Egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek szervez találkozót Pécsett a MAKÚSZ

2017. szeptember 22. péntek 19:57

Az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek XVI. országos találkozóját Pécsett tartja a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) október 13. és 15. között. A szakmai, lelki és kulturális programokat is magába foglaló eseményre október 1-jéig lehet jelentkezni.

A szakmai előadások mellett lehetőség nyílik az eszmecserére és a pécsi püspökség megismerésére is. Október 15-én Udvardy Györggyel, a házigazda Pécsi Egyházmegye főpásztorával lehet beszélgetni az egyházi sajtó helyzetéről.

Október 13-án a MAKÚSZ-t mutatja be Szikora József elnök, illetve a Magyar Kurírt és az Új Embert Kuzmányi István igazgató-főszerkesztő, másnap a Pécsi Egyházmegye sajtós csapatával is megismerkedhetnek a résztvevők. A szombati képzési nap interaktív előadásai során szó lesz az egyházi kommunikációról a közösségi médiában, a sajtóműfajokról, az egyházi események fotózásáról, illetve arról, hogy miként legyünk úgy figyelemfelkeltők, hogy tartózkodunk a bulváros hangnemtől és módszerektől.

A sajtóapostolok tavaly Nyíregyházán találkoztak

A tervezett programról, a találkozó további részleteiről és a jelentkezés feltételeiről a MAKÚSZ honlapján olvashatnak részletesen.

A  jelentkezés határideje: október 1.

Forrás: MAKÚSZ

Fotó: Thaler Tamás, Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kanonoki-eskutetel-kalocsan
Nemcsak díszruhával jár, elköteleződéssel is – Kanonoki eskütételt ünnepeltek Kalocsán

Szent Lukács ünnepén, október 18-án, Kalocsán nemcsak a 67. születésnapját ünneplő főpásztort, Bábel Balázst köszöntötték. Ekkor tették le esküjüket a káptalan kinevezett tiszteletbeli kanonokjai is a székesegyházban bemutatott szentmisén.

2017. október 20. péntek
konferenciaval-es-kiallitassal-emlekeztek-meg-pyrker-janos-laszlo-ersekrol-egerben
Konferenciával és kiállítással emlékeztek meg Pyrker János László érsekről Egerben

Pyrker János László érseki beiktatásának 190. évfordulója alkalmából október 17-én és 18-án emlékkonferenciát szervezett az Egri Főegyházmegye az egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban.

2017. október 20. péntek