Észérvekkel bizonyítható az abortusz erkölcstelensége

„Aquinói Szent Tamás egy-egy kérdés elemzésekor mindig nagyon erőteljesen megfogalmazta a saját álláspontjával ellentétes véleményeket, hogy válaszai annál meggyőzőbbek legyenek a másként vélekedők számára is” – idézi a CNA a szerzőt, aki hozzáteszi: sok okos hivatásos filozófus fordít rengeteg időt és energiát arra, hogy az abortusz erkölcsi védhetőségét igazolja.

A professzor könyvében nem vallási tekintélyre, nem is az ember ösztönös viszolygására hivatkozik, hanem rendkívüli alapossággal elemzi az abortusz mellett felhozott érveket és mutat rá a hamis állításokra, a logikai következetlenségekre és az abszurd következményekre. „Kizárólag racionális, tudományos és történelmi érvekkel támasztom alá, hogy az abortusz erkölcsileg rossz. Tíz éve, mióta a könyvem készül, igyekeztem minden komolyabb abortuszpárti érvet összegyűjteni, majd megfogalmazni azok cáfolatát.”  

Az egyik ilyen érvet a Coloradói Egyetem professzora, David Boonin említi Az abortusz védelme című könyvében. Boonin szerint azért nem szabad megölni az embereket, mert ez az élet iránti vágyukba ütközik. Mivel ez a vágy a magzati fejlődés 25. hete előtt nem létezik – mondja Boonin –, ezért a 25. hét előtt történő abortusz nem tekinthető jogsérelemnek. Kaczor ezzel szemben felhívja a figyelmet, hogy ugyanezen az alapon a koraszülötteket és az életkedvüket vesztett, deprimált személyeket is jogszerűen meg lehetne ölni – amivel az abortusz pártolói már bizonyára nem értenének egyet.
 
Az abortusz egyes szószólói a szervadományozáshoz hasonlítják a várandósságot, mondván: az anyának éppúgy nem kötelessége megóvni magzata életét, mint ahogy nem köteles senkinek az életét megmenteni a veséje odaajándékozása árán. Ebben az érvelésben – a vesére váró beteg, illetve a magzat alapvető személyiségi jogainak elismerése mellett – a nő „testi épséghez való joga” indokolná az abortuszt. Csakhogy – fejti ki könyvében Kaczor professzor – ez az érvelés végső soron ellentmond saját feltételeinek. „Ha a magzat alapvető jogokkal rendelkezik, akkor őt is megilleti a testi épséghez való jog, ami minimálisan annyit jelent, hogy nem szabad megcsonkítani, megmérgezni vagy más módon bántalmazni egy másik személy érdeke miatt. Az abortusznál pontosan ez történik; a vese-párhuzam tehát, ha helyesen értelmezzük, inkább az abortusz melletti, mintsem ellene szóló érv.”

Olyan érvelés is akad, amely szerint az élethez való jog valamely tulajdonsághoz, például a fájdalomérzékelés képességéhez kötődik. (Igaz, a fájdalom alapján egyenlő súlyú cselekedet volna, ha valaki eltapos egy bogarat vagy ha elgázol egy gyalogost; ugyanakkor kérdésessé válna a ritka idegrendszeri rendellenesség miatt fájdalmat nem érzékelő emberek helyzete). Az emberek eltérő fájdalomküszöbére utalva a professzor felteszi a kérdést: „Ha a fájdalomérzékelésből fakadnak jogaink és méltóságunk, de ennek mértéke egyénenként változó, akkor milyen alapon mondhatjuk, hogy mindenki egyenlő jogokkal és méltósággal rendelkezik?” Ezzel szemben az életvédő szemléletben, mely szerint minden embernek, pusztán értelmes emberi mivoltánál fogva, alapvető erkölcsi értékei és jogai vannak, nincsenek efféle logikai bukfencek – szögezi le.

A szerző reméli, hogy könyve segítségével az életvédők megalkuvás nélkül, ugyanakkor ellenfeleik iránti tisztelettel tudják megfogalmazni érveiket az abortusszal kapcsolatos vitákban. „Hogy válaszolni tudjunk a másként vélekedők érveire, fontos, hogy jól megértsük, mit is mondanak, és miért. Aquinói Szent Tamás nagyszerű példa erre.”

Magyar Kurír

(mk)