„Eszköz-emberek. Bennünk van a hiba!”

Kedves Testvéreim!

Ne hagyd, hogy apró kavicsokkal a gonosz telerakja a zsebedet, még ha valódi gyémántok is, lehúznak. A birtoklás a szárnyalás halála. Mint a pacsirta, csipegess, mindenből vehetsz, érezd jól magad, fürödj a napfényben, minden a tiéd. Isten ajándéka, örvendj neki, de a több napra való, rothadó mannával nem szárnyalhatsz.

Egészségedért – ahogy testednek fogyókúrát írsz elő – birtokló vágyadat meg kell zaboláznod.

Minden reform a történelem során az anyagiakkal való helyes viszony kialakításával indult el. Buddha, mint király, mondhatott volna bármit, palotájával együtt nevét is betemette volna az idő, de mindenről lemondó szikár alakja a fa alatt az emberiség örök emlékébe égett, mint az olyané, aki boldog volt.

Jézus Krisztus, szuverén isteni döntéssel Betlehemben, egy istállóban születik. A világ minden kincsét, gazdagságát felkínálja a Csábító, de Õ nem fogadja el. Keresztelő János lefejezése után királlyá akarták választani, de Õ szétoszlatja a tömeget. Õ nemcsak éli a szegénységet, hanem bennünket is arra buzdít: „Menj, add el amid van, az árát oszd szét a szegények között és jöjj kövess engem!”

Az evangélium radikális szegénység.

Krisztus nyomában igazán azok nőttek naggyá, akik valahogy ráéreztek arra, hogy szárnyalni földi kincsektől, hatalomtól roskadozva nem lehet. Szent Benedek mindent otthagyott Rómában, és a szubioi hegyekben a szegényeknél is szegényebben élt, de Európa védőszentje lett.

Szent Ferenc, a Szegénység úrnőjének a jegyese, s példáján oly sok kolduló barát, bejárta az egész világot és egyszerű, szegény, de végtelenül boldog és vidám életük határtalan távlatokat nyitott. Számukra a szegénység nem egy szükséges rossz, melyet összeszorított fogakkal egy nagyobb végső jóért el kell viselni, hanem a tudatosan vállalt igazi gazdagságuk, melyből életük, örömük forrásozik.

A reformáció puritán egyszerűsége is hiszem, hogy sokat lendített hívein. A kevesek számára nyitott reneszánsz pompa és fényűzés helyett tudatosan vállalt szabadságot hozott. Sajnos akkor néhány szellemi érték is tűzre került, melyek közül a legdrágább az egység.

Úgy gondolom, hogy a hatvanas évek végén elinduló diákmozgalmak lényege is a lázadás volt. A fiatalok úgy érezték, hogy rájuk aggatnak, kényszerítenek olyan holmikat, szokásokat, struktúrákat, melyek megfojtják őket, melyektől nem kapunk levegőt. Szakadt farmernadrágban összebújni a testvérekkel a hegyekben, a lángcsermely által teremtett törékeny világban, és énekelni, nevetni, szabadnak lenni, erre vágytak, vágynak a fiatalok.

Levetni, levetkőzni mindent, ami a szárnyalást sárban tipegéssé, vonaglássá alázza.

A birtoklás vágya miatt, legyen szó anyagiakról vagy hatalomról, mindegy, az ember kivetkőzik önmagából, eltapossa a társát, és igazából az emberi közösségi létet a zsákmányosztó rablóhorda szintjére süllyesztheti.

Kinek mi jut a költségvetésből? Félelmetes! Úgy gondolom, hogy sok nyugati állam rájött, hogy nem kell gyermeket szülni, mert drága a gyermeknevelés, mert emigránsokkal fel lehet az országot tölteni. De nem kell a család sem, mert a szingliként egyedül élők, a meddő homokosok mindannyian külön-külön lakást, mosógépet, tv-t vesznek, fenntartják a kölcsönből vett lakást, és jön a pénz, az adó, a TVA, az ÁFA, az államnak is van mit szétosztani. Dolgozz és fogyassz, hogy hasznot termelj talán olyanoknak is, akiket be sem engednél otthonodba!

Bennünk van a hiba mindannyiunkban, hisz ha bármelyik politikai erő azt mondaná, hogy álljunk már meg, hogy a tizenharmadik havi fizetésből adjuk meg a közös adósságainkat, fogjuk vissza a fogyasztást, éljünk egyszerűen, szegényen, de szabadon és testvéri szeretetben, az a párt megbukna a választásokon. Sajnos az a kormány, mely az Isten teremtette szép világunk tiszteletét a gazdasági növekedésnél előbbre helyezné, elveszítené szavazóit és megbukna.

Bennünk van a hiba, hisz a ma politikusai csak a kapzsi vágyaink termékei, azt mondják, amit hallani akarunk. S csak addig hagyjuk beszélni őket, míg a pénzről beszélnek.

Eszköz-emberek. Bennünk van a hiba.

A világ Ura tudatosan vállalta a több évtizedes, csendes názáreti életet. Õt nem Heródes tette boldoggá.

Mi úgy élünk, mint a napkirály, mindenünk megvan. Olyan jómódban élünk, amiről elődeink álmodni sem mertek, és mégis, éhségünk kielégíthetetlen. Habzsolhatsz, birtokolhatsz evilági kincseket, hatalmat, de mindez soha nem fogja a jóllakottság érzetét adni, mert a bennünk lévő éhség túlmutat ezeken a horizontokon.

Krisztus nem bóvlit árul, nem hamis gyöngyöket. Az evangéliumi szegénység valóban szabaddá tesz, és kinyitja előttünk a végtelent.

Még diákkoromban írtam rá féltett könyveimre, hogy: „Tiéd és mindenkié”. Nehéz volt kimondani, lemondani a birtoklás jogáról, de minden, ami érték az életemben ott, akkor kezdődött.

„Bizony mondom nektek: senki sem hagyja el házát vagy feleségét, vagy testvéreit, vagy szüleit, vagy gyermekeit, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő világban pedig az örök életet.” Lk 18,29

Életem édes és gyönyörűséges tapasztalata: a lemondásban rejlő végtelen gazdagság a „kisebb testvérség”. Az a mindent magával ragadó sodrás, mely Gondviselő Atyánktól árad éhes világunkba.

Van kiút az önzés láncreakciójában túlhevült és felrobbanni készülő világunknak. A szeretetből tudatosan vállalt lemondás, és szeretetből vállalt szolidaritás. Oszd meg a kenyeredet az éhezőkkel.
Az evangéliumi egyszerűség, szegénység útja, mindannyiunk számára nyitva áll.

Csaba testvér