Erdő Péter szentbeszéde Fatimában, a felajánló szentmisén

Főtisztelendő Bíboros Úr, Érsek és Püspök Urak, Paptestvérek, Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Az angyali üdvözlet hallatán a lényegét hallottuk Szűz Mária szerepének. Hogy az Úr van vele és teljes a kegyelemmel. Isten kiválasztotta Õt saját ajándékozó szeretetéből, kivette Õt az áteredő bűnnek a súlya alól, azért, hogy nagy tervet valósítson meg vele: az Üdvözítő édesanyjává tegye. Akivel az Úr van, az telve van kegyelemmel. A boldogság, az ember hivatásának a célja, Isten közelségétől valósul meg. De ez a mai evangéliumi részlet, tudjuk jól, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájával függ össze, annak a bibliai alapja. Hiszen itt mondja ki a „kegyelemteljes” szót az angyal, s hogyan lehetne az áteredő bűnben fogant ember teljes a kegyelemmel Krisztus megváltó műve előtt, ha nem Isten különleges ajándéka folytán. És éppen ez az, amit a Szűzanyáról hiszünk és vallunk, amit dogmaként is kihirdetett az Egyház, hogy a Szűzanya fogantatásának pillanatától mentes az áteredő bűntől, azaz szeplőtelenül fogantatott.

2. Szűz Mária és Magyarország. Ez az, amiről ma megemlékezünk, Máriáról mint a Magyarok Nagyasszonyáról. Ismét csak az angyali üdvözlet ténye idézi fel azt is, hogy hogyan lett Mária a Magyarok Nagyasszonya. Tudjuk: Szent István volt, aki felajánlotta Neki az országot. Mikor is tette ezt a felajánlást? Életének a vége felé. Eleinte azt gondolta, hogy idősebbik fia lesz az utóda a trónon, majd annak halála után az egyházi nevelésre küldött Imrét tekintették trónörökösnek. S mikor Imrével is végzett a vadász-balszerencse vagy a merénylet, akkor az ország trónörökös nélkül maradt.

Szent István felajánlása egy hívő ember reménytelen helyzetből szóló kiáltása volt. Akkor hát Mária védje meg ezt a friss keresztény nemzetet, az Õ gondjaiba, az Õ oltalmába ajánlja az országot, hiszen idegen lesz a trónörökös, előre láthatók a viszályok, Mária óvja meg ezt a népet. Így lett Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya.

De ez a reménytelen helyzet, ez az emberileg reménytelen helyzet, nemcsak a magyar népé volt akkor. Hanem ez az emberiségnek az állapota Jézus eljövetele előtt. És ebben a helyzetben az első, aki kegyelemmel teljes, az első, aki megtudja Isten üdvözítő tervét, és igent mond rá, maga Szűz Mária. Tehát nem véletlen, hogy minden hívő ember számára Õ a reménynek a csillaga, mert az egész emberiség reménysége is általa jött a világra. Így lehet neki sok nép a gyermeke.

3. Ebben a bizalomban gondoljuk ma át újra: mit is jelent nekünk, hogy Mária népe vagyunk. Fél évszázados jubileumra emlékezünk: az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. Amikor püspöki konferenciánk az idei év elején imaévet hirdetett nemzetünk lelki megújulásáért, azzal a meggyőződéssel tettük ezt, hogy egy látszólag teljesen elbukott forradalom emléke nem felhőtlen örömünnep, de nem is csupán szomorú megemlékezés. Inkább felhívás és alkalom arra, hogy a következményekről gondolkodjunk, hogy Isten színe előtt őszintén és emelkedetten áttekintsük állapotunkat, megújuljunk felelősségérzetben és a Gondviselés iránti bizalomban. Az imaév eseményei megmutatták, hogy a megbékélésre és az emlékezet megtisztítására az igazság és a szeretet fényében megvan bennünk a szándék. A kiengesztelődési találkozó, amelyre a szlovák és a magyar püspökök Esztergomban jöttek össze, reményünk szerint képes arra, hogy a múlt minden terhe ellenére szeretetben és együttműködésben közelítse egymáshoz térségünk népeit. Ebben katolikus hitünknek különösen nagy küldetése van.

Imaévünk, lelki megújulásunk megrázóan szép eseménye volt a mintegy egymillió-négyszázezer magyar imafelajánlásának bemutatása a Szent István-bazilikában. Ha ennyien imádkozunk a népért, határainkon innen és túl, a Kárpát-medencében, sőt szerte a világon, akkor Isten előtt meg is kell tisztítanunk lelkiismeretünket, vágyainkat. El kell gondolkodnunk azon, hogy mi Isten akarata és terve népünkkel, és ehhez kell csatlakoznunk mindennapi életünkben is. Ha ezt tesszük, ha így imádkozunk, akkor szilárdan bízhatunk benne, hogy meghallgatásra találunk.

De közösségként jelenünk meg Isten színe előtt itt Fatimában is, amikor végigjárjuk a magyar keresztutat, amikor megújítjuk Szent István felajánlását, és II. János Pál pápa világfelajánlásához csatlakozva ajánljuk országunkat és nemzetünket Mária Szeplőtelen Szívének. Bármit hozzon is az emberi történelem, Nagyasszonyunk nem feledkezik meg rólunk. Az ilyen felajánlásoknak titokzatos ereje van. Sokszor utólag hasít belénk a döbbenet, hogy talán közösségileg is személyes választ kaptunk kérésünkre.

A legutóbbi hetek ismét eszünkbe juttatják, hogy a csüggedésnek, az individualizmusnak, a pillanatnyi kényelem és előnyök keresésének nincs perspektívája. Eszünkbe juttatják, hogy a lelkünk mélyén szunnyadó végső energiákhoz és az Isteni Irgalmassághoz kell folyamodnunk, hogy igazságban, igazságosságban és szeretetben találjunk megoldást közös gondjainkra.
Különleges erőre volna szükség, ami csakis a szolidaritásból fakadhat. Fel kell keltenünk a szolidaritás érzését valamennyiünkben, a gazdagokban is, hiszen időközben az emberek elfelejtették, hogyan lehet valaki méltósággal és tisztességgel gazdag. Szükség van azok felelősségére, akiknek több a lehetőségük. Szükséges a felelősségük az igazságosság területén, a közjó és a kultúra területén. Lelki megújulásra van szükség, mert enélkül nem léphetünk előbbre. A gazdasági nehézségek és egyes erkölcsi értékek elvesztése ellenére nálunk is megvan az emberekben a megújulás ereje. Apránként visszatér egy szigorúbb életstílus, amelyet az elmúlt nemzedékek már ismertek. Kétségtelen, hogy nem divat az áldozatkészség, de az energia és a képesség arra, hogy másként éljünk, vagy komoly lépéseket tegyünk ebbe az irányba, már érezhető. Főként a hitünk segíthet minket, hogy a jövőbe nézzünk.

4. Központi kérdés a reménység, az optimizmus és a jövőre irányultság magatartása a pillanatnyi élvezetszerzés helyett, hisz ez utóbbi csak növeli a konfliktusokat. Ha mindenki minden anyagi értéket rögtön meg akar szerezni, vége mindennek. Ha viszont van egy bizonyos kölcsönös megértés, egy bizonyos együttérzés a társadalomban, akkor a nehézségek is könnyebben megoldhatók. Ez a keresztény hívők egyik legfontosabb feladata: felébreszteni ezt az alapvető optimizmust. Hazai egyházunk egy ószövetségi idézetet választott jelszónak a jövő évre: „Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11). Isten ad nekünk jövőt és reményt.

Az Istenben bízó ember tud a jövőbe tekinteni, tud áldozatot hozni gyermekek vállalásával és nevelésével. Tud méltósággal és bölcs mérséklettel igazságosságot keresni és nagylelkűséget gyakorolni. Nagyasszonyunk és Pátrónánk közbenjárásában bízva így tekintünk a jövőbe, amikor az elmúlt ötven évre, a hősökre és az áldozatokra emlékezünk. Fatimai Szűzanya, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

Ámen