Erdő Péter: A szegénység nem csak az anyagiaktól függ

Az idei évben különös figyelemmel foglalkozunk a szegénység problémájával. Öröm számomra, hogy az Európai Unió vezetői és a Katolikus Egyház képviselői között éppen ebben a témában kerül sor megbeszélésre.

Küzdeni kell a szegénység ellen, de nem a szegény emberek ellen. Akkor tudjuk igazán komolyan venni ez a különbségtételt, és hatékonyan szembenézni a szegénység problémájával, ha világosan látjuk a mögötte rejlő mély antropológiai kérdést.

Lehet ugyanis a szegénységet úgy megközelíteni, ahogyan azt a római jog egyes középkori magyarázói tették (Bart. ad Dig. 48.2.8.), akik szerint az volt szegény, akinek az összes vagyona nem érte el az ötven aranydukát értéket. Mai szóval: akinek nem volt a tulajdonában ötezer eurónál több anyagi érték. Ebből világosan látszik, hogy ez a szegénységnek rendkívül formalista megközelítése volt, amely a magántulajdon fogalmához kapcsolódott.

Csakhogy az ember életéhez közvetlenül nem a tulajdonosi jogviszony meg a számokban kifejezhető értékek szükségesek, hanem a megfelelő élelmiszer, lakás, ruházat, a tiszta ivóvíz, a tiszta levegő, az egészségkárosító hatásoktól mentes környezet, és amennyire csak lehet, az egészség – fizikai és pszichikai értelemben egyaránt. És szüksége van az embernek szociális vonatkozásokra is, kapcsolatokra más emberekkel, őt elfogadó, szerető emberi közösségre. Ezért is volt szokás a szociális jótékonyság nagy szentjeinek életrajzában nem elsősorban azt hangsúlyozni, hogy az illető mennyi élelmiszert vagy adományt osztott ki, mennyi hajléktalant vagy beteget fogadott be, hanem sokkal inkább azt, hogy szerette a szegényeket.

A nagy szociális ellátórendszerek sok országban egyre nehezebben teljesítik feladataikat, mégis bizonyítékai annak, hogy az európai társadalmak intézményesen is gondoskodni akarnak a leginkább rászoruló emberekről. Ám az intézményrendszer önmagában, még ha jól működik is, nem tudja teljesen pótolni a személyes szeretet kifejezését és azt, hogy a rászoruló ember is a mi közösségünkhöz, mintegy a mi családunkhoz tartozik.

Egyházunk szociális tanítása szerint az emberiség és minden ember Isten szeretete folytán létezik. Ez az a szeretet, amely minket a másik ember elfogadására és szeretetére indít. Ezért van az, hogy Egyházunk – éppen a hit alapján – ma is igyekszik az önfeláldozó tevékenységre szociális területen, mégpedig nemcsak intézményes segítség, hanem személyes kapcsolatépítés és nevelés útján is. Az Egyház tehát olyan humanizmusra akarja felhívni a figyelmet, amely – Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumát idézve – „megfelel Isten történelmi szeretettervének. Ez átfogó és szolidáris humanizmus, mely alkalmas rá, hogy olyan új társadalmi, gazdasági és politikai rendet eredményezzen, amely minden emberi személy méltóságára és szabadságára épül.”

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Magyar Kurír