Egyházi koncert a világi vigalmon

Kultúra – 2014. július 20., vasárnap | 14:57

A 22. alkalommal megrendezett Váci Világi Vigalom keretében július 19-én, szombaton este hangversenyt adott a váci székesegyházban a templom Szent Cecília Kórusa – olvasható a Váci Egyházmegye honlapján.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő váci rendezvény egyik rangos eseménye évek óta a székesegyházi kórus koncertje, amelyet minden esztendőben hagyományosan a vigalom szombatjának estéjén tartanak a székesegyházban.

Az idei hangverseny leghangsúlyosabb zenei darabja Mozart Koronázási miséje volt. Emellett Beethoven: Isten dicsősége, Mozart: Ave verum és Laudate Dominum, Haydn: Insanae et vanae, valamint Gaetano Valeri: Siciliana, capriccio művei hangzottak el a Szent Cecília kórus tolmácsolásában, amelyet Varga László, a váci székesegyház karnagya vezényelt. Közreműködött: Havasi Katalin (szoprán), Fitos Mónika (alt), Kiss Ferenc (tenor) és Havasi József (basszus), valamint Bednarik Anasztázia orgonaművész. Trombitán Komlóssy Gábor és Fieszl Mátyás, üstdobon Tóth Benedek közreműködött.

Párizsi útjáról Mozart 1779-ben ért vissza szülőhelyére, ahol a város ura, a salzburgi érsek alkalmazta őt mint udvari zeneszerzőt és székesegyházi karnagyot. Hivatalának megfelelően ezekben az években számos egyházzenei művet komponált. A Koronázási misét 1779 márciusában írta.

A Salzburg környéki Maria am Plainben őriztek egy Mária-kegyképet, amelynek ünnepélyes megkoronázása 1751-ben volt. Ennek az évfordulóját évről évre megünnepelte a salzburgi érsekség, így 1779. június 20-án is. Ekkor hangzott fel először Mozart új misekompozíciója, a C-dúr Koronázási mise, melyet a Boldogságos Szűz tiszteletére komponált.

Magyar Kurír