Erdő Péter: a szeretet küldetése minden emberre kiterjed - VIDEÓVAL

Hazai – 2014. január 26., vasárnap | 20:15

A szeretet küldetése minden emberre kiterjed, hiszen mindnyájan testvérek vagyunk - mondta Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét zárónapján tartott harmadik keresztény-zsidó imaórán vasárnap Budapesten, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén  Erdő Péter felidézte, hogy Máté evangéliumában olvasható Jézus mondása a főparancsról, amikor az egyik törvénytudó ezzel a kérdéssel fordult hozzá: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”

Rámutatott: Isten léte és szeretete mindent bevilágít, az embernek pedig „az kell, hogy legyen a teljes, a legfőbb törekvése, hogy viszontszereti őt, és ebből következik a második parancs, az embertárs szeretetének nagy szabálya”. Kiemelte: mind a két parancsolat megtalálható a Tórában. Ez a kettő nem tagadja az összes többi parancsot, nem azt mondja, hogy ezt a kettőt tartsátok meg, a többi nem fontos, hanem azt mondja: ez a legfontosabb az egészben. Erdő Péter hangsúlyozta: a szeretet küldetése minden emberre kiterjed, hiszen mindnyájan testvérek vagyunk. Ennek a szeretetnek a megélése és a hirdetése küldetése mindenkinek, aki meghallotta az Örökkévaló kinyilatkoztató szavát.
Domán István főrabbi, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem professor emeritusa arról beszélt, hogy a mózesi törvények kiemelkedő parancsa a szeretet, amelyet három fő vonatkozásban lehet megtalálni a Szentírásban: szeresd az örökkévaló Istenedet, egész szíveddel, egész lelkeddel és minden tehetségeddel; szeresd felebarátodat, mint magadat; „szeressétek az idegent, mert jövevények voltatok Egyiptom országában”. Különösen aktuálisnak nevezte az emlékezés parancsát most,  70 éves évfordulóján annak, hogy az akkori Magyarország területéről – Budapest kivételével – elhurcolták a zsidóságot „csecsemőtől aggastyánig, még a halálos betegeket sem kímélték”. Nem szabad felejteni, „de nem gyűlölet él szívünkben, csak az a vágy, hogy az emlékezés bibliai parancsát, az ország egész népe magáénak érezze” – mondta.
Az imaórán szolgálatával részt vett Gáncs Péter evangélikus püspök-elnök; Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora; Kalota József, a Konstantinápolyi Patriarchátus érseki vikáriusa; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Csernák István metodista superintendens; Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke; Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára és Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára. Megjelent továbbá Réthelyi Miklós volt miniszter is.


Fotó: Thaler Tamás

MTI/Magyar Kurír