Egyházmegyei ifjúsági farsangi bált rendeztek Szombathelyen

Hazai – 2018. február 8., csütörtök | 17:36

A Szombathelyi Egyházmegye, a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Szily János Értékőrző Ifjúsági Fórum immár ötödik alkalommal rendezte meg farsangi bálját január 27-én a Brenner János Nevelési Központban.

A bálon több mint száznegyven, 18 és 35 év közötti fiatal vett részt. A vendégeket Németh Norbert egyetemi lelkész, majd Székely János megyéspüspök köszöntötte.

Székely János megnyitóbeszédében három kívánságot osztott meg a jelenlévőkkel: éljék át együtt a tiszta szív, valamint a szeretet örömét, illetve tekintsék az öröm forrásának a Bibliát.

A köszöntő után meglepetés nyitótáncot láthattak a bálozók a II. János Pál Katolikus Szakkollégium fiataljaitól. A jó hangulatról a Stakes Zenekar gondoskodott. A megszokottól eltérően idén nem batyus bál volt: a szervezők svédasztalos vacsorával várták a résztvevőket.


Éjfélkor került sor a tombolasorsolásra, mely során értékes nyeremények találtak gazdára. A tombolatárgyakat helyi vállalkozók és nagyobb cégek ajánlották fel.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria