalok élnek, nem külön világ, mindannyian ugyanabban a valóságban élünk. Lelkigondozóként érzékenyen kell felfognunk és átélnünk azt a valóságot, amiben közösen vagyunk. Egy csapatot alkotunk, egy valóság vesz minket körül – hangsúlyozta.

Abraham Lincoln egyik kijelentését idézve felelősségünkre figyelmeztetett: felelősek vagyunk az arcunkért, a horizontunkért, mindazért, amit szavaink előidéznek. „Rajtad látom a jövőm, te vagy számomra a jövő” – fogalmazta meg azt az érzést, ahogy a fiatal tekint a felnőttre.

Umberto Galimberti Zavaró vendég: A nihilizmus és az ifjúság című művéből idézve arra kereste a választ, miért látjuk a fiatalokat motiválatlannak, unottnak: a fiatal számára az élet azért elviselhetetlen, mert értelmetlennek éli meg. „Vajon közvetítem-e számára, hogy van értelme élni? Vajon mindennapjaim válaszolnak neki, vagy egész magatartásommal a fenyegetésként megélt jövőtől való menekülést üzenem?” – vetette fel a kérdéseket. Végül arra buzdított: „értékkel el nem fedett arccal” tegyünk tanúságot, merjünk megmutatkozni a fiatalok előtt.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva és Verestói Nárcisz /Magyar Kurír