Egy helyütt és mindenütt – A keresztútjárásról

2016. március 18. péntek 15:20

Csigi Péter a Pécsi Egyházmegye honlapja Vadfüge rovatának Facebook-oldalán közzétett írását adjuk közre, amelyben a szerző a keresztút lelki és fizikai „bejárásáról” elmélkedik.

Szinte valamennyi katolikus templom falán vagy kertjében megtalálhatók Jézus keresztútjának állomásai. Ahogy a hívő egyik képtől a következőig halad, lélekben elkíséri Jézust Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető útján, sőt egészen a sírjáig.

Ez a rövid, ám annál fájdalmasabb keresztút úgy kétezer évvel ezelőtt ment végbe egy forró, közel-keleti napon. Mégis, azóta is kiapadhatatlan forrás azok számára, akik újra és újra felidézik és „bejárják” ezt az utat.

A keresztények kezdettől fogva úgy hiszik, hogy Isten mindenütt jelen van, bárhol megszólítható. Nincs olyan kitüntetett helye a világnak, ahová külön el kellene menni, hogy az ember találkozhasson vele. A János-evangélium szerint Jézus így figyelmeztette a szamáriai asszonyt: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát.” (Jn 4,21). Istvánt, az egyház első mártírját pedig azért veszik őrizetbe, mert folyvást a szent hely, vagyis a jeruzsálemi templom és a törvény ellen beszélt (vö. ApCsel 6,13). A kereszténység gyors terjedése és a jeruzsálemi templom elpusztítása 70-ben végképp megerősítette, hogy a világon bárhol lehet keresztényként élni és imádkozni. A 4. században Nüsszai Gergely ezt írta:

„Isten megközelítése nem utazás dolga ugyanis, hanem légy bárhol, hozzád jön az Isten, ha lelked olyan szállásnak bizonyul, hogy benned lakozhat az Úr, és benned körüljárhat. Ha a belső ember tele van gonosz gondolatokkal, lehetsz a Golgotán, az Olajfák hegyén, a Feltámadás emléktemplomában, annyira távol vagy attól, hogy Krisztust magadba fogadd, mint akik még először sem vallották meg. Tanácsold ezért, Kedves, a testvéreknek, hogy a testből kell az Úrhoz zarándokolni, s nem Kappadókiából Palesztinába.” (2. levél, 16-17, ford. Vanyó László)

Jeromos egyházatya pedig megállapítja, hogy „A hívőket nem a különböző helyek, hanem hitük érdeme méri meg egyenként, s az igaz imádók nem Jeruzsálemben, nem is a Garizim hegyen imádják az Atyát, mivel Isten lélek, imádóinak igaz lelkükben kell imádniuk őt. A Lélek pedig ott fúj, ahol akar. Az Úré a föld, és az ő teljessége.” (58. levél, 3, ford. Takács László)

Ugyanakkor e felfogás mellett a keresztények megőrizték a zsidó vallásosság alapvető irányultságát Jeruzsálem és az ottani templom felé, mert jobban szereti Sion kapuit az Úr, mint Jákob többi hajlékát (Zsolt 87,2). Ahogyan a mártírok sírját előszeretettel keresték fel a hívők, úgy a 4. századtól kezdve a Szentföld a zarándoklatok legkedveltebb célpontjává vált. Zarándokok sokasága kelt útra, hogy felkeresse Jézus földi életének helyszíneit, de legfőképpen kínszenvedésének, halálának és sírban nyugvásának helyét. Jeromos egy másik levelében azt jegyzi fel, mit érzett a hívő Jézus sírjába lépve:

„Valahányszor felkeressük [az Úr sírhelyét], mindannyiszor ott látjuk a Megváltót gyolcsba takarva, és míg egy kicsit időzünk ott, újra látjuk lábainál ülni az angyalt, és fejénél az összehajtott lepleket.” (46. levél, 5, ford. Takács László)

Bármily sokan keltek is útra, hogy elzarándokoljanak a Szentföldre, a legtöbb keresztény sosem jutott el oda életében. Így hát kialakult a keresztútjárás szokása, amely által e zarándoklásnak bárki bárhol részese lehet Alaszkától Fokvárosig anélkül, hogy hosszú, veszélyes és költséges útra kellene vállalkoznia. Ezenfelül a keresztút végzése ragyogó módon összekapcsolja a keresztény hit fent említett két igazságát: egyrészt Isten mindenütt jelen van a világban, másrészt a megtestesülés révén egy hús-vér emberi élet lett az övé, amely térben és időben meghatározott, mint bárki másé.

A keresztúti ájtatosság egyéni vagy közösségi végzése során egyszerre szembesülünk Jézus életének és rajta keresztül valamennyi emberi életnek a drámájával. Minden egyes stáció, állomás egy megállás: Jézus megáll egy-egy pillanatra, akár azért, hogy valakire rátekintsen, valakihez szóljon, akár azért, mert úgy tűnik, nem bírja tovább, és végül azért, mert elérkezett az útja végállomásához. Mindenki életében vannak állomások, amikor megtorpan, amikor szenvedés, gyász vagy betegség akasztja meg, amikor úgy érzi, hogy nem megy tovább. A Jézus szenvedéséről való elmélkedés megerősít saját keresztjeink hordozásában, és ha életutunkon irányt tévesztettünk, vagy ha megtántorodtunk, tovább lendít. Mert Jézus keresztútja – és a mi keresztútjaink is – mindig az üres sír reményéhez vezetnek.

Forrás és fotó: Vadfüge – tudomány & kultúra

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: nagyböjt
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-peter-es-pal-ma-is-visszaternek-kozenk-mert-el-akarjak-hozni-jezust
Ferenc pápa: Péter és Pál ma is visszatérnek közénk, mert el akarják hozni Jézust!

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostol ünnepén Ferenc pápa ismét a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel együtt imádkozta el az Úrangyalát. Gratulált az újonnan kinevezett érsekeknek, és elítélte az isztambuli terrortámadást.

18:00
pal-feri-kilencvenkilenc-eltevedtet-keresem
Pál Feri: „A kilencvenkilenc eltévedtet keresem”

Ötven évvel ezelőtt, 1966. június 29-én született Pál Ferenc. A kerek fordulóról, ajándékokról, hivatásról, népszerűségről kérdeztük az ötvenéves Pál Ferit születésnapja alkalmából.

09:02