Elhunyt Kabar Sándor

2016. január 12. kedd 13:41

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a saját, valamint a pilisszentlászlói Szent László-plébánia nevében is fájdalmas lélekkel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Kabar Sándor pápai prelátus, plébános életének 88., papságának 65. évében, 2016. január 9-én hazatért a Mennyei Atya házába.

Életéért január 16-án, szombaton 11 órakor adnak hálát a pilisszentlászlói Szent László király templomban (Kápolna köz 2., megközelíthető a Petőfi Sándor utcáról). Temetése a szentmise után lesz a pilisszentlászlói temetőben.

Kabar Sándor Budapesten született 1928. május 20-án, és Esztergomban szentelték pappá 1951. június 17-én. Szolgált káplánként Balassagyarmaton 1951 és 1953 között, kántor-karnagyként Budapest-Angyalföldön 1953 és 1954 között, plébánosként Etesen 1954 és 1957 között. 1957–58-ban börtönbüntetését töltötte. 1958 és 1960 között Esztergom-Belvárosban lett káplán, majd 1960–61-ben plébános-helyettes ugyanott. Közben óraadó tanár volt az esztergomi szemináriumban 1958 és 1961 között.


1961-től 1965-ig az esztergomi szeminárium zene- és énektanára, majd 1965–66-ban káplán Püskin. 1966-tól 1972-ig káplán, kisegítő lelkész, plébánoshelyettes, majd plébános Drégelypalánkon. 1972 és 1976 között lelkész Dunaszentpálon, 1976-tól 1981-ig pedig Dunaszigeten. 1981 és 1991 között kápolnaigazgató a Budapest-Óbudai Segítő Szűz Mária Kápolnaigazgatóságon, 1991-től 1993-ig kisegítő lelkész Dunaszentpálon, 1993 és 1998 között plébánoshelyettes Pilisszentlászlón, majd 1998-tól haláláig plébános ugyanott. Áldozatos munkájának elismeréseként 1999-ben pápai prelátusi címet kapott.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
jo-hir-gyermekre-vagyoknak
Akiknek a NaPro-módszer segített – Exkluzív interjú a Záhonyi házaspárral

A NaPro Technológia a gyermekre vágyó meddő párok számára nyújt természetes segítséget. Záhonyi Kata és Lajos is ezt az – Egyház által javasolt – eljárást választották, annak ellenére, hogy a próbálkozás nehéz évei alatt általában a mesterséges megtermékenyítés módszereit ajánlották nekik.

2017. szeptember 24. vasárnap
fiatalok-zarandoklata-auschwitzban-valamennyien-lehetunk-beke-kezmuvesei
Fiatalok zarándoklata Auschwitzban: „Valamennyien lehetünk a béke kézművesei”

Szeptember 23-án ért véget a krakkó-auschwitzi találkozó, amelyre a Szent Egyed közösség ötszáz fiatalt hívott Kelet-Közép Európából: meghallgatták egy túlélő tanúságtételét, ellátogattak az emlékhelyekre, és együtt gondolkodtak arról, hogyan tudnak fiatalként egy erőszak nélküli világot építeni.

2017. szeptember 24. vasárnap