Ferenc pápa a családoknak (2. rész): Ma ugyanazt tesszük, mint a nácik, csak fehér kesztyűben!

2018. június 20. szerda 09:01

Június 16-án délben a Szentatya a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta a szervezet fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ferenc pápa rögtönzött beszédét – mely kiragadott részleteiben bejárta a magyar sajtót is – két részletben, teljes terjedelmében közöljük.

Egy további probléma, melyről az Amoris laetitiában olvashatunk, a gyermeknevelés. Nem könnyű gyermekeket nevelni. A mai gyermekek ügyesebbek nálunk. A virtuális világban jobban kiismerik magukat, mint mi. De nevelni kell őket a közösségi életre, a családi életre. Nevelni kell őket, hogy áldozatot tudjanak hozni egymásért. Nem könnyű gyermekeket nevelni. Súlyos problémákkal kell megküzdeni. És ti, akik szeretitek a családot, sokat tudtok segítni ebben más családoknak. A család kaland, szép kaland! Manapság annak vagyunk tanúi – fájdalommal mondom –, hogy sokszor úgy kezd valaki családalapításba vagy úgy köt házasságot, mintha lottózna. „Fogjunk bele. Ha megy, megy, ha nem megy, akkor töröljük a dolgot, és új lappal kezdünk.” Felszínes megközelítése ez a legnagyobb ajándéknak, amelyet Isten az emberiségnek adott, a családnak. Az ember megteremtése után ugyanis Isten megmutatja, hogy saját képére és hasonlatosságára teremtette a férfit és a nőt. És amikor maga Jézus, a házasságról beszél, azt mondja: „A férfi elhagyja apját és anyját, és feleségével egy test lesznek.” Mert ők ketten Isten képe és hasonlatossága. Ti Isten ikonja vagytok: a család Isten ikonja. A férfi és a nő Isten képe. Ezt ő [Jézus] mondja, nem én. Ez nagy, ez szent dolog!

Aztán manapság – fáj kimondani – „diverzifikált” családokról, eltérő családtípusokról beszélnek. Igaz, hogy a „család” analóg szó, mert beszélünk csillagcsaládokról, növénycsaládokról, állatcsaládokról…, analóg szó. De az emberi család mint Isten képe, férfi és nő, az egyedüli. Egyedülálló! Előfordul, hogy a férfi és a nő nem hívő: de ha szeretik egymást, és házasságot kötnek, akkor ők Isten képe és hasonlatossága, még ha nem is hisznek. Ez titok. Szent Pál „nagy titoknak”, „nagy szentségnek” nevezi (vö. Ef 5,32). Igazi titok. Nekem tetszik mindaz, amit mondtál, és a szenvedély, amellyel mondtad. Így, szenvedéllyel kell beszélni a családról!

Egyszer, talán egy évvel ezelőtt, felhívtam egy rokonomat, aki házasodott. Negyven év körüli. A végén megkérdeztem: „Mondd csak, melyik templomban lesz az esküvő?” „Még nem tudjuk pontosan, mert olyan templomot keresünk, amely illik – itt mondta menyasszonya nevét – esküvői ruhájához…, és még vendéglőt is keresnünk kell…” Gondoljatok csak bele, ez volt a fontos! Amikor a másodlagos átveszi a fontos helyét. A fontos az, hogy szeressék egymást, részesedjenek a szentségben és haladjanak előre…, aztán pedig lehet ünnepséget rendezni, amilyet csak akartok.

Egyszer találkoztam egy párral, akik tíz éve házasok voltak, de nem volt gyermekük. Nehéz ezt szóba hozni, mert sok esetben szeretnének gyermeket, de nem jön. Nem igaz? Nem tudtam, hogyan beszéljek erről. De aztán kiderült, hogy ők nem akartak gyermeket. Otthon volt három kutyájuk, két macskájuk… Jó dolog, ha van kutyánk, ha van macskánk, jó dolog… Mégis, amikor azt hallod, hogy azt mondják neked: „Még nem akarunk gyermeket, mert vidékre akarunk költözni, aztán utazni akarunk…” Pedig a gyermekek jelentik a legnagyobb ajándékot. A gyermekek, akiket úgy kell fogadni, ahogy jönnek, ahogy Isten küldi őket, ahogy Isten megengedi – még ha betegek is. Azt hallottam, divatban van – vagy legalábbis megszokott dolog –, hogy a terhesség első hónapjaiban vizsgálatokat végeztetnek, hogy lássák, ha a magzat nincs jól vagy valamilyen problémával születne… Az első, amit javasolnak nekik: „Elhajtsuk?” Megölik a magzatokat. A kényelmes élet biztosítására kidobnak egy ártatlant.

Amikor gyermek voltam, a tanítónőnk történelmet tanított nekünk, és elmondta, mit tettek a spártaiak, amikor torz gyermek született: felvitték a hegyre, és a mélybe dobták, hogy gondoskodjanak „a faj tisztaságáról”. Mi elképedve hallgattuk: „De hogyan lehetséges ez, szegény gyermekek!” Ez szörnyű bűncselekmény. Ma mégis ugyanazt tesszük. Ti felfigyeltetek arra, hogy mostanság nem lehet olyan sok alacsony növésű embert látni. Mert sok orvos – sok, de nem mind – feladatának tartja megkérdezni: „Nem egészségesen születne meg?” Fájdalommal mondom. A múlt században az egész világ szörnyülködött azon, amit a nácik műveltek, hogy gondoskodjanak a faj tisztaságáról. Ma ugyanazt tesszük, csak fehér kesztyűben!

Család, szerelem, türelem, öröm és idővesztegetés a családban. Beszéltél egy csúnya dologról: hogy nincs lehetőség „időt vesztegetni”, mert a pénzkereséshez ma két munkát is kell vállalni, mert a bérezés nem veszi figyelembe a családot. Beszéltél azokról a fiatalokról is, akik azért nem tudnak megházasodni, mert nincs munkájuk. A családot veszélyezteti a munkanélküliség.

Egy tanáccsal szeretném befejezni, amelyet annak idején egy tanárom adott – adott nekünk az iskolában –, a filozófiaprofesszor, a dékán. A szemináriumban voltam, filozófiai tanulmányaimat végeztem. Az emberi érettségről volt szó, azt tanultuk filozófiából. Azt kérdezte: „Miből lehet tudni a mindennapokban, hogy egy ember, egy pap érett-e?” Mi mindenfélét válaszoltunk. Ő pedig: „Nem, egyszerűbb dologról van szó: akkor érett valaki, akkor érett egy pap, ha képes játszani a gyermekekkel.” Ez a teszt. Azt tanácsolom tehát nektek: vesztegessétek időtöket a gyermekekkel, töltsétek időtöket gyermekeitekkel, játsszatok velük! Ne mondjátok nekik: „Ne zavarj!” Egyszer azt hallottam egy családapától: „Atyám, amikor munkába indulok, ők még alszanak, amikor hazaérek, már alszanak.” Ez az igazságtalan munkakörülmények rabszolgaságának keresztje, melyet a mai társadalom vállunkra tesz.

Azt mondtam, ez lesz az utolsó, amit mondok. Nem! Az utolsó előtti! Az utolsót most mondom, semmiképpen se szeretném kihagyni. A gyermekekről mint ígéretes kincsről beszéltem. De van egy másik kincse is a családnak: a nagyszülők. Kérlek titeket, viseljétek gondját a nagyszülőknek! Beszéltessétek őket! A gyermekek beszélgessenek velük! Simogassátok meg a nagyszülőket, ne távolítsátok el őket a családból, mert úgymond zavarnak, ugyanazokat a dolgokat ismételgetik. Szeressétek a nagyszülőket, és érjétek el, hogy beszélgessenek unokáikkal!

Köszönetet mondok mindnyájatoknak! Köszönet a szenvedélyetekért, köszönet a család iránti szeretetetekért! Köszönet mindenért! Bátran haladjatok előre! Köszönöm!

Most pedig, mielőtt megáldanálak titeket, imádkozzunk a Szűzanyához! „Üdvöz légy, Mária…”

(Ferenc pápa rögtönzött beszédének 1. része ITT elolvasható)

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
tizenkilencedik-alkalommal-kerestek-szent-erzsebet-utodat
Tizenkilencedik alkalommal keresték Szent Erzsébet utódát

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által alapított Szent Erzsébet rózsája díjat Horváth Kálmánné, a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntese vehette át november 17-én Budapesten, a Szent István-bazilikában. Átadták a konferencia Eucharisztiához kötődő rajz- és fotópályázatának díjait is.

2018. november 17. szombat
iden-rolla-janos-hegedumuvesz-vehette-at-szent-marton-dijat-pannonhalman
Idén Rolla János hegedűművész vehette át a Szent Márton-díjat Pannonhalmán

Rolla János hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere vehette át november 16-án, a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-napján a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által alapított Szent Márton-díjat.

2018. november 17. szombat