Evagriosz Pontikosz: A szerzetes

A 20. század második felében egyszerre talált rá újra a teológia és keresztény hívek sokasága arra a kincsesbányára, melyet az egyházatyák műveiben olvashatunk. Sajnos bármennyire igyekszik a hazai könyvkiadás megjelentetni a korai századok műveit magyarul, még mindig hatalmas lemaradásban van. Ezért is örömteli esemény, amikor egy újabb – tegyük hozzá, színvonalas – kötet lát napvilágot. A Bencés Kiadó jóvoltából most Evagriosz Pontikosz A szerzetes (Praktikosz) című művét vehetik kezükbe az érdeklődők.

A 4. század végén élt Evagrioszt a szerzetesi élet nagy teoretikusai között szokták említeni. Nazianzoszi Szent Gergely, Konstantinápoly püspöke szentelte diakónussá. Nem sokkal Gergely lemondása után a nagyszerű hitszónokot megkörnyékezte egy császári hivatalnok felesége, ezért Jeruzsálembe ment, ahol közelebbről is megismerte a szerzetesi életet. Mivel szigorúbb aszkézisre vágyott, ezért az egyiptomi sivatagba költözött. Itt élt haláláig. Bár később az órigenista vita során őt is eretnekséggel vádolták meg, műveit – a testi-lelki aszkézis útját tárgyaló Praktikoszt és az Isten megismerésének további fokozatait bemutató Gnósztikoszt és Kephalaia gnósztikát – az utókor nagyra értékelte. Evagriosz a Praktikosz végén utal a szerzetesatyák mondásaira – melyeket már magyarul is olvashatunk a Szent öregek könyve című gyűjteményben –, így kötve hozzá művét egy nagyobb, összefüggő hagyományfolyamhoz.

De vajon mit mondhat nekünk egy több mint ezerhatszáz évvel ezelőtt élt szerző? Lehet-e aktualitása egy olyan műnek, mely az ókorban, kifejezetten anakhórétáknak, azaz a sivatagban egyedül élő aszkétáknak íródott? Hiszen ma már egészen más problémákkal kell szembenéznünk, mint Evagriosznak a maga idejében. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy bár évszázadok teltek el azóta, a keresztény ember számára mindig is az ima és az elmélyülés jelentette a legközvetlenebb kapcsolatot az Atyával. Evagriosz pedig ebben ad útmutatást. Előre kell bocsátani, hogy a Praktikosz – helyenként nehezebben érthető – elméleti fejtegetési mögött a gyakorlat tapasztalata húzódik meg. Sőt, ebben az esetben a kettő egy és ugyanaz. A szerzőtől oly gyakran idézett mondást, mely szerint „ha teológus vagy, akkor imádkozol igazán, és ha igazán imádkozol, akkor vagy teológus”, ez a könyv bizonyíthatja a legjobban.

Manapság, a tettek világában a gondolatokra már nem is ügyelünk. Bár a szerző a mindenkit fenyegető „démonokat” – mint például a falánkság, a bírvágy, a harag vagy a kevélység – azért sorolja a gondolatok közé, mert a pusztai szerzetes a maga valóságában csak ritkán találkozott ezekkel, fejtegetései bennünket is érintenek, hiszen cselekedeteinket fejben alapozzuk meg. Az akédia, vagyis a levertség kísértésének elemzésével foglalkozik Evagriosz a leghosszabban. Depressziótól sújtott korunkban az itt leírtak és a hozzátartozó magyarázatok különösen időszerű lehetnek. A düh és a neheztelés is több fejezetet kap a műben, jelezve, hogy ezektől még az a szerzetes sem mentes, aki sivatagi magányában szinte alig találkozott emberekkel. A szerző a forrás, azaz a „csapongó értelem” megfékezésének receptjét is megadja. Nem más ez, mint a virrasztás, az ima, a zsoltározás, valamint a türelem és az irgalmasság gyakorlása. A gyakorlati tanácsok közül külön érdekessége van azoknak a meglátásoknak, melyeket az álmokról ír. Ne feledjük, hogy több mint egy évezreddel vagyunk a modern pszichológia ez irányú kutatásai előtt!

Senki nem szereti, ha egy könyvben a törzsszövegnél hosszabbak a magyarázatok. Ebben az esetben azonban Gabriel Bunge, a neves patrisztikus tudós bevezető kis tanulmánya és a fejezetekhez írt kimerítő jegyzetei a kiadvány előnyére válnak. Ennek egyszerű az oka. A sok évszázada írt mű szemléletmódját, egy-egy kifejezés mai értelmét nem lehetett egy rövid lábjegyzetben megvilágítani. Bunge ugyanakkor igyekszik „Evagrioszt magával Evagriosszal magyarázni”, megtartva a szerző szóhasználatának eredetiségét.

A Praktikosz nem a türelmetlen olvasók számára készült. Ám most, a nagyböjt negyven napja alatt ne sajnáljuk az időt a befelé fordulásra. Evagriosz Pontikosz művének fejezeteit érdemes elosztani, minden nap elő-elővenni és átelmélkedni minden egyes sorát.

Baranyai Béla/Magyar Kurír
a szerző az Új Ember munkatársa