Ferenc pápa üdvözölte szülőföldjét az argentin eucharisztikus kongresszus után

Ferenc pápa – 2016. június 24., péntek | 9:56

Június 16. és 19. között zajlott San Miguel de Tucumánban a XI. argentin országos eucharisztikus kongresszus, amelyet az ország függetlenségének kétszázadik évfordulójával együtt ünnepeltek.

A pápa különleges küldötte Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, a Latin-amerikai Pápai Bizottság nyugalmazott elnöke volt. Nem volt véletlen a helyszínválasztás sem, hiszen 1816. július 9-én éppen e városban kiáltották ki az argentinok Spanyolországtól való függetlenségüket. Az eucharisztikus kongresszus mottója a következő volt: „Jézus Krisztus, történelem Ura, szükségünk van rád”, illetve: „Jézus Krisztus az élet és a szeretetközösség kenyere népünk számára”.

Ferenc pápa már korábban kifejezte lelki közelségét a kongresszus résztvevőinek küldött üzenetében, amelyet államtitkára, Pietro Parolin bíboros látott el kézjegyével. A kongresszus után az argentin püspöki konferencia elnökének, José Maria Arancedo érseknek címezve üzenetét küldte el jókívánságait szülőföldje egyházának.

„Isten kegyelme olyan, mint az eső, amely mindent átjár” – idézte a Szentatya az argentin Brochero atyát, hozzáfűzve: csak közeledni kell, nem szabad félni, és hagyni kell, hogy átjárjon minket a szeretet. Bergoglio pápa jól ismeri hazája nehézségeit. Ezért közelségéről biztosítja püspöktestvéreit, imádkozik az Úrhoz, hogy ez az eucharisztikus kongresszus megerősítse őket a hitben, és így szembe tudjanak nézni a bajokkal, hogy növekedjék az igazságosság és a szeretet, főként a szegények és a rászorulók szolgálatában. A pápa üzenetében áldását küldi a kongresszus résztvevőinek, végül pedig imáikat kéri.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria