Egyesíteni fogják a tridenti és az új rítust?

Kitekintő – 2011. május 30., hétfő | 15:27

A jövőben egy, közös rítusa kell, hogy legyen az egyháznak, amely egyesíti a tridenti és a mai forma előnyeit. A Summorum Pontificum csak az első lépés volt a „reform reformja” során – mondta Kurt Koch bíboros egy vatikáni konferencián.

A Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke a Summorum Pontificumról rendezett római konferencián mondta el, hogy az 1962-es misszálé, azaz a „tridenti” mise utolsó változata használatának könnyítése csak az első lépés volt a „reform reformja” során – írja a Catholic Herald. 

A bíboros hozzátette: a pápa elindítja az új liturgikus mozgalmat. Mindenki, aki ezt elutasítja, beleértve a „merev” progresszistákat, rosszul, szakadásként értelmezi a II. Vatikáni Zsinatot. A bíboros felszólalásának szövegét közölte a Vatikán félhivatalos lapja, a  L’Osservatore Romano is. Kurt Koch május 14-i előadásában kifejtette: a pápa szerint a zsinat utáni liturgikus reformnak számos pozitív gyümölcse is van, de emellett van pár problémás pontja is, például az, hogy túlzottan csak a praktikus szempontokra koncentrált, illetve hogy elhanyagolta a liturgiában megjelenő húsvéti misztériumot. 

A kardinális szerint teljesen jogos kérdés, hogy a liturgikus reform „innovátorai” tudatosan mentek-e túl a zsinat szándékain. Kurt Koch szerint ez a magyarázata annak, amiért a pápa szorgalmazza az új liturgikus mozgalmat, amelynek a Summorum Pontificum csak az első lépése volt. A célkitűzés az, hogy újra felfedezzük a zsinat szándékait a liturgiával kapcsolatban, és megerősítsük a liturgia krisztológiai, áldozati aspektusát. 

Amint a bíboros fogalmazott: XVI. Benedek nagyon jól tudja, hogy hosszú távon nem állhatunk meg a „tridenti” rítus és a novus ordo (a római rítus rendkívüli és rendes formája) együttélésénél, hanem a jövőben az egyháznak természetes módon egy, közös rítusa kell, hogy legyen. (A pápa ebbéli szándékat egyébként pár éve egy német pap kérdésére adott válaszában is kifejezte.) 

Az új liturgikus reformról azonban nem lehet teoretikusan dönteni, hanem a fejlődés és megtisztulás folyamata szükséges mindehhez. Ezért van, hogy a pápa egyelőre még azt hangsúlyozza, hogy a római rítus két formája gazdagíthatja egymást. 

Kurt Koch kifejtette: akik ellenzik az új liturgikus mozgalmat és mindezt visszalépésnek tekintik, azok rosszul értelmezik a II. Vatikáni Zsinatot és a zsinat utáni liturgikus reformot. A zsinat ugyanis nem törés volt, nem elszakadás a hagyománytól, hanem organikus fejlődést jelentett. 

A konferencia zárásaként a Szent Péter-bazilikában, az apostoli szék alatti oltárnál celebrált a régi rítus szerinti misét Walter Brandmüller bíboros, amelyen másik három kardinális is részt vett, jelesül William Joseph Levada, Franc Rodé és Domenico Bartolucci. Évtizedek óta ez volt az első alkalom, hogy ennél az oltárnál az 1962-es misekönyv szerint misézett valaki. A liturgikus mozgalom egyébként már az interneten is jelen van, a New Liturgical Movement című honlappal.

Magyar Kurír