Egyházközségek sportoltak együtt Nyíregyházán

2018. december 7. péntek 09:54

Espereskerületi családi sportnapot rendeztek a nyíregyházi görögkatolikus közösségek december 2-án a helyi Filo Sportcentrumban.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A decemberi sportnap nem az első alkalom volt a közös mozgásra: a nyár folyamán és októberben már részt vehettek a nyíregyházi esperesi kerület hívei hasonló eseményen. A rendezvény célja, hogy a gyermekek minél több sportban kipróbálhassák magukat, és a családok a mozgás örömét közösségi élményként élhessék meg.

A Filo Sportcentrumban hat órán keresztül sportolhattak együtt az egyházközségek: foci, tenisz, asztalitenisz, kosárlabda és számos más sportlehetőségre adódott alkalom, valamint barátságos labdarúgó-mérkőzéseken mérték össze tudásukat a résztvevők. Az érintett kilenc egyházközségből a nap során több mint száz fő látogatott el rövidebb-hosszabb időre az eseményre, melynek különleges programpontja volt  a Nyír1Flow csapatának zenével kísért, erőművészeti és akrobatikus elemekkel végrehajtott street workout-bemutatója.

A rendezvény főszervezője, Obbágy László kertvárosi parókus, esperes a focimeccsek bírójaként is kipróbálhatta magát. A parókus elmondta,  a családi sportnap célja, hogy az egyházközségek jobban megismerjék egymást, a jövőben pedig további hasonló eseményt terveznek még.

Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök rövid időre maga is ellátogatott a Filo Sportcentrumba. A főpásztor örömét fejezte ki, hogy a kerület papsága és hívei alkalmat és helyet találtak még télen is a sportra és közösségi programokra. A mozgás során elveszített energiát a családok pótólták, hiszen a szervezők egytálétellel kínálták a jelenlévőket.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
esztergomi-papnovendekek-kulonleges-ajandekkal-segitenek-varakozasban
Különleges ajándékkal segítenek a várakozásban az esztergomi papnövendékek

Különleges felvételt töltöttek fel az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet YouTube-csatornájára a szeminárium növendékei. A szeminaristák „Ecce, carissimi” című videójukkal szeretnék az adventi készületet meghittebbé tenni.

2018. december 13. csütörtök
buda-sziveben-emeltek-szobrot-boldog-brenner-janos-vertanunak
Buda szívében emeltek szobrot Boldog Brenner János vértanúnak

A Szombathelyi Egyházmegye és a Brenner János Emlékhely Alapítvány szervezésében december 13-án Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta Boldog Brenner János vértanú szobrát Budapesten, a Szentimrevárosban.

2018. december 13. csütörtök
Adventi kalendárium – 2018. december 13.

Adventi kalendárium – 2018. december 13.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 13.

Mai evangélium – 2018. december 13.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 11,11–15

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle