Félnünk kell-e, ha más vallások hívei imádkoznak?

XVI. Benedek októberben Assisibe látogat, hogy megemlékezzen az elődje, II. János Pál által 25 éve megálmodott békeimádságról. A Szentatya többször is beszélt arról, mi az értelme ennek a találkozásnak: „Ünnepélyesen megújítjuk minden vallás híveinek elkötelezettségét arra, hogy saját vallásos hitét a béke szolgálatában élje meg.”

Riccardi elmondja, hogy béke, vallás és imádság bensőséges kapcsolatban állnak egymással. Ez az egyház mély meggyőződése, miközben tisztában van azzal, hogy nem minden vallás egyforma - hiába mondják sokszor azok, kik banalizálni, relativizálni akarják a vallásokat - , de mindegyikben benne élhet a béke lelkülete. Az 1986-os Assisi béketalálkozó óta eltelt 25 évben a vallást sokszor használták fel politikai célból, erőszakosan. Osama bin Ladent idézi, aki  kijelentette: “Ők párbeszédet akarnak, mi pedig halált.”

Kifejti, hogy az iszlám terrorizmus a keresztények és a nyugat elleni gyűlöletben találja meg a célját. Az egyház válasza azonban mindig a béke, a találkozás és a vallásszabadság értékeire való figyelmeztetés volt. 2001. szeptember 11. után II. János Pál például ismét Assisibe hívta a vallási vezetőket, hogy álljanak ki a béke iránti elkötelezettségük mellett.

Ez a szörnyű merénylet sem változtatott a keresztények kapcsolatán más vallásokkal. Amikor XVI. Benedek 2007-ben Nápolyban találkozott a nagy vallások vezetőivel, ezt mondta: „a gonoszságot és az erőszakot soha nem lehet Isten nevére hivatkozva igazolni.” Az imádság megnyitja az ember szívét a békére.

Riccardi felteszi a kérdést: Miféle félelmet kelthetnének hát más vallások imádságos helyei? Elmondja, hogy időnként tiltakozó hangok szólalnak meg: „Jönnek, hogy eltorzítsák országaink vallási és faji összetételét.” Hangsúlyozza, hogy természetesen egy imádságos hely építészeti elemei nem hirdethetnek erőszakos módon valamely vallást, és vallásos helynek kell lenniük, nem pedig a politikai propaganda eszközeinek. VI. Pál a hetvenes években véget vetett annak a vitának, amelyben a katolikusok tiltakoztak az ellen, hogy Rómában, a szent városban mecset épüljön. Kijelentette, hogy a muzulmánoknak joguk van egy helyre, ahol imádkozhatnak. Mára a mecset beilleszkedett a városképbe. Az imádságtól nem kell félnünk. Riccardi kifejti, hogy az iszlám terrorista vezetők élettörténete sokszor arról árulkodik, hogy elhagyták hitüket, és ezt követően lettek fundamentalisták.

Kijelenti: minden vallás híveinek joguk van olyan imádságos helyre, ahol nem sértenek másokat. A jó hívők békében élnek másokkal. És ez nem valami naiv álom. A szekularizált emberek (keresztények vagy muzulmánok) azt hiszik, toleránsak és tiszteletteljesek lettek, de ez gyakran nem így van, hanem inkább engedik, hogy a faji felsőbbrendűség érzése és a gyűlölet vezesse őket. Ez az iszlám fundamentalizmus. És ez az etnikai, faji alapú gyűlölet, amely  Európa néhány részén is megjelenik – zárja gondolatait a neves egyháztörténész, a Sant’Egidio közösség alapítója.

Magyar Kurír

(tzs)