Egységes szemléletet kaptam a világról - az első magyar diák a Sophia egyetemről

Arról kérdeztük meg, milyen tapasztalatokat szerzett két év alatt a Sophián, amelyet a pápai egyetemek sorában nagyon ígéretes, innovatív oktatási intézményként tartanak számon.

Mitől más a Sophia, mint a többi, közismert egyetem?

Természetesen sok mindenben olyan, mint minden más egyetem: itt is vannak meghirdetett kurzusok, órák, vizsgák. Amiben leginkább különbözik az a „tartalma”: az egyetemek eredeti eszméjének megfelelően – ami az uni-versitas elnevezésben is tükröződik – egységes tudást, átfogó látásmódot kíván nyújtani az itt tanulóknak. Nem véletlen, hogy a Sophia éppen a Chiara Lubich nevéhez fűződő egység lelkiségéből született ma, amikor a sokféle tudomány között egyfajta töredezettség tapasztalható.

Ez a jelenség nem új. Már Boldog Henry Newman is foglalkozott vele az egyetem lényegéről szóló művében. Az ő alapintuíciója ez volt: „az igazság egyesít”. Azt állította, hogy az igazi oktatást nem lehet helyettesíteni csupán specifikus szaktudás átadásával, azt a képességet kell tanítani, hogy teljességében tudjuk megragadni a valóságot. Szerinte az egyetemi oktatás célja, hogy megtanítson világosan gondolkodni. Newman tiszteletben tartja a tudományok sokféleségét, de meg van győződve róla, hogy ezek lényegükből adódóan, alapjaikban kapcsolódnak egymáshoz. Ezt a kapcsolatot szerinte csak egy képzett értelemmel lehet megérteni. Emellett nagyon fontosnak tartja a tanárok és a diákok közötti kapcsolatot.

Bár Newman gondolatai tudomásom szerint nem hatottak közvetlenül a Sophia alapítására és oktatási módszerének kialakítására, mégis nagyon jól kifejezik azokat az igényeket és irányelveket, amelyekre és amelyekkel a Sophia is válaszolni szeretne. Így például a mesterképzés első évében sok különböző tantárgyunk volt: teológiától kezdve, politikán, gazdaságon, etikán és logikán át a filozófiáig, stb. A Sophia egység-kultúrája a tudomány terén e tantárgyak interdiszciplináris szemléletében mutatkozik meg. A második évben pedig szakirányt választhattunk, hogy az átfogóbb látásmód mellett egy tudományból elmélyültebb tudást is szerezzünk, én a teológia-filozófia szakirányt választottam.

Ezen az egyetemen a tanulmányok és az élet nagyon összefonódnak. Az intézmény 'teljes' embereket szeretne képezni. Ezt segíti elő a közös élet a kis lakásokként kialakított kollégiumban (az első évben például tízen laktunk együtt lányok: volt koreai, kameruni, brazil, kubai, olasz, horvát, spanyol, osztrák lakótársam), illetve a nagy beszélgetéseknek teret adó menza, ahol heti kétszer tanárok és diákok együtt ebédelnek. Ennek a legfontosabb tere azonban az a heti háromszor egy óra, amikor együtt olvasunk egy részt a Szentírásból, az egyik teológia tanár kommentálja azt, és végül minden jelenlévő – a tanárokon, diákokon túl a személyzet is: a gazdaságis munkatárstól kezdve a takarítóig – megoszthatja a többiekkel az ezzel kapcsolatos gondolatait, élettapasztalatait. Számomra döbbenetes volt felfedezni, hogyan válthatjuk életre az evangélium egy-egy igéjét a tudományokban is: az egyik tanárunk elmondta, hogyan törekszik a tudományos cikkeiben is a világos fogalmazásra, hogy az igen igen legyen, a nem pedig nem (vö. Mt 5,37). De ennél valami sokkal többről is volt szó ezeken az órákon, hiszen amit itt megosztottunk egymással, az mindannyiunk életének része lett.

Nagyon megmaradt bennem a tanárok és a diákok közötti kapcsolat. Azt tapasztaltam, hogy nem pusztán egy kollegiális viszonyról van szó – ami már önmagában nagy dolog, hiszen nem minden tanár tekint kollegaként a diákokra –, hanem valami többről is. Az is új volt számomra, hogy nem passzív jelenlétet várnak tőlem az előadásokon, hanem nagyon is aktív, befogadó jelenlétet, hogy tegyek fel kérdéseket, szóljak hozzá. Őszintén szólva, ez az elején nem volt könnyű, hiszen itthon sok előadásunk volt, amin a legaktívabb részvételi lehetőség a jegyzetelés volt. Nagyon tetszett az a kölcsönösség, amiben mindez zajlott: mi nyitottan hallgattuk a tanárt, próbáltunk minden más gondolatot félretenni, és amikor kérdeztünk, vagy hozzászóltunk az órához, akkor a tanár tette ugyanezt. Hihetetlen volt számomra, ahogy hatalmas tudású oktatók félreteszik saját gondolataikat azért, hogy minket, diákokat meghallgassanak! Azt éreztem, hogy itt tényleg számítanak rám, oly módon, amilyen én vagyok. A metafizikatanár például a vizsgatételek megadásakor mondta, hogy valószínűleg azt is kérdezni fogja, hogy szerintünk 'milyen színű a metafizika'. Azt hittem ez csak a rendes vizsga után, legfeljebb levezető kérdés lehet, de művtörisként nem tudtam nem elgondolkodni rajta, s választottam is egy számomra kifejező képet. Nagyon meglepődtem, amikor a tanár nálam – mert tudta, hogy művtöris vagyok – ezzel a kérdéssel kezdte a vizsgát, és arról a képről beszélgetve kérdezte ki a teljes anyagot. Ebben is a személyességet tapasztaltam meg.

Mit ad a Sophia a szakmai előremenetel szempontjából? A tanulmányok befejezése után hogyan segítenek az ottani tapasztalatok a munkában?

Fontos volt megtapasztalni, ahogy először „szétszedett” a Sophia, hogy aztán új módon rakjon össze. Az itt tanult gondolkodásmódot azt hiszem, bármilyen munkában kamatoztatni tudom majd. Nagy gazdagságnak tartom, hogy egy nemzetközi csapatban tanulhattam, ahol nemcsak más tudományágak képviselőivel folytathattam párbeszédet, hanem teljesen más kultúrájú emberekkel tanultunk és laktunk együtt.
   
Szakmai szempontból társaim példáját említeném. Több tapasztalaton keresztül az egyetemen azt láttuk, hogy a mai összetett világban szükség van olyan emberekre, akik olyan problémamegoldó képességgel rendelkeznek, hogy nem szűkítik le azokat saját horizontjukra, hanem teljességében tudják megragadni. Az igazi problémamegoldó képesség az együttműködésben rejlik. A Sophián szerzett tapasztalatban, egységes tudásban, átfogó látásmódban nem is egy munkaadó felismerte ezt. Ennek köszönhetően vette fel egy médiaprogrammal foglalkozó belga alapítvány az egyik évfolyamtársamat, illetve a Calzedonia csoport nemrég kezdett alkalmazni két-három végzős diákot. A belga esetből azt is láttuk, hogy ez a kvalitás többet jelentett a felvételkor, mint a több éves szakmai tapasztalat, vagy a több, szakirányú végzettség. 

A Sophia Egyetemi Intézetet (Istituto Universitario Sophia) Chiara Lubich alapította, a Szentszék 2007-ben hagyta jóvá pápai jogú intézményként. A Szentszék megállapította, hogy egyelőre nem létezik más pápai intézet, amely oktatási módszerében az interdiszciplinaritás mélyére igyekezne hatolni, ezért a szokással ellentétben, a születőben lévő Sophiát nem akarta egy nagy múltú egyetemhez kapcsolni. Függetlennek nyilvánította azzal a szándékkal, hogy a lehető legjobban megőrizze eredetiségét. Székhelye a Firenze melletti Loppiano. A két évfolyamon a diákok jelenleg 26 nemzetet képviselnek, közöttük egy bolgár lány ortodox, egy thai lány buddhista vallású. Jövőre egy algír, muzulmán fiú gazdasági tanulmányokat fog itt folytatni. Az intézet MA és doktori képzést ad, jelentkezési feltétel a BA diploma, vagy ennek megfelelő 180 kredit. Az egység kultúrájának alapjai és távlatai elnevezésű szakon jelenleg politika és gazdaság, valamint teológia és filozófia szakirányok vannak, melyek jövőre újabb specifikus szakokkal bővülnek. Bővebb információ az egyetem honlapján található.

Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!