Egyéves fennállását ünnepelte a pécsi Remény Háza hajléktalanszálló

Hazai – 2012. május 24., csütörtök | 17:36

Egy éve nyílt meg a Remény Háza, a Pécs-kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia által fenntartott hajléktalan nappali melegedő. 

Szerdán délután Udvardy György megyéspüspök és Csizi Péter alpolgármester jelenlétében ünnepelték meg az évfordulót. 

Az átadási ünnepség 2011. május 14-én volt. A Domus Spei ötven fővel indult, decemberben a nagy érdeklődés miatt azonban már 75 főre kellett módosítani az engedélyt. Jelenleg a jó idő ellenére átlagosan 80-85 főt látnak el. 

A Pécs Ma tudósítása szerint Pavlekovics Ferenc kertvárosi plébános, a Remény Háza fenntartója az ünnepségen úgy fogalmazott: sokan nem tudják, hogy a háttérben milyen nehézségekkel kell megküzdeni ahhoz, hogy a ház működjön. Mint mondta, bízik benne, hogy a rászorulók előbb-utóbb visszakerülnek a „hétköznapi, normális életbe”, hogy legyen biztos megélhetésük, s tető a fejük felett – ehhez ad reményt ez az intézmény.

Hasonló meglátásainak adott hangot Udvardy György, aki a czestochowai Fekete Madonna ikonjának másolatát hozta ajándékba, amely – mint beszédében kiemelte – „mindig a remény megtestesítője, akkor is, amikor már semmi nem látszik”.

- Akinek reménye van, annak jövője van, akinek jövője van, annak élete van. A körülmények ellenére akarjuk az életet szolgálni – összegzett a Pécsi Egyházmegye vezetője.

Csizi Péter alpolgármester szerint a hajléktalanság elkerülhetetlen vonzata a kitaszítottság érzése, ez a ház elsősorban a közösséget adja meg a hontalanoknak. Hozzátette: a cél, hogy megvalósuljon az intézményben egy éjszakai szállás, s emellett foglalkoztatnák is a gondozottakat, ezzel alapozva meg a társadalomba való visszatérésüket.

Magyar Kurír