Ferenc pápa: „...akik tudnak harcolni kicsiben és nagyban” – Pál apostol nyitott volt Istenre

2019. május 10., péntek | 18:39

Saul makacs, önfejű, de nem a lelkében: a döntő pillanatban képes arra, hogy meghallja Isten szavát, s megtérjen. Az Isten törvényébe szerelmes Pál tanulékony; megnyitja a szívét Isten előtt – mondta homíliájában Ferenc pápa május 10-én, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén.

Péntek reggeli homíliájában a Szentatya a napi olvasmányt magyarázta, mely Pál apostol megtérését beszéli el. Az Isten törvényébe szerelmes Pál tanulékony, és megnyitja a szívét Isten előtt: a keresztények üldözőjéből a népek apostola lett – hangzott el Ferenc pápa szentbeszédében.

„Pál megtérése fordulópont az üdvösség történetében, mely a pogányok iránti nyitás és az Egyház egyetemességének jele” – emelte ki a pápa. Pál „erős ember, aki szerelmes Isten törvényébe és a Törvény tisztaságába, még akkor is, ha ő egy erősen karakteres alak, de következetes. Következetes, amennyiben nyitott az Istenre.” Ha üldözte a keresztényeket, akkor azért tette, mert meg volt arról győződve, hogy Isten ezt akarja. Meg volt győződve erről.

Buzgalom volt benne Isten háza tisztaságáért, Isten dicsőségéért. Szíve nyitva volt az Úr hangja előtt. Kockáztatott, ment előre – jellemezte Pált a Szentatya.

„Talán a temperamentumában makacs volt, de a lelkében nem – árnyalta a képet Ferenc pápa –, hiszen nyitott volt Isten sugallataira. Nagy hévvel bebörtönözte és megölte a keresztényeket, de miután hallotta az Úr szavát, olyan lett, mint egy gyermek: hagyta, hogy gyermekként vigyék őt.

Vakon bevezetik Jeruzsálembe, három napig böjtöl. Közben csendben van, hallgat meggyőződéseiről, és várja az Úr szavát: Mit kell tennem, Uram? Bemegy Damaszkuszba, találkozik egy másik tanulékony emberrel, és hagyja, hogy gyermekként tanítsák őt, hagyja, hogy megkereszteljék. Aztán visszaveszi az erejét? Nem, csöndben marad. Elmegy Arábiába imádkozni – hogy mennyi ideig, azt nem tudjuk, talán évekig…? Tanulékonysága nyitottság az Úr szavára. Példa a mi életünk számára is” – hangzott el a pápai homíliában.

A Szentatya harmadik gondolatként Pál apostol kitartására hívta fel a figyelmet: „Nagy jel az Egyház számára. Ahhoz, hogy előremenjünk és új utakra leljünk, mindig keresnünk kell új utakat. Nem, az új utak keresése nem bűn, mert ez jót tesz mindenkinek. Feltéve, ha ezek az utak az Úr útjai” – tette hozzá a pápa.

„De menjünk tovább, menjünk előre, az imádság és a tanulékonyság mélységével, nyitott szívvel az Úr hangja felé. Így születnek az Egyház nagy változásai: olyan emberekkel, akik tudnak harcolni kicsiben és nagyban” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
karitasz-hatarok-nelkul-delvidekre-latogattak-karitasz-kepviseloi
Karitász határok nélkül – Délvidékre látogattak a Karitász képviselői

Délvidékre látogatott a magyarországi Katolikus Karitász, hogy továbberősítse együttműködését a helyi karitászszervezetekkel. A Karitász vezetői a szabadkai és a nagybecskereki egyházmegye területére látogattak el, hogy betekintést nyerjenek az ott működő szociális intézmények munkájába.

20:50
megindito-kepek-es-tanusagtetel-fogvatartottak-adtak-elo-szent-adorjan-legendajat
Megindító képek és tanúságtétel – Fogvatartottak adták elő Szent Adorján legendáját

Családok ülnek kis körökben a balassagyarmati városháza dísztermében; lelkesen beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek, már-már idillinek tetsző a pillanat. Csakhogy ez egy rendkívüli találkozás a városi börtön fogvatartottjai és családtagjaik között.

19:54