Erdő Péter-interjú az olasz Avvenire hasábjain

A lap budapesti tudósítója „Erdő: Az ország már oly sokat szenvedett” címmel keretes hírként közli a „magyar prímással, az Egyház legfiatalabb bíborosával” készült beszélgetést, aki egyben a CCEE elnöki tisztét is betölti.

Erdő Péter először azt a gyermekkori élményét idézi fel, amikor – 4 éves korában – házukat tankok döntötték romba. „Mi, gyerekek azt kérdeztük a felnőttektől: 'Miért lőnek?' Azt felelték: 'Mert háború van'. 'És ki van ellenünk?' – 'Az oroszok', mondták; nem a szovjetek, az 'oroszok'. Megkérdeztem a szüleimet: 'Ki van velünk?' – de ők sírva felelték: 'Senki!'.

Az újságíró kérdésére, hogy a múlt számbavétele lezárult-e, a bíboros úgy válaszolt: a felkelés alatt magyar oldalon Budapesten körülbelül húszezer volt az áldozatok száma, az orosz áldozatok számát azonban nem ismerjük. Ezért minden év novemberében szentmisét mutatunk be 1956 halottaiért. Valamennyiükért, „mert az imádságban nem tehetek különbséget, amikor halottakról van szó, az ítélet egyedül Istenre tartozik”.

A bíboros ezután arról beszélt, milyen visszhangra talált kiengesztelődés iránti vágya. Elmondta: amikor a '90-es évek elején Jelcin Budapestre látogatva bocsánatot kért mindazért, ami '56-ban történt, szavaira hivatalosan senki nem válaszolt magyar részről, holott az orosz az egyetlen olyan nép, amely szimbolikus és kollektív módon bocsánatot kért. Az orosz ortodox egyház feje, II. Alekszij 1994-ben Esztergomban bocsánatot kért. „Ezért éreztem erkölcsi szükségét, hogy ebben az évben válaszoljak erre a kérésre, és az egész magyar egyházzal együtt kimondjam: Igen, mi megbocsátunk'. A döntésre II. Alekszij méltó válaszlevele következett, amelyben hangsúlyozza 'a keresztény értékek iránti közös felelősségünket'.”

Magyarország számára a 2004-ben megkezdődött EU-tagság a bíboros szerint lehetőség, hogy „felkínáljuk értékeink, ismereteink, emlékezetünk örökségét. Sajnos azonban olykor az a benyomásunk, hogy nyugaton vannak, akik kevésbé készek befogadni ezeket a nem anyagi természetű ajándékokat”. A bíboros hangsúlyozta: a nyugatiaknak nem szabad megfeledkezniük egész népek kiirtásáról és egy egész társadalom javainak államosításáról. „Hogyan lehet mindezt jóvá tenni, ha nem az irgalommal?” A 40 éven át kizsákmányolt népességgel szemben létezik egy erkölcsi értelemben vett „közös adósság” (debito pubblico), amit nyugaton nem mindenki lát.

A bíboros azzal kapcsolatban, tart-e attól, hogy az EU által kért gazdasági áldozatok nyugtalanságot gerjeszthetnek, a bíboros rámutatott: „abban a pillanatban, hogy az egykori szovjet övezethez tartozott államok valamelyike kijelenti, hogy nem képes többé biztosítani a 40 éven át kihasznált nemzedékek számára a támogatásnak azon feltételeit, amelyeket a rezsim a 'fizetés részének' tekintett – csődöt mond. Ezzel számolni kell, és nem lehet úgy gondolkodni, mint nyugaton, ahol nem fosztották és zsákmányolták ki a népességet. Hogyan vehet részt a szabad piacon az, aki elvesztette minden termelőeszközét, és hogyan állhatná a megmérettetést a nagy nemzetközi csoportokkal? Ezekkel a kérdésekkel szembe kell nézni” – hangsúlyozta a bíboros, de nyomatékosította: mindezt szinte hősies irgalom szellemében, amelyet a kölcsönös szolidaritás jár át.

Arra a kérdésre, mit tehet az egyház Magyarország jövőéért, a bíboros a remény korábban elképzelhetetlen jeleire példaként elmondta: míg korábban az állam nyári programokkal is gondoskodott a fiatalokról, mára csak a plébániák foglalkoznak velük, programjaikon fiatalok ezrei vettek részt. „A történelem tehát új kihívásokat és lehetőségeket hoz”, amire példa a szeptember 17-én boldoggá avatott Salkaházi Sára története, aki zsidók százainak az életét mentette meg, s ezért életével fizetett. A katolikus egyház azokban az években legalább 25 ezer zsidó életét mentette meg, ami az áldozatok nagy száma mellett nem sok, azonban mindez „segít realizmussal tekinteni a múltunkra. Erre emlékezni annyi, mint részt venni az 'emlékezet megtisztításában', amire II. János Pál buzdított.”

Nello Scavo, Avvenire/Magyar Kurír