Erdő Péter beszéde az olajszentelési szentmisén

Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvérek!

Nagycsütörtök a papság születésnapja. Papság, Egyház és Eucharisztia elválaszthatatlanok egymástól. Krisztus személye és az utolsó vacsora megbonthatatlanul összekapcsolja az apostolokat egymással és Jézus Krisztussal.
    A mostani szentmise evangéliumában Jézus maga olvassa fel Izajás próféta könyvének egyik legszebb messiási részletét:

„az Úr lelke van rajtam,
azért kent fel engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.
Elküldött, hogy hirdessem
a foglyoknak a szabadulást,
a vakoknak a látást,
hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat,
és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” ( Lk4 1-19).

Erről a jövendölésről állítja Jézus, hogy beteljesedett. Vele érkezett el a megígért Megváltó. Az ő eljövetele örömhír a szegényeknek, a foglyoknak, a vakoknak és az elnyomottaknak. Kegyelmi esztendő, amnesztia, jubileumi év, szabadulás minden régi rabságtól és tehertől – ezt jelenti a találkozás Jézussal.

Azért küldte Jézust az Isten, hogy evangelizáljon, hogy örömhírt hirdessen. Ha ma Egyházunkban a legfőbb feladat az új evangelizáció, akkor észre kell vennünk, hogy ez magának Jézusnak a műve. Az ő küldetésébe kapcsolódunk. Ez adja Egyházunk létének értelmét. De mit jelent evangelizálni? Ha Szent Lukács elbeszélésének sorrendjét követjük, Jézus tanításai és tettei adják meg erre a választ. Az Isten országáról szóló példabeszédek, a gyógyítások (vö. Lk4, 38-41;5, 12-26; 7, 1-23; 8, 26-56; stb.) , a bűnök megbocsátása (vö. Lk5, 17-26;7, 36-50), sőt Jézus irgalmas szeretetének egyik legnagyobb megnyilvánulása, a naimi ifjú feltámasztása is ide tartozik. Jézus örömhíre tehát abban áll, hogy Isten, a Teremtő, a Mindenható, a Végtelen, az Egyetlen szeret minket. Annyira szeret, hogy megbocsátja bűneinket és lehetőséget ad a megújulásra, hogy minden földi betegségünket, bajunkat, kiszolgáltatottságunkat megszünteti vagy már most a földön, vagy az örök boldogságban. Szeretetének legteljesebb kifejezése pedig az, hogy minket személy szerint feltámadásra és örök életre, örök boldogságra hív. Ez a krisztusi örömhír teljessége, ez az az igazság, ami Krisztus feltámadásának fényében válik igazán meggyőzővé és ellenállhatatlanná.

Ugyanakkor örömhírünknek sok földi következménye is van. Enyhíti, szelídíti, emberségesebbé teszi körülöttünk a világot, ha hallgatunk rá. Mégsem csupán az emberi jótékonyság üzenete a mi örömhírünk. Ezért hangsúlyozza Ferenc pápa, hogy nem pusztán evilági jótékonysági szervezet vagyunk, hanem kifejezetten, nyíltan tanúságot is kell tennünk Jézus Krisztusról. A tanúságnak a tartalma pedig Krisztus föltámadása. Erről tanúskodtak az apostolok, ez volt az igehirdetésük lényege. Ez az a tény, amely nekünk is feltámadást és örök életet ígér.

Jézus szabadító, evangelizáló programja teljesítéséhez munkatársakat, tanítványokat választ magának. Megmutatja nekik dicsőségét és prédikálni küldi őket (vö. Lk9,1-6). Ezzel mintegy elővételezi az egész Egyház küldetését az idők végezetéig (vö. ApCsel 1-8)

Nekünk, apostolutódoknak, püspököknek és papoknak különleges küldetésünk, hogy folytassuk az evangelizáció munkáját minden nép körében a történelem végéig. Ez az azonosulás Krisztus feladatával – ez adja küldetésünk lényegét, ez mutatja meg, hogy kik is vagyunk mi, papok, hogy miért vagyunk nélkülözhetetlenek az Egyház és az emberiség számára.

Ma is, mint számtalanszor a történelem során, sokan távolinak, megfoghatatlannak érzik az örömhír lényegét. Mi az, hogy feltámadás. Mit jelent számunkra az örök élet? Szeretnénk-e egyáltalán örökké élni? Simone de Beauvior izgalmas regényben játszik el a gondolattal, hogy milyen borzalmas is lenne, ha valaki itt a földön nem lenne képes meghalni. Mindez azt sugallja, hogy életünknek természetes, szükséges, sőt kívánatos része, illő és kellő befejezése a halál. Igaza is van, igaza is volna ha az emberi élet színtere csak ez a világ lenne, ha pusztán biológiai lények volnánk. Az örömhír azonban az, hogy nem ez a földi élet hosszabbodik meg a végtelenségig, hanem egy olyan dimenzióban várjuk személyes örök életünket, amely nincs alávetve annak a romlandóságnak, amely az általunk ismert világot jellemzi. Reménységünk tehát feszegeti a természettudomány által megragadható világmindenség kereteit. A mindenséget alkotó és fenntartó személyes Istennel való szeretetkapcsolatra épül. Ebből adódik az ember különleges szerepe a világban. Ebből adódik a méltóságunk. Ebből adódik a reménységünk és a hivatásunk is.

Ezt az örömhírt elmondani a mai embernek hatalmas feladat. Minden emberi képességünket latba kell vetnünk, szenvedélyes érdeklődéssel kell végigkövetnünk a hagyomány útját az apostoloktól napjainkig. De tudjuk, hogy mindez nem elég. Az apostolok igehirdetését Isten csodákkal igazolta. Az új evangelizáció is feltételezi, megkívánja, könyörögve kéri Isten különleges kegyelmi erejét. Ennek számunkra az egyik legnagyobb forrása maga az egyházi rend szentsége. Ilyen erőtérben élünk, ilyen kockázatos és emberfeletti a küldetésünk. Ilyen nagy áldás lehetünk az egész világ számára.

Ezt meggondolva emeljük fel tekintetünket Isten színe elé: Újítsuk meg megrendült alázattal papi ígéreteinket és kérjük Krisztus felemelő, átlényegítő, megújító segítségét mindannyiunk számára.

Amen.