Fagyba és önmagunkba zárt csoda

2017. január 11. szerda 19:15

Az elmúlt napok kritikus téli időjárása, a kialakult társadalmi összefogás és segítségnyújtás kapcsán főszerkesztői jegyzetet adunk közre.

Talán az év legzordabb hétvégéjét hagytuk magunk mögött. Itthon sok éve nem csípett így a fagyba kapaszkodó hideg. Ezekben a napokban egyre beljebb és beljebb húzódtunk biztonságot adó, fűtött otthonainkba, ám paradox módon mindinkább a szemünk elé kerültek az év többi napján elfeledettek, az arctalanságba és szívünk érzéketlenségébe vesző szegények, a nélkülözők, a hajléktalanok.

Isten a meglepetések istene, és még a lehetetlennek tűnő, drámai helyzeteket is igyekszik a javunkra fordítani. Az Úr a hőmérők befagyasztásával próbálkozó hideg ellenére mintha észrevétlenül, de sebészi pontossággal kezdené kiolvasztani a szívünket. Valahogy a prófécia mintájára gyógyít: jégszívünk helyére lassan hússzívet kapunk. Hiszen ha elolvassuk az e heti lapszámban [az Új Ember január 15-i lapszáma – a szerk.] a máltaiak életmentő munkájáról készült riportot vagy a „Vigyél magaddal, ha fázol!” akcióról szóló híradást, ismét azt láthatjuk, ami már a hétvégi friss hírekből is nyilvánvalóvá vált: a szokatlan hidegben az utca emberétől a rendőrig mindenki segíteni igyekszik a nehéz helyzetben lévőkön. Mintha most mindenki jobban odafigyelne a másik emberre, az utcán fekvőkre, a fűtetlen otthonokban élőkre… Lassan megértjük: miközben életet próbálunk menteni, magunkat is mentjük.

Székely János egy homíliájában legutóbb arról beszélt, hogy a Jelenések könyvében az ördögnek nincs már neve, csak száma: 666. A sátán ma is azt szeretné elérni, hogy arctalan statisztikai adatokká, puszta számsorrá váljunk, és különösen azzá váljon szemünkben a másik, akár az utcán fekvő ember.

Engedjük, hogy a szomszédunk, akinek kéménye füstöt egy ideje már nem látott, vagy a templomaink mellett élő hajléktalanok kitörjenek arctalanságukból, névtelenségükből! Ne menjünk el mellettük, inkább forduljunk oda hozzájuk, szólítsuk meg őket, és a napnál is világosabb lesz számunkra, hogy nem statisztikai adatok ők, hanem Józsi, Laci, Ida a nevük, s életük, történetük van. Múltjuk és megdermedt jelenük. Jövőjüket és ők a mienket egymás kezében hordozzuk, miközben mindannyiunkat hordoznak.

Ismerve a Szent Mártonról és a didergő koldusnak adott köpenyéről szóló történetet, s annak végét – amikor a katona szent aludni térve álmot lát –, hisszük, hogy a csoda a mi életünkben is folytatódhat. Álmunkban mi is megláthatjuk urunkat, Jézust, amint a körülötte álló angyalok sokaságához fordulva fennhangon így szól: Ez az ember, (ide bátran helyettesítsük be a saját nevünket), megszólított, betakart, és egy pohár meleg teát adott nekem… Mert „bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

Az írás az Új Ember 2017. január 15-i számában jelenik meg.

Fotó: Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
kereszteny-zsido-imaora-zsidok-keresztenyek-arra-hivatottak-hogy-aldas-legyenek-vilagnak
Keresztény–zsidó imaóra: „Zsidók és keresztények arra hivatottak, hogy áldás legyenek a világnak”

Az ökumenikus imahét nyolcadik napján, január 22-én, vasárnap keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. Erdő Péter bíboros és Darvas István rabbi tartott igehirdetést, a keresztény felekezetek képviselői imádságokat mondtak.

2017. január 22. vasárnap
ferenc-papa-mi-is-ereztessuk-meg-masokkal-jezus-gyenged-szeretetet
Ferenc pápa: Mi is éreztessük meg másokkal Jézus gyengéd szeretetét!

Január 22-én a déli Mária-imához fűzött beszédében a szentatya arra buzdított minket, Krisztusban hívőket, hogy legyünk önzetlenek, és az első tanítványok példája ébressze fel bennük a vágyat, hogy elvigyük az embereknek Jézus örömhírét.

2017. január 22. vasárnap